Paksi energiakrízis: három évtized mulasztásai köszönnek vissza a mostani válságos időszakban

Kinek és milyen felelőssége van abban, hogy a paksi atomerőművet szinte teljesen le kellett terhelni, illetve hogyan alakulhatott ki Magyarországon olyan sérülékeny energiamix, amivel ennyire kiszolgáltatottak lettünk az importnak? Mindez két elég jól elkülöníthető, de egymással is összefüggő kérdés. Néhány megállapítást már most meg lehet tenni:

• Áramválságról beszélünk, de az igazi krízis térségünk vízellátásával alakult ki, ami persze a hőerőművek (atom, szén, gáz) hűtési lehetőségeit is korlátozza.
• 2010, sőt valójában 1992 óta teljesen elmaradtak Magyarországon a hagyományos erőműfejlesztések. Segít a mostani krízisben, hogy a napenergia-projekteket közben csúcsra járatták, de az energiamixünk nem nevezhető egészségesnek.
• A klímaváltozást, a hazai időjárás érdemi átalakulását, a felmelegedés szintjét eddig nem vettük kellően komolyan.
• Nagyon sok tennivalót találunk – gyorsított ütemű tárolófejlesztés, szivattyús-tározós erőmű, gát, vízduzzasztás –, de ezek hosszabb időtávot igényelnek.

Nem vettük komolyan a klímaváltozást

A nagy energetikai fejlesztések elképesztően drágák, a rendszerváltás óta nem is jutott rá sok pénz. A jelenlegi probléma tehát nem a Fidesz 2010-es győzelmével kezdődött – más kérdés, hogy

az energiacégek különadóztatásával, a tudatos energiafogyasztással ellentétes rezsicsökkentéssel, illetve a klímaváltozás lesajnálásával 2010 óta különösen hiányoztak a kedvező lépések.

Turai József, a T-Energy Advisory Ltd. szakembere szerint az elmúlt három évtizedben – miután elindult a szomszédunkban, Szlovákiában a bősi vízerőmű – itthon mindössze pár erőmű épült. Ilyen volt a százhalombattai korszerűsítés, Gönyűn egy új gázerőmű, illetve Debrecenben és Nyíregyházán egy-egy kombinált ciklusú erőmű. Nagyon sok régi erőmű leépült, a szénerőművek megmentése, környezetbaráttá tétele mellett azonban nem köteleződött el a kormány, pedig erre még uniós forrás is lett volna. A vízduzzasztás nagyon kellemetlen tónust kapott a rendszerváltás idején, amikor a civilek sikeresen összefogtak Bős–Nagymaros ellen. Több mint három évtizeddel később a szlovák atomerőművek és vízerőművek sikeresen termelnek a hőkupola idején, és Magyarországnak is sok áramot adnak el, természetesen jó nagy felárral.

Na de visszatérve Magyarországra, a Fidesz sokáig – nagyjából Donald Trump amerikai elnök stílusában – nem vette komolyan a klímaváltozást, aztán valamennyire igen, de akkor meg eléggé egyoldalúan. A dekarbonizációs hullámban a megújuló energia felértékelődött, Magyarországon azonban ez azt jelentette, hogy 2010 óta naperőművek épültek, szélerőmű nem.

Ha egyenletesebb lett volna a fejlesztés, most nem állnánk ilyen rosszul. Lehetett volna a kapacitások fele nap, fele szél, esetleg több geotermikus forrás, ehelyett mi építettünk 8600 megawatt naperőművet (ennek több mint a fele ipari, a kisebbik része lakossági nappanel), de csak 330 megawatt szélerőművet.

Ez nagyon egészségtelen mix, hiszen amikor süt a nap, exportálunk, amikor nem süt, importálunk, méghozzá drágán. A piaci szereplők ráadásul könnyen spekulálnak Magyarország ellen, mert a mi energiatermelésünket az időjárás határozza meg, nem pedig a termelő (mint például a vízenergia, a gázerőművek, vagy más ki-be kapcsolható erőmű esetén). Ugyanakkor legyünk igazságosak, az importtól független napenergia most nagyon sokat segít Magyarországnak, hiszen nappal remek termelési adataink vannak, az aktív órák közel fele (reggel 8 és délután 3 között) nagyjából lefedett hazai forrásból.

