Olcsó titán és alumínium – olasz ügyészek többeket megvádoltak a Boeing hibás alkatrészei miatt

2024. október 6. – 10:08

Olcsó titán és alumínium – olasz ügyészek többeket megvádoltak a Boeing hibás alkatrészei miatt
Egy Boeing 787-10 Dreamliner az Egyesült Államokban, a dél-karolinai North Charlestonban található végszerelő épület előtt Fotó: Randall Hill / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Olasz ügyészek szombaton hét embert és két alvállalkozót vádoltak meg többek között csalással és a repülésbiztonsági szabályok megsértésével. A hatóságok jelenleg vizsgálatot folytatnak egy olasz cég által a Boeing számára gyártott, feltételezhetően hibás alkatrészek miatt– írja a Reuters.

Az olasz ügyészek még 2021 végén indítottak vizsgálatot, miután a Boeing közölte: a 787 Dreamliner típusú repülőgépének egyes alkatrészeit, amelyeket az olasz Leonardo (LDOF.MI) repülőgépipari konszernnek dolgozó cég szállított, nem megfelelően gyártották.

A nyomozók arra jutottak, hogy a két olasz alvállalkozó a titán és az alumínium olcsóbb, és nem megfelelő típusait használta bizonyos alkatrészek gyártásához, jelentős összegeket takarítva meg a nyersanyagköltségeken. „Ennek eredményeképpen olyan repülőgép-alkatrészeket gyártottak, amelyek statikai és feszültségállósági jellemzői jelentősen alacsonyabbak voltak, ami kihatással volt a repülésbiztonságra” – közölték az ügyészek.

Szakértők legalább 4829 titánból és 1158 alumíniumból készült, nem megfelelő alkatrészt igazoltak.

Az ügyészség szerint a szakértői munka és a vizsgálatok arra a következtetésre jutottak, hogy egyes nem megfelelő szerkezeti elemek hosszú távon kárt okozhatnak a repülőgépek biztonságában. Az alkatrészek miatt a Boeingnek rendkívüli karbantartásba kell majd kezdenie az érintett repülőgépeknél.

A Reutersnek az ügyet ismerő források arról beszéltek, hogy a Leonardo korábbi beszállítója, a Manufacturing Process Specification (MPS), és annak mára csődbe ment elődje, a Processi Speciali volt az a két cég, amely a vizsgálat középpontjában áll. Az MPS tulajdonosa és édesapja is érintett, de a ők állítják: a törvényt teljes mértékben tiszteletben tartva jártak el.

A Boeing mögött nehéz hónapok állnak. Év elején kiszakadt az egyik repülőjük ajtaja, és azóta rendszeresen hasonló problémák merülnek fel, ami jelentős részben épp a vállalati kultúrára vezethető vissza.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!