Politikai nyomás vagy utólagos óvatosság állhat az OTP Karácsonyék ügyében tett gyanús feljelentése mögött?

Az OTP 2023. szeptember 7-én feljelentést tett a Karácsony Gergelyt támogató 99 Mozgalom számlafeltöltéséhez, finanszírozásához kapcsolódóan. A pénzbefizetési ügy és a bank mostani lépése is több szempontból zavaros.

A finanszírozást először a Rogán Antal alá tartozó Nemzeti Információs Központ (NIK) vizsgálta, ennek nyilvánosságra került részletei alapján 2021. augusztus vége és 2022 szeptembere között 19 részletben, összesen 506 millió forintnyi pénzt fizetett be az egyesület ügyvezető igazgatója, Perjés Gábor párbeszédes II. kerületi önkormányzati képviselő. A befizetések jelentős része valutában történt: 917 ezer eurót és 3900 angol fontot tett Perjés a bankszámlára.

Karácsonyék mozgalma adománygyűjtő ládákban összegyűjtött készpénzadományokkal magyarázta az összesen mintegy félmilliárd forintnyi pénz eredetét, de az összegek, illetve maguk a bankjegyek gyanúsan sterilek voltak, ráadásuk a sorszámaik gyakran egymás mellettiek voltak.

Az eset maga tehát gyanús (maguk az ellenzéki pártok is bohózatnak tartják a 99 Mozgalom magyarázatát), ugyanakkor

az OTP feljelentése, vagyis leginkább annak időpontja is nehezen érthető. Hiszen a befizetések és azok prompt vizsgálata elsőre átcsúszott a rendszeren, majd közel két év elteltével egyszer csak úgy érezte a bank, hogy lépnie kell.

A lépés pont egybeesett azzal, hogy a kormányhoz közeli sajtóban kipattant az ügy. De az is különös, hogy a bank feljelentése miként jutott el az Indexhez és a Magyar Nemzethez, és miként vált így egyes elemeiben nyilvánosan is elérhetővé?

Az elhúzódó vizsgálat kizárható

Abban forrásaink egybehangzóan egyetértenek, hogy azt teljesen kizárhatjuk, hogy az OTP mondjuk egy 2021. októberi befizetést 23 hónapon keresztül csócsálgatott, vizsgált, majd az alapos, mindenre kiterjedő vizsgálat után úgy érezte, hogy tennivalója akad.

A hazai igazságügyi, ügyészségi közleményekből ismerhetünk évekig elhúzódó nyomozásokat, eljárásokat, de egy bankba befogadott összeg és annak forrásigazolásai esetében egyszerűen nincsenek olyan elemek, amelyeket ennyi ideig lenne értelme vizsgálni.

Bankár forrásaink legfeljebb olyan elemeket mesélnek ilyen időtávban, ha egy ügylet önmagában nem gyanús, de annak ismétlődő mintázata teszi később gyanússá. Ugyan ebben a magyar ügyben van ismétlődő mintázat, de aligha arról van szó, hogy csak másfél év múlva jelzett be a gyanús tranzakciók kiszűrésére használt STR (Suspicious Transaction Reporting) rendszer. Ilyen későbbi, csak a sokadik tranzakciónál kiszűrhető pénzmosási eset egyébként tipikusan a „smurfing”, amikor a bűnözők a bűncselekmény elkövetéséből származó összeget a kötelező azonosítási értékhatárt még éppen el nem érő összegekre, vagyis kisebb részletekre törik, és úgy veszik fel, vagy utalják tovább.

De akkor mi történt?

Az OTP tehát vélhetően inkább valamilyen megkésett belső indíttatás vagy külső behatás miatt érezhette úgy, hogy jelentős idő elmúltával feljelentést kell tennie. Gyakorlatilag innentől két verzió lehetséges:

• Az óvatosság: az OTP saját jogi védelme érdekében előrement egy történetben, miután a sajtóhírek megjelenése után észlelte, hogy vélhetően mulasztást követett el. Vagyis a továbbiakban a bank nem egy ellenőrizendő, potenciális közreműködője szeretne lenni egy okirat-hamisítási vagy pénzmosási ügynek, hanem a bejelentője és így a felderítője.
• Az átpolitizáltabb eset: ennyi alapján az sem zárható ki, hogy a legnagyobb magyar bank politikai jópontszerzés céljából nyitotta ki az aktákat egy a kormánypártoknak fontos ügyben.

