495 milliárdot bukik az állam a lakossági fogyasztás csökkenésén

2024. augusztus 23. – 17:05

Másolás

Vágólapra másolva

213 milliárd forintos többlettel zárta a júliust a magyar költségvetés, de mindez egyelőre mit sem változtat az éves hiánycél túlszárnyalásán – írta a 444.

A számokból kitűnik, hogy a lakossági fogyasztás csökkenése mintegy 495 milliárd forintnyi áfabevétel-elmaradást okozott.

Ez meg is látszik a költségvetés állapotán. Egy évvel korábban ugyanez a mínusz csak 32 milliárd forint volt. Idén év elején a Nemzetgazdasági Minisztérium növelte ugyan az éves hiánycélt 450 milliárddal, de ennek ellenére is sikerült túllépni azt, jelenleg 121 milliárddal vagyunk az időarányos hiánycél fölött. A 2024-re tervezett összes kiadást már július végére 235 milliárddal lépte át a kormány.

A költségvetés számára bevételi oldalon további problémát jelent, hogy nem érkeznek az uniós pénzek. Júliusban egyáltalán nem jött EU-s támogatás, júniusban pedig csak 19 milliárdot utaltak. Ezenfelül jött a csökkenő áfabevétel is, amit már 2023-ban is túltervezett a kormány, de az ebből származó idei elmaradás jelentősebb. A jövedéki adót is túltervezte a kormány, itt 47 milliárdos elmaradást látszott. Túlteljesíti idén a kiadásait is a kormány, főként a repülőtér megvásárlása és a lakossági állampapírok okozta kiadások miatt.

A kormány idén növekvő reálbérekben reménykedett, és abban bízott, ez majd megemelheti a fogyasztást és az áfabevételt is. Ez a hatás azonban elmaradt, a lakosság nem kezdett azonnal költekezésbe. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a héten adott interjújában elmondta, szerinte a csökkenő fogyasztásért a középréteg és az átlag alatti jövedelműek „óvatossági motívuma” a felelős. A miniszter a „kívülről jövő válságokban” látja az lakosság magatartásának az okát. Szerinte ez az óvatosság csak hosszabb idő után múlhat majd el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!