Szárnyal Mészáros gigabankja, az év első felében máris 50 százalékos növekedést ért el

2023. augusztus 31. – 12:36

Másolás

Vágólapra másolva

Az MBH Bank adózás utáni eredménye 142,1 milliárd forint volt az idei első félévben, ami 50,2 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte a bank az MTI-vel.

Barna Zsolt, a többek között Mészáros Lőrinc és a magyar állam érdekeltségébe is tartozó MBH Bank elnök-vezérigazgatóját idézve a közlemény azt írja, „több éves fúziós folyamat áll mögöttük, amelynek első pozitív hatásai már az üzleti teljesítményükben is megmutatkoznak”.

Az MBH az MKB, a Budapest Bank és a Takarékbank hármas összeolvadásával jött létre tavaly májusban. A bankfúzióról és az így létrejött új szuperbank ambícióiról ebben a cikkben írtunk részletesen.

Az MBH idei első féléves pénzügyi időszakról szóló tőzsdei jelentése tartalmazza a korábbi a három korábbi bank és a Sberbanktól átvett hitelállomány számait is.

És akkor nézzük a számokat:

Az MBH Bank adózás utáni eredménye 142,1 milliárd forint volt az idei első félévben. A jelentősen javuló jövedelmezőség elsősorban a bázisidőszakhoz képest 51 százalékkal, 327,9 milliárd forintra emelkedő bevételek hatása.

  • A korrigált adózás előtti eredmény 165,5 milliárd forintot ért el, ami 60,7 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest.
  • A bank mérlegfőösszege 3 százalékkal 10 487 milliárd forintra, míg saját tőkéje 22,7 százalékos emelkedést követően 893 milliárd forintra nőtt 2022 első fél évéhez képest.
  • A korrigált, tőkearányos megtérülés az idei első fél évben kimagasló, 33,8 százalék volt.
  • A vállalati és a lakossági hitelállomány is gyarapodott: előbbi elérte a 2663 milliárd forintot, utóbbi pedig az 1717 milliárd forintot.
  • A vállalati betétek egy év alatt 7,3 százalékkal 3546 milliárd forintra nőttek.
  • A lakosság betétek 2512 milliárd forintot tettek ki az első félév végén, ami az előző negyedévhez képest csökkenést jelent, ugyanakkor az egyéb befektetések, megtakarítások volumene hasonló mértékben emelkedett az időszak során.

Az MBH-hoz tartozó MBH Jelzálogbank is nyereséges első félévet zárt. A hitelintézet adózás előtti eredménye a társaság közzétett tőzsdei jelentése szerint 2,97 milliárd forint volt 2023 első hat hónapjában, ami 2 milliárd forintos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A bankadótól és az extraprofitadótól megtisztított teljes átfogó jövedelem 4,3 milliárd forint volt.

Részletesebben:

  • A mérlegfőösszeg 1,3 százalékkal, 10,1 milliárd forinttal mérséklődött egy év alatt, és 747,9 milliárd forintot tett ki 2023. június végén.
  • A nettó kamatbevétel egy év alatt 12,4 százalékos, 0,4 milliárd forintos növekedést mutatva elérte a 3,3 milliárd forintot.
  • A refinanszírozási hitelek állománya 2023 első fél évének végére 5,2 százalékkal, 18,3 milliárd forinttal 367,2 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
  • A januártól júniusig tartó időszakban a hitelintézet összesen négy nyilvános aukció keretében 41 milliárd forint értékben bocsátott ki jelzálogleveleket, ebből 16 milliárd forintot tett ki a zöld jelzáloglevél.

A fentiek fényében nem meglepő, hogy Mészáros Lőrinc nyara gondtalanul telt, a legsikeresebb magyar üzletember a családjával megjárta a tengert – a Rose d'Or luxusjacht fedélzetén. A 27 milliárd forintos jacht, amit Mészáros kibérelt, hogy feleségével Várkonyi Andreával hajókázhassanak egy jót az olasz és francia partok mentén, a Mészáros Lőrinc-féle Magyar Bankholdinghoz tartozó cég, az Euroleasing Zrt. tulajdonában van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!