Aligha árulunk el titkot, ha azt mondjuk, hogy az OTP-hez közeli forrásaink azt mondják, nem politikai szívességet tett a bank, „ez nem az OTP nívója”, inkább csak egy amolyan kései másodvélemény eredménye lett a feljelentés.

Míg a bankot kívülről látó, az OTP-vel versenyhelyzetben levő és természetesen ebben az ügyben csak igen visszafogottan (anonim módon) megszólaló szakemberek inkább arról meséltek nekünk, hogy régóta foglalkoznak pénzmosásellenes szabályokkal, vagyis AML-lel, Anti Money Launderinggel, de ilyen eljárást még nem tapasztaltak.

A megengedő magyarázat

Az egészen biztos, hogy a magyar bankrendszerben, nyilván legfőképpen az OTP-ben sokakat foglalkoztat az ügy, az is, hogy mi történt, meg az is, hogy miként látszik ez kívülről. Arra is utaltunk már, hogy abban mindenki biztos, hogy egyáltalán nem tarthatott a tranzakcióktól a feljelentésekig semmilyen vizsgálat. Ahol pénzmosásgyanú van, ott mindig haladéktalanul kell bejelentést tenni az illetékes hatóságoknak – képzeljük el, az adathalászok hol járnak, ha másfél évvel az utalásaik, készpénzfelvételeik vagy befizetéseik után feljelentés születik.

Amikor ezek a politikailag is érdekes befizetések az OTP-ben megtörténtek, akkor még átmentek a bank szűrőjén. Ugyanakkor az átcsúszás nem volt teljesen sima.

Vagyis a bankbiztonságról nem túl jó képet kiállítva úgy mentek át a befizetések, hogy a banknak valójában feltűntek gyanús elemek.

Ilyenek voltak például, hogy bár határozottan az volt a befizető kommunikációja, hogy a pénz konkrétan az adománygyűjtő ládákból származik, a bankjegyek sterilek voltak, ráadásul egymást követő sorszámokkal. Ez olyannyira feltűnt, hogy ezt az információt rögzítette is a bank, mégsem tett semmit.

Önfelülvizsgálat

De akkor miért lépett másfél évvel később mégis a bank? Először jöjjön az enyhébb forgatókönyv ismertetése, ami egyfajta önrevíziós magyarázat. Eszerint amikor a finanszírozásról cikkek jelentek meg a sajtóban (elsősorban, de nem kizárólag a kormánybarát médiában), az OTP valamely illetékes osztálya – a bankbiztonság és/vagy a compliance – valós problémát, kockázatot sejtett.

Ha így történt, akkor az OTP azon kezdett el dolgozni, hogy miként tudná a bank bevédeni magát. Elővették a régi anyagokat, megvoltak a gyanús elemekről a feljegyzések, és pár nap alatt mélyebben is átnézték a sok befizetést, és a bank úgy ítélte meg, hogy érdemes lépni, vagyis feljelentést tenni, mert a nagy címletű, egymáshoz olykor közeli sorszámú devizabankjegyek aligha származhattak adománygyűjtő ládákból. Vagyis, idézzük egy forrásunkat,

„a bank nem volt benne biztos, hogy egy későbbi botrányban a pénzmosás elleni szabályok végrehajtásában mindent megtett, vagyis nem tudta, hogy ütésálló-e a pozíciója”.

Ezen érvrendszer szerint az OTP, amelynek piacvezető lakossági bankként minden szavazótárban sok ügyfele van, vagy Csányi Sándor, aki Orbán Viktor mellett még egyedül önállóan is tényező Magyarországon, ilyen pártpolitikai ügybe biztosan nem menne bele. A megengedő verzió szerint számukra nagyon vonal alatti lenne politikai szívességet tenni egy szerencsétlen következményekkel fenyegető belpolitikai ügyben. Természetesen azt az OTP nem tudhatta, hogy ennyire kellemetlen módon kerül később napfényre maga a feljelentés.

A többiek szerint furcsa

Az általunk elért bankárok a konkrét ügyet nem nagyon akarták kommentálni, többen jelezték, hogy ismerniük kellene a részleteket, illetve hogy az ilyen pénzmosási eljárások komplexek, de bárkivel beszéltünk, mindenki valami furcsaságot vagy izzadságszagú elemet érzett.

A bank okirat-hamisítás miatt tett feljelentést, vagyis arra jött rá, hogy a pénz forrásának eredetét igazoló dokumentum hamis. Ez sokak szerint így azért fura.

