Hitelre szorulhat a nyugdíjas és a segélyen élő is, de a bankok nem állnak szóba velük

A bankokról, illetve a hitelezésről van egy bon mot, amelyet Mark Twaintől Móra Ferencig sokan és sokféleképpen megfogalmaztak.

• A bank egy olyan hely, ahol pénzt adnak neked kölcsön, amennyiben bebizonyítod, hogy nincs rá szükséged.
• A bankár az az ember, aki szívesen ad neked esernyőt, ha süt a nap, de ha esik az eső, akkor visszakéri.
• Ha királyként azt akarod, hogy pénzt kapj kölcsön, vedd fel a legszebb palástodat, rongyos királynak senki nem ad kölcsön.

Valójában tehát arra utalnak ezek a mondások, hogy ha elhiteted, hogy igazából meglennél a hitel nélkül, akkor mindenki örömmel ad neked kölcsön, de ha ínségben vagy, akkor senki.

A bankok oldaláról ez valahogy úgy néz ki, hogy a bank, a részvényesek, a többi hitelezett védelme érdekében annak adható hitel, aki azt vissza szeretné és vissza is tudja majd fizetni, különben veszteséget szenvedne el a bank, rosszul járnának a részvényesek és a későbbiekben a jó adósoknak csak drágábban lehetne hiteleket nyújtani.

Három nagy csoport

A hitel alapvető megítélése is vegyes, hiszen nagyon hasznos tud lenni, kiegyenlítheti egy élet anyagi lehetőségeit és szükségleteit. A jelzáloghitel lehet erre a jó példa. Jobban hangzik az, ha egy fiatal család 25 éves korától már jó lakáskörülmények között él, és 45 évesen végre kifizeti azt, mint az, ha 25 és 45 éves kor között kényszerűen a szülőknél húzza meg magát, és 20 év ugyanolyan felhalmozása után veszi meg a lakását.

Viszont mások életében ennél sokkal szomorúbb a hitel célja: hirtelen felmerül a szükség, elromlott a hűtőszekrény, beázott a tető, drága gyógyszer kell a gyereknek, és nincsen rá fedezet, családi segítségre sincsen lehetőség.

Ilyenkor elég sokan kívül rekednek a világ pénzügyi rendszerein. Természetesen sokféle alcsoportot is fel lehetne állítani (például gyerekek, korlátozott cselekvőképességűek), de azok közül, akikről egyáltalán feltételezhetjük, hogy koruk és mentális állapotuk alapján felelős döntést tudnának hozni, három csoport emelhető ki:

• az idősek;
• a segélyezettek;
• a határon átnyúló finanszírozásúak.

Az első két csoport helyzetéről most két hazai kutatás is készült, a harmadik csoport Magyarországon nem annyira jelentős, de például Mexikóban, Bosznia-Hercegovinában, vagy Koszovóban ez a bankrendszer legnagyobb gondja.

Nagyon leegyszerűsítve, arról van szó, hogy a hitel igénye és felhasználása, illetve annak földrajzi megjelenése nagyon eltér. A mexikói bankok nehezen kezelik azt a családot, amelynek rendszeres hazautalása van ugyan a Kaliforniában éttermi dolgozóként alkalmazott családfőtől, de a hitelből a mexikóvárosi ingatlant kellene felújítani, és a családnak nincsen igazolt, rendszeres, munkaadótól származó, mexikói jövedelme. És hasonló a probléma a Németországban dolgozó, de a Balkánra pénzt hazautaló boszniai építőipari munkással és családjával is.

A nyugdíjasok hitelezése

A Magyarországon is meghatározó két csoport esetében a lehetőségek három részre oszthatók. A hazai ügyfelek egy része vonzó a hagyományos kereskedelmi bankok számára is, akik eléggé sztenderdizáltan adnak olcsó, vagy éppen drága hitelt, személyi kölcsönt. A THM (teljes hiteldíj-mutató) alapján mérsékeltebb áron adnak jelzáloghiteleket és ennél jóval drágábban fedezet nélküli, szabad felhasználású kölcsönöket.