Igen ám, de délután 6-tól kezdődően a napenergia-termelés már nem olyan erős, így hirtelen iszonyatos méretű importra van szükség. Turai József szerint többször is előfordult, hogy 4000 megawatt feletti áramimport érkezett, ami a határkeresztező kapacitásnál valamivel nagyobb érték – isteni szerencse, hogy a környező államok tudtak is adni nekünk ennyi villamos energiát. (A határkeresztező kapacitás a szomszédos országok közötti maximális átviteli képesség.)

Atom, nap, szén, gáz

Maradjunk még egy kicsit azért a hazai energiatermelés vizsgálatánál! Paks általában 2000 megawatt villamos energiát termel, ha kiesik, ezt pótolni kell. Nappal a napenergia ipari része akár 2400 megawatt áramot is termel, vagyis többet, mint Paks (és akkor a lakossági termelésről nem is beszéltünk). A szén és a gáz fosszilis energiahordozók, ami szitokszónak számít, de ezek is nagyon kellenek a mixbe. Elmulasztott lehetőségünk, hogy hiába van egy méretes lignit-, biomassza- és alternatív tüzelésű Mátrai Erőművünk, ahol a szén mellett gáz is használható kisebb tételben, ez a közel 1000 megawattos névleges kapacitású erőmű mára eléggé lepusztult, a legnagyobb hiány idején is csak 250-260 megawattot termelt.

A gázerőművek télen, a leghidegebb napokban olykor 2200 megawattnyit is termelnek, a nyári napos termeléshez hasonlóan ez is több, mint a paksi termelés. Mivel a gázerőművek folyamatosan tudnak működni, vagyis ez zsinórtermelésnek is tekinthető, remek segítséget jelentenek, ha krízis van, de ezek az erőművek most sincsenek csúcsra járatva. Januárban kétszer fordult elő, hogy öt-öt napig nagyon hideg volt, akkor szinte teljes kapacitással mentek, most a júliusi hőhullámok során 1000 megawatt fölé jutottak. A trend az volt, hogy a gázerőművek reggel 6-ig nyomták az energiát, aztán a napos órákban szinte teljesen visszafogták magukat. Nagyjából délután 5-től aztán megint bedurrantották az erőműveket reggelig.

A víz a fő probléma

Ha igazán mélyre nézünk, az energiaszektor legnagyobb problémája a víz. Víz mindenhez kell, a vízerőművek mellett a hűtés miatt a hőerőművekhez is, akár nukleáris, akár gázos, akár szenes erőműről van szó. Ez egyébként rajtunk kívül máshol is érezhető, a Száva alacsony vízállása miatt a szerb szénerőműveket is vissza kellett fogni.

Mit tehetett volna Magyarország a vízzel? Magyar Péter miniszterelnök sokszor elmondta ugyan, hogy a mostani dunai helyzet egészen extrém, és ez valamennyire a korábbi Fidesz-kormányt is felmenti.

Az viszont biztos, hogy évek óta látható volt: a rendkívüli időjárás valójában már nem rendkívüli.

Vagyis lehetett volna gátat építeni, duzzasztani, vízszintet szabályozni, talán uniós forrás is lett volna rá. Ha így lett volna, lehet, hogy sokkal kevesebb blokkot kellett volna most kivenni a rendszerből.

A vízgazdálkodás, a vízvisszatartás gyakran elhangzott szakmai fórumokon sürgető feladatként. Mintha egy kicsit beleszerettünk volna abba a mondásba, hogy itt a Kárpát-medencében sok vizünk van. Sajnos a közhiedelemmel ellentétben ez nincs így, Magyarországnak rengeteg tennivalója lenne a vízmegtartás ügyében. Ausztria, Szlovákia ebben sokkal erősebb: nem előlünk akarják elvonni a vizet, csupán jóval racionálisabb energiagazdálkodást alakítottak ki.