Mint hallottuk, a banknak valóban be kell azonosítania, hogy honnan van a nagy mennyiségű készpénz, de nem szokták, főleg nem utólagos vizsgálatokkal azt nézni, hogy az a konkrét bankjegy honnan származott. Természetesen egy ilyen esetben készülhettek olyan nyilatkozatok, jegyzőkönyvek, amelyek egyenes kapcsolatot létesítettek az urnapénz és a befizetés mellett,

de ha valaki behozza a kaszinóból nyereségigazolással a készpénzét, nem nézzük, hogy azokat a bankjegyeket hozza-e be, amit Monte-Carlóban megkapott.

Az például nem lehetséges, ha a mozgalom képviselője kivette a gyűrött bankjegyeket az urnából, majd egy német vagy egy brit postán beváltotta nagyobb címletekre? Igaz, erről azt is hallottuk, hogy bár lehetséges verzió, ilyen esetben a német vagy a brit posta kér forrásigazolást, és vélhetően az OTP-be már valamilyen postai papírral érkezett volna a befizető.

A sajtóban azt is lehetett olvasni, hogy nem életszerű, hogy egymás utáni sorszámú bankjegyeket dobott be valaki, nem fért be a nyíláson, összesen sem fért be annyi a ládába, és így tovább.

„Ha én vizsgálom az esetet, nem hiszem, hogy megállok ott, hogy egymás melletti címletek. Miért ne dobhatott volna be az urnába valaki új, 500 darab 50 euróst?”

– mondta egy beszélgetőpartnerünk. Ezek szokatlan, erőltetett elemekre mutatnak rá a feljelentésben: miközben természetesen tényleg nem életszerű, hogy valóban az urnákból került elő a sok friss készpénz, mintha a bank egy helyzetben utólag kereste volna a feljelentés tárgyát. Feltehető a kérdés, hogy vajon minden politikailag érzékeny befizetésnél ilyen alapos a vizsgálat.

A pékvizsga és az automatikus jelentés

Egy bankoktól (immár) független szakember forrásunk a készpénzkezelési szabályok felől közelít az esethez. Mint meséli, a bankszakmában csak pékvizsgának hívják azokat a nehéz pénz- és értékkezelési (innen a pék) vizsgákat, amelyek után a pénztárban, az ettől elkülönülő valutapénztárban, illetve az értéktárban dolgozók a bejövő pénzeket kezelhetik.

Minden fiókban van pénztár és van értéktár, ekkora összegeket biztosan egy nagyon képzett kolléga fogadott. Az ő feladata a pénz megszámolása és a hamisítás elleni védekezés. Ma már ismertek olyan pénzszámláló gépek, amelyek szűrik a hamisítványokat, de a pénztárosok és a valutapénztárosok ezt manuálisan is vizsgálják. A laikus ilyenkor annyit lát, hogy speciális fény alá tartják a pénzeket. Ez az úgynevezett UV-A/C lámpával történik, minden címleten találhatók olyan rejtett rajzolatok (a hazai útlevelekről például az terjedt el, hogy a Szózat kottája volt ilyen rejtett jel), amelyek UV-A fényben zöld színűek, míg UV-C fényben pirosra változnak. Miután a bank befogadta a nagy összegű készpénzt, az bekerült az értéktárba.

Azt ugyanakkor kevésbé tartotta a forrásunk életszerűnek, hogy a befogadott bankjegyek sorszám alapján másfél év elteltével párosíthatók a befizetővel.

Vagyis a sorszámokra vonatkozó információkat utólag nem, csak legfeljebb a befizetésekkel rögzíthette a bank. Egyes forrásaink – bár alapvetően nem kétlik, hogy gyanúsak a jegyzőkönyvek – azt mondják, ilyen összegeknél már vannak automatikus jelentések is a rendőri szervek felé. A banknak talán elég lett volna lejelenteni, hogy ennyi, majd ennyi volt a befizetés, amit ilyen és ilyen módon igazoltak.

Az már egy átlagos esetben nem a pénzintézet dolga, hanem legfeljebb a rendőrségé, hogy ez reális-e, hogy milyen köteg fér be az urna nyílásán.

