Budapesten már minden harmadik vevő befektetési céllal vesz lakást
2025. február 25. – 18:29
A lakossági állampapírokból és a nyugdíjpénztárakból felszabaduló pénz egy része egészen biztosan ingatlanbefektetésekben fog kikötni, ami akár 10 százalékkal, 10-15 ezer tranzakcióval dobhatja majd meg a lakáspiaci forgalmat – többek között ez derült ki az OTP Bank keddi évindító sajtótájékoztatóján, ahol ingatlanpiaci szakértők beszéltek a piac 2025-ös várakozásairól, várható trendjeiről. A szakértők egybehangzó véleménye volt, hogy jó évet várnak a hazai ingatlanpiacon, tovább fog élénkülni a forgalom.
Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint jobban teljesített tavaly az ingatlanpiac, mint amire számítottak. Az elmúlt két év nagyon hektikus volt, 2023-ban recesszióba került a piac, ez az időszak azonban nagyon gyorsan véget is ért, 2024-ben már hirtelen fellendülés jött. Bár hivatalos adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csak később fog közölni, az OTP becslése szerint tavaly körülbelül 130 ezer tranzakció történhetett, ami 25 százalékos emelkedést jelent 2023-hoz képest. Ez a szám idén pedig további 15–20 százalékkal nőhet, 150 ezerre. Valkó arról is beszélt, hogy a forgalom növekedése mellett emelkedhet majd a befektetési céllal lakást vásárlók aránya is.
Jelenleg országosan minden negyedik, Budapesten minden harmadik vevő befektetésre keres ingatlant.
Az ingatlanárakkal kapcsolatban a legfrissebb adatok 2024 harmadik negyedévéről érhetőek el. Ez alapján akkor 14 százalékos nominális és 10 százalékos reál árnövekedés volt. Valkó Dávid szerint 2025-ben is növekedésre lehet számítani. Országosan a 15 százalékot is elérheti majd a növekedés, Budapesten pedig még ennél is magasabb lehet, akár a 20 százalékot is elérheti. Az elemző szerint az ilyen arányú áremelkedés a főbb befektetési célpontoknál egyébként előző években is jellemző volt.
„Bár a gyors drágulás sokkoló lehet a vevők számára, egyelőre korai lakáspiaci buborék kialakulását latolgatni. 2014-től nyolc éven keresztül volt rendre ilyen ütemű áremelkedés, ráadásul az ezt követő 2022-2023-as árkorrekció is mérsékelt volt. A kereslet élénkülése szabályszerűen maga után vonja az áremelkedést” – mondta Valkó. Az árak emelkedése mellett viszont az MNB szerint csökkent a lakáspiac túlértékeltsége, 2024 közepén 11 százalékon állt ez az érték a 2022-ben és 2023-ban mért 20 százalékhoz képest.
A lakásépítési piacnál az látszik, hogy csak lassan reagál az élénkülő keresletre. 2024-ben 13 295 új lakás épült, 29 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. 2025-ben viszont már itt is növekedés várható. Az ingatlanárak 2024-ben kilőttek, a friss adatok alapján a budapesti átlagár elérte az 1 millió forintot négyzetméterenként, jelenleg 1,012 millió forint körül alakul.
A megyék közül Hajdú-Bihar és Somogy a legdrágábbak, mindkettőnél már 700 ezer forint felett van az átlagos négyzetméterár. A legolcsóbb megye Nógrád lett, ahol épphogy csak átlépte a 200 ezer forintot az átlagár. A megyeszékhelyek közül Debrecen, Győr és Szeged a legdrágábbak, ez alapján jól látszik Valkó szerint, hogy azokon a területeken, ahol ipari beruházások történnek, emelkednek az ingatlanárak is.
Lipták Zsuzsa, a Zenga.hu ügyvezetője az ingatlanhirdetési portál adatai alapján arról beszélt, hogy egy év alatt másfélszeresére növekedett az érdeklődések száma. A legnagyobb növekedés a használt lakásoknál tapasztalható, ahol közel duplázódott az érdeklődésszám. Lipták szerint ez is arra utal, hogy nő a befektetési céllal lakást vásárlók aránya.
Habár a Zenga.hu-nál továbbra is a XI., a XIII. és a XIV. kerületekben keresnek a legtöbben ingatlant, a legnagyobb mértékben a külső kerületekben nőtt az érdeklődők száma, ami azt mutatja, hogy a lakhatási célú ingatlanvásárlás elkezdett kitolódni a belső kerületekből.
Lipták arról is beszélt, hogy az elérhető lakások hirdetésszáma csökkent, azaz gyorsabban pörög a piac. Főleg a 60 négyzetméternél kisebb lakások hirdetési ideje csökkent, közel egy hónappal gyorsabban kelnek el ezek a lakások, mint egy évvel korábban. A 6 hónapnál régebben fent lévő hirdetések száma is csökken, vagyis azok az ingatlanokat is egyre nagyobb arányban adják el, amelyek korábban kevésbé voltak piacképesek.
A növekedés a jutalékbevételeknél is látszott, 2024 lett az OTP Ingatlanpontnál is az eddig legerősebb év, 2025 pedig ennél is erősebben alakulhat. Ha a kínálat csökken és a kereslet nő, az az árakban is látszik, nem ritkák a licitek sem. Összességében egy erős évre számítunk – mondta dr. Hartlieb Balázs, az OTP Ingatlanpont Kft. vezérigazgatója.
2024-ben több mint 1350 milliárd forintos lett a lakáshitelpiac, a 2025-ös évben várhatóan eléri majd az 1700 milliárd forint körüli szintet. Kasziba Erika, az OTP Bank lakáshitelek üzletfejlesztésért felelős szakmai vezetője arról beszélt, hogy a csok plusz belépésével a hitelösszegek is emelkedtek. 2024 decemberében 19,5 millió forint volt az átlagos hitelösszeg, 2023-ban ez még csak 11,2 millió, de tavaly októberben is csak 17,4 millió forint körül alakult.
A csok pluszt gyakran első lakás vásárlására használják, az önerőt pedig sokan a babaváró hitelből teremtik elő, de a munkáshitelt is többen használhatják majd ilyen céllal. Emellett sokan használják a lakástakarék-pénztárat is, főleg a 30-50 közti korosztály, de a fiatalabbaknál is egyre több az előtakarékoskodó.
A szakértők újságírói kérdésre arról is beszéltek, hogy ugyan a kereslet állami támogatása felpörgette az ingatlanpiacot, a kínálat ezzel párhuzamosan nem bővült. A kínálat támogatása nélkül a szakértők szerint az árak még tovább és még nagyobb mértékben emelkedhetnek.