A kormány kedvenc cégei tavaly is aranybányának bizonyultak

2023. június 1. – 14:24

A kormány kedvenc cégei tavaly is aranybányának bizonyultak
A Budapest–Belgrád projekt keretében egyik felújításra kerülő szakasz Kiskunhalason 2022 decemberében – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A legtöbb ismert NER-es cég, legyen szó építőiparról, kaszinóról, kommunikációról, vagy idegenforgalomról, már közzétette a tavalyi éves beszámolóját. Ezúttal nem panaszkodhat senki, bár a magas inflációnak megfelelő növekedést azért nem mindenki tudta hozni.

Bár a nyilvános cégregiszterekben még nem, de az Igazságügyi Minisztérium e-beszámolórendszerében már elérhetők a cégek tavalyi beszámolói. Elvileg mindenkié, hiszen május 31. volt a határidő, a gyakorlatban pedig majdnem mindenkié, pár késővel azért találkoztunk.

Két érdekességről már beszámoltunk. Egyrészt leadta a 2022-es üzleti év beszámolóját a kormánypárti Megafon, és ebből kiderült, hogy 2022-ben 2 767 062 000, tehát több mint két és fél milliárd forint támogatást fogadtak be. A Megafonhoz köthető egyébként Európa idei legdrágább politikai YouTube-kampánya a „háborúpárti baloldalról” – hogy erre mennyit költöttek, arról ebben a cikkünkben írtunk hosszabban. Másrészt azt is megírtuk, hogy csak Filep Dávid, A kopasz oszt nevű kormánypárti Facebook-oldal arca egymaga 2022-ben 634 447 000 forint támogatást kapott.

Nézzük az egyéb NER-es cégeket. A leglátványosabban talán a Budapest–Belgrád vasútépítés beindulása köszön vissza az állammal gyakran kapcsolatba kerülő, „udvari” beszállítók könyveiben. A felcsúti székhelyű RM International Zrt., amelyet 49 százalékban közvetlenül Mészáros Lőrinc, 51 százalékban pedig a tőzsdén jegyzett Opus Global Nyrt. birtokol,

a 2021-es 16,7 milliárd forintról 2022-re 62,7 milliárdra növelte az árbevételét.

A cég adózott eredménye ugyanakkor nem sokat változott, a 2021-es 2,4 milliárd forintos adózott nyereség után tavaly 2,3 milliárd forintot ért el, amit osztalékként ki is fizet – mint arról az Mfor.hu is beszámolt.

A székhelyét és tulajdonosait illetően azonos felépítésű R-Kord Kft. 2022-ben 60,6 milliárd forint árbevételt ért el, vagyis majdnem duplázott a 2021-es 36,3 milliárd forintról. Az adózott eredménye ugyanakkor 4,5 milliárd forintról 3,3 milliárdra olvadt, aminek az a fő oka, hogy megduplázódott az igénybe vett szolgáltatások értéke.

Végül a teljesen Mészáros Lőrinc által birtokolt V-Híd Kft. egészen 108,7 milliárd forintig tudta növelni a forgalmát a 2021-es 62,2 milliárd forintról, és itt a jövedelmezőségre sem lehet panasz, tavaly már 23,8 (2021: 15,1 milliárd forint) lett az adózott nyereség.

Sárváry István, a V-Híd Zrt. vezérigazgatója, Mészáros Lőrinc, a V-Híd Csoport többségi tulajdonosa és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter) a V-Híd Építő Zrt. és a cseh AZD Praha közös cégalapításáról tartott sajtótájékoztatón Budapesten 2022. december 8-án – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Sárváry István, a V-Híd Zrt. vezérigazgatója, Mészáros Lőrinc, a V-Híd Csoport többségi tulajdonosa és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter) a V-Híd Építő Zrt. és a cseh AZD Praha közös cégalapításáról tartott sajtótájékoztatón Budapesten 2022. december 8-án – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Az építőipar egészében ugyanakkor nem mindenki tudta tartani a jó irányt, a növekedést, a West Hungária Bau Kft. egy kicsit megtorpant, 83 milliárd forintról 78,6 milliárd forintra csökkent a forgalom, és az adó utáni profit is visszakúszott, a 2021-es 14,3 milliárdról 13,1 milliárdra.

A kormányzati megszorítások ugyan nem látszanak, de azért az őrült növekedés sem a kommunikációs zászlóshajók számain. A New Land Media tavaly már csak 78,8 milliárd forintért kommunikált, egy évvel korábban még 80,3 milliárd forintért tehette ezt,

viszont a profit így is nőtt, 4,8 milliárd forintról 6,8 milliárdra.

Ellentétes pályát járt be a Lounge Design Kft, ahol a forgalom nőtt,19,3-ró, 20 milliárdra, viszont itt meg éppen az adózott nyereség mérséklődött, 3,6 milliárdról 3 milliárdra.

Szintén nem tűnik továbbra sem aranybányának az agrárium, a Mészáros család Talentis Agro Zrt.-jének forgalma eleve nem igazán jelentős, ami egy konszolidátornál még nem lényeges adat, de a nyereség lehetne az, abból viszont nincs sok, tavaly az agrárholding csak 91 milliós nyereséget hozott, igaz a megelőző év 70 millió forintjánál ez azért több.

Tiborcz István már kevésbé panaszkodhatott a jövedelmezőségre, a BDPST Zrt. is olyan cég, ahol az árbevétel nem érdekes, hiszen különböző érdekeltségeket fog össze, saját értékesítési forgalma nincsen. De a nyereségsoron a beszámolóban az látszik, hogy

a csoport adózott eredménye 21,6 milliárdra dagadt a korábbi 12 milliárdos értékről.

Végül jól látszik, hogy 2022-ben érdemben nőtt az idegenforgalom, hiszen már sokkal kevésbé volt jellemző a kínai koronavírus miatti lezárás. A kaszinós LVC Diamond Zrt. 30,4 milliárd forintról 48,1 milliárd forintra tudta növelni a forgalmát, amihez igazán impozáns, 19,3 milliárd forintos (2021: 10,2 milliárd forint) adózott eredmény párosult.

Az értékesítés bevétele a szállodás Hunguest Hotels Zrt.-nél is kilőtt, 26,6 milliárdra változott a 2021-es 14 milliárdról, ugyanakkor a cégcsoportnak a hitelek törlesztése után eredménye gyakorlatilag nem maradt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!