Jön az import

Szerencsére az elmúlt napokban egyelőre szépen segített az import. Szlovákiából jön be szlovák, ukrán, cseh, lengyel eredetű áram, és minden más környező országból is érkezett a villamos energia. Egyelőre nincsen mindenhol hőhullám, Dél-Spanyolországban és a szűk régiónkban igen, de amikor Budapesten augusztus 3-án, 16 órakor 36 fok volt, Berlinben, Varsóban csak 29. Viszont ebben a helyzetben nagy kockázat, hogy egy még kiterjedtebb hőhullám könnyen regionális blackouthoz (nagy kiterjedésű áramkimaradáshoz) vezethetne.

Ráadásul a baj az, hogy Magyarországon októberig nem várható érdemi csapadék. A Duna német, osztrák, szlovák vízgyűjtő területein igen, de nagy kockázat beindítani a paksi blokkokat, ha a Duna vízszintje csak pár napig emelkedik.

A Duna mentén amúgy több atomerőmű is található, Bulgáriában a Kozloduj, Romániában pedig a csernavodai erőmű. Az elmúlt időszakban mindkettőnél voltak fennakadások, román segítséggel (a Vaskapu megnyitásával) a bolgár erőmű még működik, Románia pedig a Duna egyik ágának elterelésével és egy Duna-parti szikla felrobbantásával próbálja tovább működtetni az erőművet. Szintén ügyesek voltak a szlovákok, nekik két atomerőművük van, a mohi atomerőmű Nyitra és Léva között, illetve egy Jászlóapátszentmihályon (Jaslovské Bohunice, Nagyszombat közelében). Ezek vízkészlete egyelőre elegendő, előbbi a hűtéshez szükséges vizet a Garam folyón található nagykoszmályi víztározóból, utóbbi a Vágon fekvő Síňava víztározóból kapja.

A paksi problémák

Pakson összetett a probléma, amit Szabó M. István a Hvg.hu-n járt körbe. Hiszen amikor leegyszerűsítve azt mondjuk, hogy alacsony a Duna vízállása, az egyszerre jelenti, hogy alacsony a vízszint, kevés a víz, sőt azt is, hogy túl meleg a víz. Azaz a melegebb vízből pont akkor kellene több ahhoz, hogy a távozó vizet 30 fok alatt tartsa, amikor eleve kisebb a vízhozam.

Sokáig igaz volt az a paksi mondás, hogy a víz vagy meleg, vagy kevés, de legalább eltérő időpontban: korábban általában júliusban volt a legmelegebb a Duna, de csak szeptemberben volt túl alacsony a vízszint. Az biztos, hogy a kormány nem állította volna le Paksot, ha megtehette volna, hogy ne tegye. Ha a már eleve nagyon meleg Dunába még melegebb hűtővizet engedtek volna vissza, az tovább emelte volna a folyó hőmérsékletét. A magasabb hőmérséklet azonban azonnali veszélyt jelent az ökoszisztémára, élőlények pusztulhatnak el, de akár meg is változhat a biodiverzitás, előfordulhat, hogy nagyon hamar invazív fajok jelenhetnek meg. Eléggé hihetetlenül hangzik, de az atomerőművek nemzetközi történetében elég gyakran előfordult, hogy

szinte a semmiből medúzák kerültek elő és eltömítették a tengeri vagy folyami hűtővizet használó atomerőművek szűrőit.

A svéd oskarshamni atomerőmű esete – ahol több tonna medúza miatt állt le az atomerőmű – a hazai sajtót is bejárta, de volt ilyen eset Skóciában, Dél-Koreában, az Egyesült Államokban is. Talán még meglepőbb, hogy Pakson is jelentett már veszélyt, amikor két éve édesvízi medúzák (Craspedacusta sowerbii) jelentek meg tömegesen a paksi atomerőműhöz közeli fadd-dombori Duna-holtágban, de ebből akkor nem alakult ki üzemzavar.