A második részbe tartozóknak tekinthetjük a gyorskölcsönöket kisebb összeggel és rövid távra is finanszírozó cégek ügyfeleit, akik a THM tekintetében már általában drágábban, ugyanakkor kiszámítható fizetési menetrenddel és sokszor kényelmesebb szolgáltatással (például az ügynök házhoz megy, nem kell feltétlenül bemenni a „városba” a bankba) juthatnak hitelhez.

És végül van az a csoport, a láthatatlanok, amelynek ez az első két lehetőség egyáltalán nem adott, így marad a családi segítség, rosszabb esetben az uzsora.

Sajnos a magyar rendszer utóbbit egyszerűen a büntetőjog felől kezeli csak, nem a közgazdaságtan felől, vagyis úgy, hogy célzott intézményekkel, edukációval elkerülhető legyen a virágzásuk. Ez egy rémes műfaj, amelynek olyan borzalmas „hétköznapi” megnyilvánulásai vannak, hogy

• adott településen már minden ingatlan egy családra szállt rá;
• hogy nincs honnan lokális segítséget kérni, mert maga a polgármester a „kamatos pénzező” ember;
• vagy amikor tömegesen keres a rendőrség 14-15 éves lányokat, akik sokszor az elől szöknek el, hogy a család az ingatlan átírása után már csak velük tud fizetni az uzsorás családnak.

A nyugdíjasok

A Bankmonitor az idősek helyzetét vizsgálta részletesebben. Leírta, hogy időskorban is adódhatnak váratlan, nagyobb összegű kiadások, hiszen elromolhat az autó, felújításra szorulhat a lakás vagy a nyaraló, de akár egy orvosi beavatkozás finanszírozására is szükség lehet. Amennyiben nincs erre elegendő saját forrás, akkor kézenfekvő megoldás lehet egy személyi kölcsön, már csak azért is, mert a nyugdíj biztos, kiszámítható jövedelmet jelent.

Igen ám, de a bankoknak ennél azért cizelláltabb elvárásaik vannak. A banktól függően 150–180 ezer forint közötti fix jövedelem előírás még inkább teljesíthető (a hivatalos kormányzati kommunikáció szerint 2023 januárjában körülbelül 206 ezer forint volt az átlagnyugdíj), de amivel a nyugdíjas tényleg nem tud mit kezdeni, az az életkora.

A bankok minden esetben meghatároznak a hiteligénylők esetében korhatárokat, például arra, hogy legfeljebb mennyi idős lehet az adós a hitel felvételekor, vagy mennyi a futamidő végén. A bankok általában 70 éves kornál húzzák meg azt a felső korhatárt, amit az adós nem tölthet be a hitel lejáratakor, ám a pénzintézetek egy részénél nagyon eltérő a gyakorlat.

A Bankmonitor szerint a bankok többségénél tehát az adós a hitel lejáratakor nem töltheti be a 70. életévét, de a Raiffeisen Banknál 71, a CIB Banknál 72 év ez a limit.

Más a metódus ott, ahol a kölcsön felvételénél számít a kor. Az MKB Bank és a Takarékbank esetében az adós a hiteligénylés időpontjában nem töltheti be a 66., az UniCredit Banknál a 65. életévét. A Cetelem annyiban kilóg a sorból, hogy eltérő maximális hitelösszeget és futamidőt enged a különböző korcsoportoknál.

Nem igazán jó megoldás a nyugdíjasok esetében az sem, ha a fiatalabb rokonok adósodnak el helyettük, mert azzal a fiatalok játéktere szűkül be.

Az egész hitelezési piac legfontosabb szabálya ugyanis az úgynevezett JTM, azaz a jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató. Eszerint egy 500 ezer forint alatti nettó jövedelem legfeljebb 50 százaléka fordítható törlesztésre, míg félmillió forinttól is csak annak a 60 százaléka. Ám, ha egy gyerek, vagy egy unoka ezt „leköti a nagyinak”, akkor neki már aligha marad sok tere például lakást vásárolni.

