Elindult az állami alapok nagy központosítása: túlzott koncentráció vagy az ingyenélők kiszűrése?

Október végén megalakult a 100 százalékban állami tulajdonban álló NTH Nemzeti Tőkeholding Zrt. Ennek az új intézménynek az a célja, hogy az állami tőkealapokat összefogja, irányítsa, egységesítse, észszerűsítse. Mivel alighanem maga a fogalom sem mindenkinek ismerős, bemutatjuk.

Az állami tőkealapokba az állam (is) ad forrást, amelyből sokszor magánpartnerekkel együtt valamilyen célból (például exportösztönzés, Covid utáni kilábalás, egy-egy ágazat fejlesztése) pénzt fektetnek be ígéretes cégekbe. Mivel adófizetői pénzről is szó van, ebben a világban elvárható a maximális transzparencia, a folyamatok áttekinthetősége.

Az állami alapok ugyanakkor nem összetévesztendők a magántőkealapokkal, amikor gazdag, sokszor kormányközeli magyar magánszemélyek egy viszonylag új szabályozás, amolyan belső offshore rezsim keretében egyáltalán nem transzparens módon fektetnek be. Igaz, aztán néha bizonyos adatbázisokból így is előcsoroghat érdemi információ.

Az NTH rajtja

Az állam részvételével működő új holdingcég vezetésével mindenesetre Katona Bencét (korábban Hiventures) bízták meg, cikkünkben azt próbáljuk körbejárni, hogy milyen ambíciókkal indult az új társaság és hogyan zajlik a munka. Nyilván jó lett volna a legautentikusabb forrásból tájékozódni, de az NTH úgy ítélte meg, hogy csak egy kicsit később lenne érdemes a munkáról és az eredményekről beszélni, így most elzárkózott a Telex megkeresésétől.

A szakma más szereplői azonban vállalkoztak háttérbeszélgetésekre. Forrásaink szerint az nem kétséges, hogy ez a kusza világ reformra szorult, ahogyan az sem, hogy sok volt a pazarlás, az észszerűtlenség, de, mint minden hatalmas központosítás, ez is egyszerre lehetőség és kockázat, vagyis az egységesítéssel nem csupán élni, hanem visszaélni is lehet. A folyamatról korábban itt és itt írtunk részletesebben.

Új alapok is indulnának

Mint hallottuk, az NTH munkarendje és feladatai azért is nagyon feszítettek, mert egyszerre zajlik az eddigi alapok átvilágítása és a tárgyalások a partnerekkel (akár az alapkezelői díj mérsékléséről), és egyszerre indulnának már új alapok is.

A kormány ugyanis a Baross Gábor Újraiparosítási program keretében egy tőkeprogram indítását tervezi annak érdekében, hogy a vállalatok megfelelő mennyiségű forrással rendelkezzenek – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) rendezvényén. A miniszter azt mondta, hogy a tőkealapokat megcélzó program elsősorban a zöld célú befektetésekhez, valamint a kapacitásbővítésekhez kínál majd forrást.

Nagy Márton a kulcsfigura

A szakma úgy látja, hogy az egész átalakításnak a gazdaságfejlesztési miniszter a kulcsfigurája, Nagy Márton komoly ambíciója volt a reform. A kiindulóhelyzetről elég cifrákat mesélt egy szakember.

Képzeljük el, hogy az állam létrehoz egy tőkealapot, amelyben összeáll egy magánpartnerrel. Ha egy ilyen alap aztán évekig semmit nem csinál, csak lehívja az államtól a megszavazott 10 milliárd forintot, akkor a működés költségeire, illetve az évi akár 2-3 százalékos alapkezelő díjra úgy megy el az állami forrásból 2-300 millió, hogy tényleg semmilyen gazdaságfejlesztési cél nem valósul meg.

Sőt, mivel az alapkezelő a lehívott állami forrást állampapírban tartja, az állam még egyszer fizet, mert a saját pénze után kamatot is fizet.