Volt, aki azt is elmesélte, hogy egy bank életében előfordulhatnak gyanús körülmények, de ezek miatt nem szokás feltétlenül feljelentést tenni. Például az egyik hazai bank elárverezett egy fiókot, és a győztes, egy idős asszony behozott 70 millió forintot nem is a legnagyobb címletű bankjegyekben. Furcsa volt, de a bank nem feljelentést tett, csak adott egy jelzést a NAV-nak, a hivatal megnézte, majd visszajelzett, hogy minden rendben. A késleltetett feljelentés viszont izzadságszagú.

Mit kell ilyenkor vizsgálni?

Próbáltunk arról is érdeklődni, hogy egyáltalán mi a teendője egy banknak, ha ekkora készpénz bukkan fel. Banki forrásaink általánosabb válaszai szerint a forrásigazolás mindenképpen szükséges, ha 50 millió forintnál nagyobb összegű készpénzt visz be valaki egy bankfiókba, de jellemzően már alacsonyabb összegek esetén is indokolt lehet a vizsgálat. A vonatkozó, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény mellett uniós szabályok és MNB-s ajánlások is vonatkoznak a nagyobb összegű készpénz kezelésére.

Magyarországon ezek a vizsgálatok sajnos egyre indokoltabbak. A fő elkövetés persze nem „pártpolitikai okirat-hamisítás”, hanem elsősorban az online csalások, vagyis amikor az adathalász bűnözők az ügyfelek bizalmát kihasználva szereznek meg személyes banki azonosítókat, és pénzeket irányítanak el azok számlájáról.

Emellett a rendőrség igyekszik követni a tiltott forrásokból származó jövedelmek (illegális szerencsejáték, drogkereskedelem, prostitúció, ritkább esetben fegyverkereskedelem, de akár gyerekmunka) útját. Magyarországon a leggyakoribb bűnözői szerep a stróman, a bukó cég tulajdonosa vagy a pénzfutár. A stróman sokszor szerény életkörülmények között élő személy a nevét adja számlanyitáshoz, cégtulajdonláshoz, a bukó cégek például az előbb említett strómanok segítségével elkövetett adócsalásokhoz kellenek, és sajnos egyre több a pénzfutár, aki vállalja, hogy a számlájával bűnözőknek segít, azt átengedi elcsalt pénzek továbbutalgatására, mozgatására, porlasztására. Kiemelt nemzetközi azonosítási cél a terrorizmusfinanszírozás kiszűrése, erre is volt hazai példa, de Magyarországon ez ritkábban merül fel.

A pénzeszköz forrásának igazolása során a pénzügyi szolgáltató mindig azt kívánja ellenőrizni, hogy a bankba bevitt vagy egy konkrét ügylet során felhasználni szándékozott pénzeszközök forrása törvényes-e. Ezt sokféleképpen lehet igazolni, elsősorban dokumentumokkal, amelyeknél – és ebben igazat adnak az OTP-nek a külsősök is – azonban önmagában nem elegendő a dokumentum megléte, valóban kiemelten kell arra is figyelni, hogy az hiteles, illetve szabályos-e.

A leggyakoribb felmerülő forrásigazoló dokumentum a jövedelemigazolás, az adásvételi szerződés, az öröklés, a kártérítés, de hasonlóan elterjedt az árfolyamnyereség, az osztalék vagy akár a játéknyeremény.

A politikusoknak jobban a körmére néznek

Végül azt is hallottuk, hogy a bankok mindig szigorúbban ellenőrzik a PEP-eket (political exposed person), vagyis a politikában aktív személyeket. Ha az ügyfél kiemelt közszereplőnek, vagy kiemelt közszereplő közeli rokonának, élettársának minősül, akkor szigorúbb az ellenőrzés. Szintén fokozott átvilágítás szükséges, bizonyos harmadik (kevésbé fejlett) országbeli országok érintettsége esetén.

Kevesebbet tudtunk meg arról, hogy vannak-e konkrét ajánlások a politikai szórt adományok kezelésére. Itt olvasható egy összeállítás, amelyből kiderül, hogy ez viszonylag ingoványos terület. Az egyedi, ismert adományoknál felmerülhet az adományozó vizsgálata. Amennyiben az adományozó nagyobb összeget adományoz, de névtelen kíván maradni, adatszolgáltatásra akkor is kérni lehet, csak a névtelenséget az adományozott a harmadik személyek felé biztosítja. A kihelyezett urna, a templomi persely esetében természetesen ezek nem elvárható elemek, így ott az adományozó definíció szerint ismeretlen maradhat.

A pénzmosás ellen itthon tucatnyi szerv, közöttük a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium összehangoltan próbál fellépni.