Az atomerőmű lekapcsolása mindig nehéz történet, hiszen a visszakapcsolás bonyolult, akár egy hétig is eltarthat. Felvethető, hogy miért nincs alacsonyabban a vizet kiemelő cső, miért nem készült el egy jobb szivattyú, de a mostani összetett probléma még mélyebb szívócsonkkal is gond lehetett volna. Az biztos, hogy a szakemberek tudták, hogy a klímaváltozás miatt ez gond lehet. Mint a paksiaktól hallottuk: a Paks II. új blokkok tervezésénél olyan óvatosan jártak el, hogy a paksi atomerőművel közös hidegvíz-csatorna a Paks II.-t érintő szakaszon közel 40 méterrel szélesebb és 2 méterrel mélyebb lesz. Paks II. szivattyúinak szívócsonkja is 2 méterrel mélyebben lesz elhelyezve, mint a jelenleg működő atomerőműé.

Az átalakított hidegvíz-csatorna a közös üzem esetén kedvezőbb feltételeket tud Paks I. részére is biztosítani. Paks II. környezetvédelmi engedélye szerint Paks II. maximum 30 °C-os felmelegedett hűtővizet vezethet csak vissza a Dunába. Ez a rendszer 28,4 °C vízhőmérsékletig biztosítja a blokk leterhelése nélkül a folyamatos üzemet. Emellett 28,4 °C felett is üzemben maradhatnak a blokkok, de teljesítményüket csökkenteni kell.

Hogyan tovább?

Első körben most egy hetet kell túlélni, de sajnos a jelenlegi probléma nagyon elhúzódó lehet. Bízhatunk az El Niñóban, remélhetjük, hogy sok csapadék lesz, illetve enyhébb lesz a tél: Turai József szerint inkább legyen hideg, csak legyen elég csapadék.

A vízhiány ugyanis olyan hirtelen tört ránk, hogy azt vélhetően már a korábban a globális felmelegedést megkérdőjelező jobboldal is észleli. Hirtelen megváltozik, hogy a mezőgazdaságban mit érdemes termeszteni Magyarországon, hogy az európai iparunk termékeit le lehet-e szállítani a folyókon (például a német petrolkémiai anyagokat a Rajnán), és természetesen az is, hogy milyen energiamixet tudunk működtetni.

El kell kezdeni medret kotorni, gátat építeni, vagy ahhoz nyúlni, amink van: az említett Mátrai Erőműhöz, kisebb gázturbinákhoz, gázmotorokhoz. Igaz, utóbbiak visszaengedése az energiamixbe nem túl jó irány, mert ezek fosszilisak, illetve még több gázt kell importálnunk.

Hozzá lehetne nyúlni a rezsicsökkentéshez, ami vélhetően javítaná a fogyasztói tudatosságot, illetve nagyon gyorsan tárolókat kellene építeni. Nem 500, nem 700, hanem 2000-3000 megawattot, azokkal már jobban működne a sok megújulónk. Nem lenne rossz egy nagy szivattyús-tározós erőmű, ahol egy alacsonyan fekvő és egy magasan fekvő vízgyűjtővel lehet szabályozni azt, hogy mikor legyen áramunk, csak ez gigantikusan drága és sokszor tájromboló beruházás.

Na és persze jön a mixünkbe sok-sok szél, ami nagyon fontos elmaradt beruházás. Sajnos nagyon kicsi ország vagyunk, nincs tengerünk, ahová ki lehet pakolni az offshore turbinákat, mint Romániában vagy Bulgáriában, itt nem lesz könnyű társadalmi tiltakozás nélkül 4000 megawattnyi szélerőművet felhúzni, de ez a program kicsit biztosan javítja majd az elhibázott energiamixünket.