Zágráb fiatal, zöld polgármestere támogatja Karácsony Gergely harcát a mini-Dubaj ellen

2024. március 24. – 12:45

Másolás

Vágólapra másolva

Tomislav Tomašević, Zágráb, 42 éves zöld-baloldali polgármestere üzenetet küldött Karácsony Gergely főpolgármester és a budapestiek számára. A magyar kormány által tervezett mini-Dubaj projekt kapcsán így fogalmazott:

„Zágrábban ugyanazt a harcot kellett megvívnunk, ami most Budapesten is kezdődik. Mi győztünk. Ti is meg tudjátok csinálni Budapesten.”

A progresszív horvát polgármester, aki Cambridgeben végzett és első zágrábi polgármesterként a zágrábi Pride felvonuláson is részt vett, arról írt, hogy mielőtt megválasztották Zágráb polgármesterének, az előző városvezetésnek volt egy Zágráb Manhattan nevű projektje. A tervek alapján rengeteg felhőkarcoló és luxuslakás épült volna a Száva partján. A politikus azonban fellépett a projekt ellen, megküzdött az előző polgármesterrel, és győzött.

„Nemrég hallottam, hogy ugyanez a befektető szinte ugyanezt a tervet akarja megvalósítani Budapesten, ami sajnos Belgrádban már sikerült is neki.”

Mint kiderült a polgármester azért ellenzi ezeket a projekteket, mert az ilyen beruházások alapvetően a milliárdosok játszóterei arra, hogy lakásokat építsenek a milliomosok számára.

„Mi nem szeretnénk elzárt közösségeket a városainkban. Mi mindenki számára megfizethető, hozzáférhető lakhatást szeretnénk biztosítani.”

Támogatjuk Karácsony Gergelyt és Budapest lakóit a beruházás elleni küzdelemben! Sok szerencsét nektek! – fogalmazott.

A projekt nagyon megosztó. Ellenzői sok érvet hoznak fel ellene, szennyezést, magasságot, szélcsatornák zavarását, vagy azt, hogy az állam kiárusít, elkótyavetyél vagyonelemeket.

A projekt hívei szerint azonban Karácsony Gergely be van oltva minden fejlesztés ellen, pedig semmi jobb nem történhetne, mint az, hogy egy koszos-büdös terület rekultiválódik és megújul a magánberuházók segítségével.

Vélhetően valóban nem az a probléma, ha magánbefektetők (legyenek bár gazdagok) ingatlanfejlesztésbe kezdenek magánembereknek (legyenek bár ők is gazdagok), de az nagyon fontos lenne, hogy ez valóban magánberuházásban valósuljon meg és ne állami (adófizetői) segítséggel.

Karácsony Gergely főpolgármester mindenesetre nemrég Belgrádba is ellátogatott, az ottani beruházásról készült fotókat is bemutatott, mi pedig részletes cikkben mutattuk be az ottani, erősen vegyes tapasztalatokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!