Egymilliárdos osztalékot vett ki Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata a közös cégükből

2024. június 11. – 09:33

Másolás

Vágólapra másolva

Csak a választás másnapján, június 10-én töltötte fel 2023-as pénzügyi beszámolóját a Top News Hungary, Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata közös cége – írja a K-Monitor. A cégnek 80 százalékban tulajdonosa Rogán-Gaál, 20 százalékban pedig Sarka Kata.

A vállalat által működtetett Twn.hu (Top World News) nevű bulvároldal évről évre egyre jobban produkál, adózott eredménye 2019-ben 151 millió, 2020-ban 561 millió, 2021-ben 1,33 milliárd forint lett, majd ezen a szinten stabilizálódott, 2022-ben 1,36 milliárd forint adózott eredményt produkált a cég.

Tavaly 1,1 milliárd forint adózott eredménnyel zártak, ami után a két üzletasszony 1 milliárd 56 millió forint osztalék kivételéről határozott.

A cég 9 embert foglalkoztatott tavaly, az ő összes bérköltségük 64,5 millió forint volt.

Hasonló mértékű osztalékról döntöttek egyébként 2022-ben is, akkor 1,1 milliárdot vettek ki a cégből.

Arról, hogy még a bulvármezőnyben is gyengének számító, mindössze kilenc főt foglalkoztató lap hogy termel évről évre mégis milliárdos profitot, ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!