Megint sztrájkolni fognak a Volánbusz sofőrei
2024. január 17. – 12:31
Bejelenti a sztrájkot a a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet, miután a szakszervezet operatív testülete úgy határozott, nem fogadja a munkáltató bérajánlatát – közölte a Népszavával a SZAKSZ elnöke. Dobi István azt mondta a lapnak, hogy a sztrájkkészültséget abban a pillanatban lefújják, ha elfogadható ajánlatot kapnak a munkáltatótól. Ha ilyen nem történik, akkor a decemberi után január 28-29-én ismét országos munkabeszüntetés lesz.
Dobi István azt mondta, az operatív bizottságban egyértelmű döntés született arról, hogy a szakszervezet elutasítja a többéves bérmegállapodást, és ragaszkodik az egy évre kötött egyezséghez. A korábbi, átlagosan 25 százalékos béremelést lefedő egyösszegű, 112 500 forintos követelésüket, minimum 90 ezerre módosította, ami átlagosan 20 százalékos emelést jelent a bruttó 430-450 ezer forintért dolgozó volános munkavállalóknak, írja a Népszava. Dobi a lapnak azt is mondta, nem veszik figyelembe Lázár János közlekedési miniszter fenyegetését, amely szerint nyomás alatt nem hajlandó tárgyalni.
Teher alatt nő a pálma
– mondta a szakszervezti vezető.
A SZAKSZ decemberben is sztrájkot hirdetett az elakadt bérfejlesztési tárgyalások miatt, legutóbb december közepén sztrájkoltak a buszsofőrök, az akkor nem okozott káoszt.