Újra kiírták a Fertő tavi beruházás tenderét: a beépített terület nem lesz kisebb, de kevesebb épületet húznak fel

2023. október 28. – 13:57

Másolás

Vágólapra másolva

Újra kiírta a Fertő tavi öko- és szabadidőpark fejlesztésére vonatkozó tendert az Építési és közlekedési Minisztérium – vette észre az Átlátszó a friss hirdetményt a közbeszerzési értesítőben.

A projektet korábban menedzselő Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Kft. 2022 végén megszűnt, feladatait az Építési és Közlekedési Minisztérium vette át. Az évek óta húzódó beruházás lejárt építési engedélye helyett az ÉKM új engedélyt kért és kapott 2023 nyarán – ebben még nagyobb terület beépítésére adtak lehetőséget, mint ami az eredeti tervekben szerepelt.

Mindez azért volt meglepő, mert Lázár János tárcavezető korábban többször is hangsúlyozta, hogy a leállított beruházás helyett sokkal kisebb léptékű új terveket készítenek. A Greenpeace ezek után bíróságon támadta meg az új engedélyt, a pert nemrég meg is nyerte a zöld civil szervezet. A Törvényszék a Kormányhivatalt új eljárás lefolytatására, ezen belül szakhatósági állásfoglalás beszerzésére is kötelezte.

A jogi csetepaté nem akadályozta meg a minisztériumot, hogy közben már kiírja az új közbeszerzést a projektre. A két részből álló tenderen

  1. a hajókikötő, csónak- és vitorláskikötő, a strand, a vitorlásklub, a belső út és parkoló, valamint a közművek, illetve a terület- és környezetrendezés, továbbá a tájépítés részeként az ökopark és szabadidőpark tervezési és kivitelezési feladatainak elvégzésére;
  2. és a fogadóépület, valamint az az ökocentrum megvalósítására, tervezésére, kivitelezési feladatainak elvégzésére

lehet jelentkezni. A kiírás alapján a beruházással érintett teljes terület nem lett kisebb, a felhúzni szándékozott épületek száma viszont csökkent, szálloda például egyelőre nem épül. A nyertes kivitelezőnek a szerződés hatályba lépésétől számítva 2,5 éve lesz a munkák elvégzésére.

A hányatott sorsú beruházás egyébként azzal indult, hogy Mészáros Lőrinc egyik cége nyerte meg vitorláskikötő építésére kiírt tendert. Ők aztán letarolták a nádast, lebontatták az ikonikus cölöpházakat, sőt, a teljes fertőrákosi part korábbi, természetközeli állapotát felszámolták.

A természetkárosítás miatt az egész fejlesztést kezdetektől a helyi civil szervezetek hangos tiltakozása kíséri, de nemrég járt a parton az UNESCO-küldöttsége is, hogy megvizsgálja, megvonják-e a világörökségi státuszt a Fertőt-tájtól. A friss felhívás szövege szerint ugyanakkor „a munkálatok mielőbbi folytatása elengedhetetlen a természetkárosodás elkerülése érdekében”.

Azt is rögzítik, hogy „a terület speciális környezetvédelmi és természetvédelmi érintettségére tekintettel a környezetvédelmi és természetvédelmi jogszabályoknak való maradéktalan megfelelés végett a kivitelezés során figyelembe kell venni a helyi élővilág vegetációs és költési időszakát, és csak a vegetációs, illetve költési időszak bizonyos részében lehetséges a területen előkészítő, illetve kivitelezési munka.” A madárpopuláció igényeinek figyelembe vétele korábban nem jellemezte a beruházást, Udvaros Dorottya több másik Greenpeace-aktivistával együtt például rongálás miatt állt bíróság elé, amiért egy lebontásra ítélt cölöpházról levágták a madárhálót, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Kft. pedig jogi lépést tett az ügyben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!