Minisztériumok beszántása, gazdasági sokkterápia – ez a láncfűrésszel kampányoló argentin elnök első éve
2024. december 10. – 20:49
Pont egy éve, december 10-én iktatták be Argentína elnökének a kampányában láncfűrésszel hadonászó, focikapusból szélsőségesen piacpárti közgazdásszá lett Javier Mileit. A beiktatása utáni első hivatalos beszédében újra elismételte kampányüzenetét, miszerint megszorító intézkedésekre, egyfajta sokkterápiára van szükség, mert nincs pénz az országban. Milei a beszédében azt ígérte, jelentősen csökkenti az állami kiadásokat, mérsékli az óriási államadósságot és letöri az akkor 140 százalékot meghaladó inflációt.
„A lényeg az, hogy nincs alternatívája a megszorításoknak, és nincs alternatívája a sokkszerű kezelésnek. Tudjuk, hogy rövid távon a helyzet romlani fog. De ezután fogjuk látni erőfeszítéseink gyümölcsét”.
A szélsőjobboldali Milei 2023 novemberében aratott meglepő választási győzelmet azzal, hogy radikális ígéretet tett az ország gyengélkedő gazdaságának átalakítására. Beiktatásán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mellett Orbán Viktor is részt vett, ami a magyaroknak azért lehetett emlékezetes, mert a kormányfő az ukrán elnökkel is szót váltott a ceremónián.
Megszorításról szóló ígéretekkel ritkán lehet választást nyerni, de Milei fogadalmai nem a semmiből érkeztek. Argentína száz éve a világ egyik leggazdagabb országa volt, ma viszont az évtizedes állami túlköltekezések miatt a modern történelem egyetlen olyan gazdasága, ami a magas jövedelműek közül visszazuhant a közepesek közé. Milei azzal nyert, hogy az argentinok belátták, a gazdaság helyreállítását már nem lehet tovább húzni: így a kérdés elsősorban nem az, hogy kellenek-e a durva gazdasági reformok, inkább az, hogy kiknek és mennyi ideig fognak fájni a régóta esedékes megszorítások.
Az argentin elnök gyakorlatilag a beiktatása másnapján nekilátott a kampányígéretei teljesítésének, és egy évvel a megválasztása után már látszik, hogy igaza lett abban, amit a beiktatási beszédében mondott: a helyzet rövid távon valóban romlott, nőtt a szegénység, visszaesett a fogyasztás, a gazdaság recesszióban. Ezzel párhuzamosan viszont másfél évtized után az államháztartás mérlege pozitívba fordult, és egyelőre úgy tűnik, a durva inflációt is sikerült megfékeznie.
A diákok túszok, a klímaváltozás kommunista hazugság
Mileit gyakran szokták Donald Trumphoz vagy Jair Bolsonaróhoz hasonlítani, részben amiatt, mert ő is gyakran relativizálja emberi jogokat sárba tipró rendszerek bűneit, a klímaváltozást pedig kommunista összeesküvésnek tartja. Abban viszont kilóg a jobboldali populisták közül, hogy megrögzött libertárius, anarchokapitalista, vagyis szélsőségesen szabályellenes, piacpárti. A kampánya egyik jellegzetes pillanata volt, amikor egy láncfűrésszel hadonászva érzékeltette, hogyan esne neki az állami bürokráciának, a jóléti költéseknek és a hagyományos intézményeknek.
Gazdasági nézeteit a közgazdaságtan piaci fundamentalista chicagói és osztrák iskoláira is alapozza. Az Elon Musk-rajongó Lex Fridman podcastjában nemrég fel is sorolta azokat a könyveket, amelyek a legnagyobb hatással voltak a gondolkodására – Milei közgazdászikonja például Milton Friedman és Robert Lucas, róluk nevezte el klónozott kutyáit is. Ezeknek az iskoláknak a lényege, hogy a piacnál semmi nem jelzi jobban az embereknek, hogy mit kellene csinálniuk, ezért jobb leszámolni mindennel, ami a piaci folyamatokat torzítja – azaz az állami beavatkozásokkal. Már a megválasztása előtt, és azóta is beszélt arról, hogy politikusként persze irreális az állam teljes lebontásáról álmodozni,
a gyakorlatban elvégzett terveire ezért az anarchizmus helyett a minarchizmus kifejezést használja, arra utalva, hogy olyan kicsire kell visszavágni az államot, amennyire csak lehet.
Milei nézetei a szélsőséges piacpártiság és a szélsőjobboldali ideológia ötvözetei. A megválasztása előtti hónapokban többek között arról beszélt, hogy
- az ingyenes közoktatást valamiféle jegyrendszerrel kéne felváltani;
- meg kell szüntetni a kötelező általános iskolai oktatást, mert szerinte a diákok az állami „indoktrinációs rendszer túszai”;
- be kellene zárni a jegybankot; és
- legalizálni kéne az önkéntes szervkereskedelmet; és
- el kell törölni az argentin valutát, a pesót, és be kell vezetni helyette a dollárt.
