A demonstráció után elkezdték kifizetni a dunaferresek elmaradt bérét

2024. augusztus 13. – 08:03

Másolás

Vágólapra másolva

Mivel hétfőn a tüntetés ellenére nem érkeztek meg az elmaradt bérek a dunaferresekhez, kedden reggel hétkor újabb demonstrációra gyűltek össze a dolgozók a dunaújvárosi Vasmű elé. A Telex megkeresésére Magyar Zoltán, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke azt mondta, hogy reggel megindultak a kifizetések, egyre több helyről kapnak visszajelzést arról, hogy odaért az elmaradt bér, ugyanakkor a korábban beígért egyszeri 150 ezer forintnyi bónuszról továbbra sincs információjuk.

„A dunaújvárosi Vasműnél a vállalat helyett a szakszervezet tájékoztatja a dolgozókat a helyzetről . A cég vezetői a hírek szerint nincsenek a gyárban” – írja a Facebookon a szakszervezet azzal, hogy a helyzet a kifizetésekkel még nem rendeződött, szerdán a „a Liberty vezetésével ülnek le, és ha kell, naponta járnak a nyakukra, amíg kézzel fogható biztosítékot nem kapnak arról, nem áll elő többet hasonló helyzet”. Magyar emellett arra kérte azokat a tagokat, akiket komoly hátrány ért, pl. felmondták a hitelszerződését, albérletét a fizetések késése miatt, az jelentkezzen a szakszervezetnél mielőbb, hogy a megfelelő eljárásokat el tudják indítani. A szakszervezeti elnök a Telexnek azt mondta, hogy a Liberty vezetése azt ígérte, hogy a napokban ők is eljönnek tárgyalni, „persze, ígérni sok mindent lehet”, tette hozzá.

Rahul Yenurkar, a társaságcsoport cégvezetője hétfőn még azt ígérte: az alkalmazottak még aznap megkapják a fizetésüket, de aztán később a többütemű kifizetést is megemlítette, amivel a dolgozók nem voltak elégedettek, és több, jövőbeli tervekkel kapcsolatos ígéret is elhangzott.

Július közepén az üzemben tagszervezettel rendelkező Vasas Szakszervezeti Szövetség írta ki a Facebookra, hogy a Liberty késve fizeti a béreket. Közben augusztus elején kiderült, hogy a Liberty technológiai partnere, a CISDI megkapja a pénzügyi támogatást a dunaújvárosi acélműben megvalósuló nagyberuházáshoz. A tájékoztatás szerint a megállapodás 1,3 milliárd eurós összegre vonatkozik, és utat nyit a Liberty évi hárommillió tonnás elektromos ívkemencés létesítményének finanszírozása, azaz a berendezések exportja és telepítése előtt Dunaújvárosban.

Az egykori Dunai Vasmű, majd Dunaferr néven futó gyár tulajdonosa, a Liberty Steel június 10-én, a választások után egy nappal jelentette be, hogy fokozatosan leállítja a két utolsó kokszolókemencét. Szakértők szerint egy ilyen folyamat gyakorlatilag visszafordíthatatlan, vagyis a döntéssel Magyarországon sok évtized után megszűnik az acélgyártás. Ez azért fájó, mert annak idején pont azért hozták létre Dunaújvárost, hogy az ott felépülő acélgyárban dolgozóknak legyen hol lakniuk.

A Dunaferrt nemrég vásárolta meg az indiai Liberty Steel, ami akkor hangzatos ígéreteket tett az acélmű jövőjéről. Azóta viszont nagyon úgy tűnik, hogy a Liberty csak azért vette meg a céget, hogy eladhassa az acélmű szén-dioxid-kvótáit, és egyáltalán nem tervez hosszú távon magyarországi acélgyártással – erről itt írtunk hosszabban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!