Kötelezik a boltokat Norvégiában, hogy elfogadják a készpénzt

2024. október 24. – 14:00

Másolás

Vágólapra másolva

Törvényben kötelezi a norvég parlament a boltokat, hogy a bankkártya és a mobilfizetés mellet készpénzt is mindenhol elfogadjanak – írja a Finextra.

Norvégia az egyik olyan ország, ami nagyon közel jár ahhoz, hogy elérje a teljes készpénzmentes működést. A norvég parlament által elfogadott új szabályozás miatt azonban most várhatóan távolabb kerülnek ettől.

A norvég jegybank felmérése szerint a lakosság mindössze három százaléka fizet vásárlásaiért készpénzzel. A központi bank szerint azonban ennél jóval többen vannak azok, akik készpénzt használnának, de ezt jelenleg nem tehetik meg, mert a norvég kiskereskedelmi üzletek egyre nagyobb része egyáltalán nem fogad el készpénzt.

A norvég kormány és a központi bank által is támogatott törvénymódosítás értelmében a fogyasztóknak joga van 20 ezer korona összeghatárig készpénzzel fizetni. A boltok mellett a különböző szolgáltatóknak, például a fodrászoknak biztosítaniuk kell, hogy a vásárlók készpénzzel is tudjanak fizetni. A kormány bírságok kiszabását helyezi kilátásba az olyan vállalkozásokkal szemben, amelyek „szándékosan vagy gondatlanságból megsértik a szabályokat”.

Emilie Enger Mehl igazságügyi és közbiztonsági miniszter az új szabályozással kapcsolatban két dolgot emelt ki. Szerinte a digitális világban könnyű megfeledkezni arról, hogy a társadalom nagy csoportja még nem digitális, illetve hogy a készpénz a társadalom számára is fontos vészhelyzeti felkészültséget jelent. Ezekre a körülményekre reagált a parlament a törvénymódosítással.

Itthon 2021 óta kötelező az online pénztárgépet üzemeltető üzleteknek, vendéglátóhelyeknek, szolgáltatóknak készpénzmentes fizetési lehetőséget is kínálni a vásárlóknak. A magyarok azonban még mindig rengeteg készpénzt használnak, aminek egyik fő mozgatórugója továbbra is a szürkegazdaság. A készpénz védelme itthon egy viszonylag gyakran előkerülő politikai téma is, a Mi Hazánk és a Fidesz időről-időre napirendre tűzik, és habár valóban vannak meggyőző érvek a készpénz használatára, ezek nem azok amikre jellemzően a politikai pártok is hivatkoznak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!