Közel 270 milliárd folyt be a Yettel, az Erste és más állami vagyon eladásából, amit a ferihegyi reptér visszavásárlására fordítanak

2023. december 22. – 14:31

Másolás

Vágólapra másolva

A Budapest Airport visszavásárlása érdekében sikeres vagyonértékesítéseket hajtott végre a Magyar Állam – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

Az MTI a közleményt idézve azt írja, az elmúlt időszakban a Magyar Állam 100 százalékos tulajdonában álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. sikeresen értékesítette az Erste Bank Hungary Zrt.-ben és a Yettel Magyarországban meglévő tulajdonrészét, valamint a hazai VIG társaságokban meglévő részesedésének döntő részét (az állam 45 százalékos tulajdonrészét 10 százalékosra csökkentette).

A három ügylet pénzügyi zárása jelentős, összesen több mint 700 millió eurós (közel 270 milliárd forint) bevételt eredményezett az állam számára, amelyet a budapesti repülőtér visszavásárlásának finanszírozására fordít.

Mindemellett folyamatban van a Magyar Posta Életbiztosító Zrt.-ben és a Magyar Posta Biztosító Zrt.-ben meglévő 66,9 százalékos állami tulajdonrész értékesítését célzó nyílt, piaci versenyfolyamat, amely menetrend szerint zajlik, szerződéskötésre 2024 tavaszán kerülhet sor.

„A reptér kiemelkedő stratégiai eszköz, amelyet a Gyurcsány-kormány elherdált. A tranzakció gazdaságtörténeti jelentőségű, ugyanis a legnagyobb volumenű és legkomplexebb ügylet a rendszerváltás óta. A visszavásárlással kapcsolatos tárgyalások ütemezetten, az együttműködés jegyében és megfelelően haladnak a partnerek között, jelenleg már egy olyan fázisban tart, ahol a felek között nagyon közel a végleges megállapodás” – olvasható a minisztériumi közleményben.

A magyar kormány a világ legnagyobb reptér-üzemeltetőjével, a francia Vinci Airportsszal szeretné megvenni a Budapest Airportot. A Vinci Airports a világ első számú ágazati cégeként 13 országban 65 repülőteret működtet.

A furcsa szereposztás szerint a magyar állam 51 százalékot, a Vinci 49 százalékot vinne, de a menedzsmentjogokat is birtokolná, vagyis a társaság irányítása a francia csapat feladata lenne. A katari állami beruházási alap pedig pénzügyi vagy stratégiai befektetőként csatlakozna a projekthez.

Az elmúlt hetekben csomó mindent eladott a magyar állam, hogy össze tudja szedni a reptér megvásárlásához szükséges pénzt, erről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!