A nagy bemondások mellett a konkrét kampányígéretei között is szerepeltek erős tervek. Például hogy beszántaná vagy összevonná az általa feleslegesnek tartott minisztériumokat, tervei szerint az akkor meglévő minisztériumok harmada, többek között a kulturális, a környezetvédelmi, a közmunkaügyi, az innovációs, a munkaügyi, a társadalombiztosítási, az oktatásügyi és a nemi esélyegyenlőségi minisztérium is erre a sorsa jutna. Mellette azt ígérte, elbocsátja a 2023-ban felvett köztisztviselőket, jócskán mérsékeli az állami cégekben és a külképviseleteken dolgozók számát.
Milei beiktatása után két nappal, december 12-én gazdasági minisztere, Luis Caputo egy sor radikális reformot jelentett be.
Többek között a peso több mint 50 százalékos leértékelését, az áram- és közlekedési támogatások megnyesését, a minisztériumok felének a megszüntetését (18-ból 9-et), a közmunkák felfüggesztését, és az ország 23 tartományának juttatott szövetségi transzferek mérséklését. A kormány akkori számításai alapján ezek a megszorítások a GDP közel 3 százalékát teszik ki.
Ezzel párhuzamosan a kormány 7,5-ről 17,5 százalékra emelte az importárukra kivetett adókat, és 15 százalékos adót vetett ki az összes típusú exportra (az argentin export 50 százalékát kitevő szójára már korábban kivetett 30 százalékos adót is meghagyták). Mellette kétszeresére emelték a gyerekek után járó támogatásokat, és növelték a legszegényebbeknek nyújtott élelmiszerkártya értékét.
Caputo arról beszélt, az a dolguk, hogy megoldják a költségvetési hiánytól való függőséget. A Nemzetközi Valutaalap üdvözölte a „bátor kezdeti intézkedéseket” (nem csoda, Argentína tavaly ilyenkor 43 milliárd dollárral tartozott a szervezetnek), és megígérte, hogy együttműködik az új kormánnyal. Milei a beruházásokat is ösztönözni akarja, egy új törvénnyel évtizedekre szóló adó- és vámkedvezményekkel próbálva fellendíteni őket.
Felesleges és túlzó kiadások – évtizedeken át
„Argentína 1910 környékén még a világ egyik leggazdagabb országa volt, később viszont nem tudták kihasználni az ország lehetőségeit” – mondta Nagy Sándor Gyula Latin-Amerika-szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora. Mint mondta, becslések szerint, ha Argentína minden termékeny területen gazdálkodna, körülbelül 300 millió ember ellátását tudná fedezni – de ezzel tönkre is tenné az országot. Nagy Sándor Gyula szerint az argentinok az elmúlt évtizedekben odafigyeltek a természeti értékekre és arra, hogy az ipari mértékű termelés csak az ország bizonyos részein jelenjen meg, pedig a változatos éghajlat miatt szinte bármit meg tudnak termelni.
Az argentin gazdaság évtizedek óta exportorientált, különösen a szóját és az abból készült élelmiszereket adják el külföldre, jelentős részben Kínának. Mellette fontos exporttermék a kőolaj, a marhahús, a különböző gyümölcsök és magvak. Közben megjelentek az új típusú iparágak is, az argentin bor például jókora hírnévre tett szert az elmúlt 30 évben, már az exportban is kimutatható mértéket öltött. Az export jelentős bevételi forrás az országnak, ennek következménye az adóztatás is.
Az exportadón túl egy speciális „sarc” az is, hogy Argentínában többféle árfolyamrendszer van. „Ha egy cég exportál, és utalással kapja meg a pénzt, nem mindegy neki, hogy a dollárban megérkező pénzt milyen átszámítással kapja meg – magyarázta Nagy Sándor Gyula. – Azaz az állam még ezen keresztül is megsarcolja a cégeket.” A többszintű árfolyamrendszer már régóta fennáll – a hivatalos árfolyam mellett külön árfolyam van többek között a feketepiacon, a turistáknak, a megtakarításoknak és a cégeknek –, Milei viszont igyekszik ezt a rendszert egyszerűsíteni, mára a hivatalos és a fekete árfolyam gyakorlatilag megegyezik.
Az ország helyzetén az elmúlt években sokat rontott a külföldi befektetések hiánya is. Az elnöki tisztséget 2007 és 2015 között betöltő Cristina Fernández de Kirchner idejében például államosították a spanyol Repsol tulajdonában lévő YPF-et, az egyik legnagyobb helyi olajvállalatot. A Repsol több év pereskedés után végül 5 milliárd dollár kártérítést kapott, de Nagy Sándor Gyula szerint
az eset jól jelzi, mennyire (nem) csináltak kedvet a mindenkori kormányok a külföldi befektetésekhez.