Mélyszegénységben

A másik kutatást a Társadalomkutató végezte elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, amiben nagy segítségükre volt a helyismerettel bíró Ökumenikus Segélyszervezet és a Provident Pénzügyi Zrt. (utóbbinak a munkatársai vélhetően pontosan tudják, hogy kik azok, akiket ők sem érnek el). Pozitívum, hogy utóbbi felek a kutatás nyomán a pénzügyi szempontból legsérülékenyebb magyarországi társadalmi csoportok pénzügyi tudatosságának növelésére prevenciós programot, képzést is indítottak.

Juhász Gyula, a Társadalomkutató Kft. vezető elemzője a 2022 őszén végzett 1000 fős reprezentatív (telefonos) kutatásról elmondta, hogy a „láthatatlanok” háromnegyede legfeljebb alapfokú végzettségű, havi nettó jövedelmük pedig jellemzően nem haladja meg a 250 ezer forintot. Személyenként biztosan nem, de sokszor egy egész család él ennyiből vagy kevesebből.

Demográfiailag erre a körre jellemző a sok gyerek, de az is, hogy több generáció él egy fedél alatt, és bár viszonylag sokan élnek párkapcsolatban, a társadalom egészéhez képest kevesebben házasságban.

Összességében a felnőtt magyar lakosság 6 százalékáról beszélünk, vagyis mintegy félmillió 18 év feletti állampolgár szorul ki teljesen a hitelpiacról. Nagyon sokan közülük segélyezettek, ez például a hiteleknél eleve kizáró ok, akárcsak az, ha valójában dolgoznak az érintettek, de a szürke- vagy a feketegazdaságban, azaz nem igazolhatóan.

A szakemberek szerint ez sajnos biztosan belépő körülmény lesz, vagyis elsőként azokat lehet úgy edukálni, hogy valóban javuljanak a pénzügyi körülményeik, akik dolgoznak, csak alacsony jövedelmi kategóriában. Egy részük a megfelelő pénzügyi ismeretek hiánya miatt is hátrányban van, és a pénzügyi szféra oldaláról a fiatalok még problémásabbak. Azok, akik már – vélhetően igen nehéz körülmények között, de – végigevickéltek az életen, valamivel jobban be tudják lőni egy kölcsön, egy hitelfelvétel jelentőségét.

Legyen értelme a mámornak!

Ha bon mot-val, bölcsességekkel kezdtük az írást, zárjuk is azzal! Az, ha a pénzügyileg képzetlen emberek, a segélyezettek, illetve nagyon sokszor a cigány lakosság nem az uzsorások karjaiba rohan, hanem több információval felelősen dönt, biztosan hasznos lehet, miközben az eladósodást természetesen mindig érdemes megfontolni. Ahogy egy ismert kép használja, ha két hegycsúcs között van egy palló (legyen ez a hitel), amely úgy segít át minket a völgyön, hogy nem kell lecsúszni, majd újra felkapaszkodni, az hasznos. Ám ha a palló csak arra jó, hogy a mélybe zuhanjunk, és nincs a túloldalon semmilyen biztos talaj, akkor az adósság csak növelheti a bajt. Vagyis amikor a láthatatlanok Btk. által büntetendő megoldásokat válthatnak fel, az segítség, ha felelőtlen döntésekkel adósodnak el, az csak ront a helyzetükön.

Tomáš Sedlaček cseh sztárközgazdásznak van erre egy elég plasztikus példája.

Szerinte ugyanis a hitel olyan, mint az alkohol. Sokat nem lehet nyerni a piálással, az előnyök (mámor) és a hátrányok (fejfájás) kiegyenlítődnek.

Ám, ha az alkohol (a hitel) pozitívan változtatja meg az életünket, mert például meg merjünk szólítani életünk szerelmét, vagy a hitelből robogót veszünk, amivel munkát tudunk vállalni a 10 kilométerre levő gyárban, akkor megérte a döntés a nehézségeket, így az alkohol esetében a másnaposságot, vagy a hitel esetében a törlesztéseket. Ha azonban minden érdemi pozitívum nélkül ütjük ki magunkat, vagy adósodunk el, azzal nem segítettünk magunkon.