Víz- és internetszolgáltatás nélkül maradt a Dunaferr

2024. október 16. – 18:22

Másolás

Vágólapra másolva

„A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség mély felháborodását fejezi ki, hogy a tegnapi napon bejelentett gyárindítás után a mai napra megszűnt a vízszolgáltatás és az internetszolgáltatás” – írja a Dunaferr munkavállalóinak érdekképviselete a Facebookon. Mint hozzáteszik: a dolgozók már hónapok óta fűtés és meleg víz nélkül dolgoznak, erről szerdán az Európai Üzemi Tanács tagjai a Liberty európai vezetőit is tájékoztatták.

A Portfolio úgy tudja, hogy a kialakult helyzet miatt hazaküldték a Dunaferr iskolájából a diákokat, illetve a gyárból a dolgozókat is.

Mint arról októberben írtunk, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és az indiai Liberty közlései alapján az rajzolódik ki, hogy a dunaújvárosi acélipar jövője nagyon kétséges, az acélgyártás nem tűnik megmenthetőnek. A kormány mindent megtett a Dunaferr megmentéséért, a Liberty viszont nem teljesítette a vállalásait – állította a kormány október elején. Szintén ekkor derült ki az is, hogy a Liberty két leányvállalata ellen is felszámolási eljárás indult.

A tárca közleményében azt írta, a Liberty a vasmű megmentésére 100 napos programot dolgozott ki, amelyben vállalta, hogy stabilizálja és felfuttatja a termelést. A vállalások alapján 2024 februártól 4 hónap alatt, fokozatosan kellett volna felfuttatni a termelést 0-ról havi 100 ezer tonnára, ettől végül messze elmaradt a Liberty. Emellett azt is ígérték, hogy hosszú távon biztosítják a Vasműben dolgozók megélhetését és folyamatosan fejleszti a béreket.

Még 2022-ben derült ki, hogy a Dunaferr fizetésképtelenné vált, és azon év végén felszámolás alá került. A kormány védelmi bizottságot állított fel. Nagyjából egy éve derült ki, hogy az indiai hátterű Liberty Steel 20,9 milliárd forintért és 37 milliárd forint környezetvédelmi vállalásért megvette a Dunaferrt, és ezzel megmaradhat a közel 3700 dolgozó állása.

Mostanra mégis úgy tűnik, hogy az indiai Liberty-csoport valójában nem adott igazi esélyt a hosszabb távú integrált működésnek. Segítséget kértek az államtól, eladták jó pénzért a korábbi évek termelési átlagai alapján járó szén-dioxid-termelési kvótákat, és bankgaranciához nyúltak, de eközben nem tudtak kialakítani egy olyan üzleti modellt, amely az alaptevékenység jövedelmezőségére épít.

A Dunaferr több sebből vérző indiai megmentésének történetéről korábban több cikkben is írtunk, a legrészletesebb cikkünket a háttérről itt olvashatják. Az újabb bejelentésekről pedig itt számoltunk be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!