A szakértő szerint a mostani argentin folyamatokban fontos tényező, hogy az elmúlt évtizedek részben felesleges, részben az ország lehetőségeihez képest túlzó kiadásai – benzinársapka, nagyvonalú rezsicsökkentés, a tömegközlekedés általános támogatása, óriási államapparátus – miatt Argentína teljesen pénz nélkül maradt 2023-ra. „Milei mindezeket a költéseket megvágta, ez pedig az embereknek fáj, hiszen többet kell fizetni. De rá kellett jönniük, hogy nincsen kolbászból a kerítés: ha az országban nincs egy fillér sem, nem tudnak mást csinálni.”
Milei megválasztásához szerinte az is hozzájárult, hogy a társadalomba mélyen beleivódott a reménytelenség, az emberek sem a tradicionális jobb-, sem a baloldali pártoknak nem hitték el, hogy jobbra fordulhat az ország sorsa. Látták, hogy nincs társadalmi mobilitás, hogy az átlagos vállalkozók gúzsba vannak kötve, a cégek nyűglődnek, a minőség romlik, az infláció miatt nem vásárolnak az emberek, nem lehet üzletet nyitni és nem lehet megrendelésekhez jutni, mondta a szakértő.
Nőtt a szegénység
Az intézkedéseknek persze megvan az árnyoldaluk is. Az argentin statisztikai hivatal közlése alapján szeptemberben a szegénységben élők aránya elérte az 53 százalékot. Ez az arány magasabb, mint az elmúlt két évtizedben bármikor, 2024 első nyolc hónapjában 3,4 millió argentin élt a szegénységi küszöb alatt. Nagy Sándor Gyula szerint ezeket az adatokat azért érdemes fenntartásokkal kezelni, mert az eredményeket torzíthatják a feketegazdaságból szerzett bevételek.
Az Argentin Katolikus Egyetem (UCA) egyik kutatócsoportja aggódva figyeli a szegénységben élők számának növekedését. Eduardo Donza szegénységkutató az al-Dzsazírának december elején azt nyilatkozta, azok közül, akik idén a szegénységi küszöb alá kerültek, sokaknak van munkájuk és felsőfokú végzettségük. Szerinte
Milei átfogó gazdasági intézkedései visszafele sülhetnek el, mert hiányoznak közülük a hosszú távra szóló, például a kiszolgáltatott helyzetben lévő rétegeket célzó lépések.
A Deloitte novemberi elemzése ugyanakkor összességében elismerően szól Milei intézkedéseiről: mint írják, az elnök drasztikus stabilizációs programja a 2023-ban a GDP 4,4 százalékát kitevő költségvetési hiányt 2024 októberére költségvetési többletbe fordította. Az elemzés szerint példa nélküli az ország történetében a mostani szigorú költségvetési kiigazítás, de megvan az ára is, például a csökkenő fogyasztás és a belföldi beruházások visszaesése. 2024 első negyedévében a GDP 2,6, a másodikban 1,7 százalékkal zsugorodott, de az elemzők szerint már kezdi éreztetni hatását az infláció letörése és az állami kiadások csökkentése.
Az elemzés arra is figyelmeztet, hogy a gazdaság állapotát befolyásolhatják a külső veszélyek, például az aszályos idő, ami nagy hatással lehet az exportra és a kereskedelmi mérlegre, összességében pedig arra, hogy mennyire lesz hosszú távon fenntartható Milei gazdasági stratégiája. A Deloitte szerint nagy kérdés, hogy a hiány kiigazítását Milei 2024 után is fenn tudja-e tartani, mert év végétől kiesnek bizonyos adóbevételek, és a jegybank is beszünteti „a monetáris kibocsátással történő finanszírozást”, azaz a pénznyomtatást.
Az Economist egyik novemberi cikke is kitért arra, hogy a gazdaság rendkívül törékeny, Milei kísérlete még mindig elsülhet sokkal rosszabbul: nemcsak a növekvő szegénységgel kell megküzdenie, hanem a befektetők bizalmával, a kormányzását esetlegesen nehezítő ellenzékkel, sőt akár saját magával is.
„Milei egy különc, akinek a figyelmét elvonhatják a nemek közötti egyenlőség és az éghajlatváltozás miatti kulturális háborúk, ami ahhoz vezethet, hogy elhanyagolja az alapvető küldetését: az argentin gazdaság helyreállítását.”
Milei filozófiája nem sokban változott az elmúlt egy évben. „Az államot továbbra is egy erőszakos bűnszervezetnek tartom, ami a rabszolgaság maradványából, az adóztatásból él. Minél nagyobb az állam mérete, annál jobban korlátozza a szabadságot és a tulajdont. […] Az anarchokapitalista filozófiám az állam felszámolását jelentené, de a valóságban minarchista vagyok. Bármit, amit az állami beavatkozás megszüntetéséért megtehetek, megteszem” – mondta nemrég.
