Lassan több pénzük van a magyaroknak állampapírban, mint bankbetétben

2023. augusztus 7. – 14:13

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 230 ezer új értékpapírszámlát és 16,5 ezer új tartós befektetési számlát (tbsz-t) nyitottak az év első felében Magyarországon, és csaknem 2800 milliárd forintnyi friss lakossági megtakarítás került a különböző értékpapírokban – írja elemzésében a Bank360. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint a válság teljesen felforgatta a megtakarítási piacot, és a 25 százalék fölött tetőző infláció és a befektetésekre júliustól kivetett szocho magyarok százezreit késztette lépésre.

A történelem során először meghaladta a 2 milliót az értékpapírszámlák száma, és arra is egyre jobban ügyelnek a kisbefektetők, hogy a hosszabb távú, nem állampapírban lévő megtakarításaik hozamát ne terhelje adó vagy szociális hozzájárulás (szocho). Június végén fordult elő először, hogy a háztartások értékpapír-állománya átlépte a 20 ezer milliárd forintot, sőt megközelítette a 20,6 ezer milliárd forintot.

Ennek több mint fele, 11,57 ezer milliárd forint állampapír volt, ami már nagyon közel van a 11,85 ezer milliárdnyi bankbetétekhez. Elemzők szerint egy-két hónapon belül az állampapírok kerülhetnek az élre. Ezt erősíti, hogy a pénzintézeteknek ősszel is tájékoztatniuk kell az ügyfeleket arról, hogy mennyivel járnának jobban állampapírral a közel nullás kamatozású lekötetlen betétükkel szemben. Később aztán az Államadósság Kezelő Központ annyira lehajolt, hogy a nyilvános plakátkampány mellett a KRÉTA-ban buzdították a szülőket az állampapír-vásárlásra. Orbán szerint egyébként ezeket az intézkedéseket csak a háború miatt vezették be.

Bár még léteznek 10-15 százalékos kamatozású lekötött betétek, de miután a kamat 28 százalékát le kell adózni, ezeknek nagyot csökkent a vonzereje. Az első fél évben 820 milliárd forintot vont ki a lakosság a bankbetétekből.

A Prémium Magyar Állampapírok jól teljesítettek, fél év alatt 1400 milliárd forintnyi fogyott ezekből. 1080 milliárd a befektetési alapokba került, így az azokban lévő megtakarítások összesen átlépték a 7220 milliárd forintot.

A részvénypiac továbbra is leginkább a pénzes profiké, a kisbefektetők nem nagyon bíznak a vállalati kötvénypiacban. Idén tovább csökkent a háztartások vállalatikötvény-állománya, a nem banki szektorok kötvényeibe alig 20 milliárd forintnyi megtakarítás került az első fél évben. Ezzel szemben az első fél évben a háztartások összesen 40 milliárd forintot vontak ki a magyar részvényekből. A lakosság kedvence még mindig az OTP-részvény, és a kisbefektetők körében a bankok részvényeivel kereskednek a legtöbbet.

„A hitelintézeti részvényeket tartó kisbefektetők egyébként kifejezetten jól jártak az idén, 124 milliárd forintot kerestek az értékpapírjaikon fél év alatt, igaz, ennek a kétharmada a júniusi tőzsderalin jött össze”

– zárja elemzését a Bank360.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!