A Volánbusz-dolgozók kétnapos sztrájkja után új bérajánlattal állt elő Lázár János

2024. január 30. – 08:37

Másolás

Vágólapra másolva

Új ajánlattal készül Lázár János a közlekedési dolgozók keddi bértárgyalására. Az építési és közlekedési miniszter a szakszervezetek vezetőivel találkozik, miután a Volánbusz sofőrjei január 28–29-re ismét kétnapos sztrájkot hirdettek. A Volánbusz és a szakszervezetek hónapok óta tárgyalnak a béremelés mértékéről, de eddig nem sikerült megállapodni.

„Rajtam nem fog múlni, hogy a munkavállalóink már januárban az emelt bérüket kapják” – írta Facebook-oldalán Lázár. Az ajánlata a következő:

  • legalább 28 százalékos bérnövekedés három év alatt;
  • már idén 17 százalékos mértékű, de legalább 70 ezer forint összegű emelés a 600 ezer forintos alapbérrészig;
  • jogi garancia az inflációt ellensúlyozó bérnövekedésre 2025-ben és 2026-ban is.

„A béremelés annak a hónapnak az első napjától érvényes, amelyben azt aláírják” – tette hozzá a miniszter.

Dobi István, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) elnöke hétfő este lapunknak azt írta: semmi jóra nem számít a keddi tárgyaláson. Szerinte kicsi a valószínűsége annak, hogy Lázár elfogadná a szakszervezet által követelt havi 90 ezer forintos bérfejlesztést. Korábban azt mondta, 20 százalékos emelés alatt nem fogadják el a munkáltató ajánlatát.

Az is meglepné, ha a miniszter a Csoportszintű Érdekegyeztető Tanács keretén kívül tárgyalna a két reprezentatív szakszervezettel és kötne bérmegállapodást a munkáltatóval csak 2024-re. A szakszervezeti vezető szerint a buszsofőrök kétnapos sztrájkja ugyanakkor egyértelmű üzenet volt, és

„elég nagy csapást mért a munkáltatóra, amit a tulajdonos nem hagyhat figyelmen kívül”.

A Volánbusz közleménye szerint a hétfőre vezényelt autóbusz-vezetők 56 százaléka nem vette fel a munkát a sztrájk miatt, míg Dobi István SZAKSZ-elnök kérdésünkre azt írta, hogy adataik szerint 74 százalék vett részt a sztrájkban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!