Na, ennek mindenképpen véget szeretnének vetni az NTH munkatársai, az egyik cél az ilyen „zombi” alapok befektetéseinek felgyorsítása, adott esetben bezárása, szankcionálása, megbüntetése volt.

Kannibalizmus

Ráadásul a 2022-es választás előtt Magyarországon kialakult egy teljesen egészségtelen verseny. Az államnak három miniszter alatt is voltak tőkealapjai, amelyek gyakran egymással versenyeztek, egymás pozícióját rontották.

• Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter alá tartozott az MFB és a Hiventures;
• Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter alá az Eximbank magántőkealapjai;
• Varga Mihály pénzügyminiszter alá a Széchenyi Alapok.

A választás után itt elindult némi összevonás, legalábbis az Exim és az MFB már egyaránt Nagy Mártonhoz tartozott. Az Eximbank új első embert is kapott, Kisgergely Kornél személyében, aki korábban az MFB-t is vezette. A Széchenyi Alapok élén pedig szintén bekövetkezett egy személyi változás, korábban Jobbágy Dénes elnök-vezérigazgatóként vezette a Széchenyi Alapokat, LinkedIn-profilja alapján immár Deme Géza áll a vezérigazgatóság élén.

Mit lehet és mit nem?

Ahogy a piacon mesélik, a látható emberek, vagyis Nagy Márton és az említett Katona Bence mellett elsősorban Mikesy Álmos (korábban Hiventures, illetve Diófa) feladata volt a holding kialakítása. A „reformerek” célja az volt, hogy a rosszul működő, kaotikus világot úgy egységesítsék, hogy ne kelljen törvénymódosítással, rendeletekkel – felülről – belenyúlni a megkötött magánjogi szerződésekbe. Úgyis fogalmazhatnánk, hogy a jogállamiság talaján maradjon a reform, de azért érezzék a felek, hogy jobb, ha együttműködnek.

Ezt persze lehet valamifajta fenyegetésnek is érezni, de azt is hallottuk, hogy egyszerűen arról is szó van, hogy az érvényes szerződések is tág teret adtak a beavatkozásokra. Szintén nem akarták a szervezők, hogy újabb, egy pótlólagos „hivatal” jöjjön létre, még több bürokratával. Inkább a korábbi stábok (elsősorban Hiventures, de akár Exim) embereivel szerettek volna eredményeket elérni.

Ne derüljön ki, hogy most mennyit érnek!

Ahogy elindult a központosítás, az is hamar kiderült, hogy csak olyan reformnak van értelme, ahol nem kell kiértékelni az állami tőkeprogramokat, vagyis nem változik a befektetések tulajdonosa, nem kell madzagon rángatni az egyes állami befektetéseket. Az állami vezetők szerették volna elkerülni, hogy nyilvánosan látsszanak az egyes alapok eredményei.

• Ennek van egy rosszhiszemű magyarázata, vagyis az, hogy amennyiben ki kellett volna értékelni az alapokat, nagy mínuszok látszottak volna, mert olyan gyengék a teljesítmények, hogy az kínos lett volna. A negatív értékelés szerint pedig annyi vadhajtás, jogilag és pénzügyileg rosszul megalapozott projekt van az államnál, ezeket annyian fejik, hogy nagyon kellemetlen lett volna szembesülni a valósággal.
• De van egy jóhiszemű olvasat is, e szerint az ilyen befektetésekről olykor már hamar kiderül, hogy kudarcosak, de a remélt pozitív hatások lassabban jelennek meg, vagyis egy természetes életciklus alapján is gyengébb képet mutattak volna egyelőre az alapok.

Hol van a baj?

Az állam egy-egy ilyen állami tőkealapban kétféleképpen is megjelenik. Egyrészt befektetőként, részben ő az, aki pénzt ad és megtérülést remél, másrészt szerződő félként, vagyis a tőkealapprogramok szervezőjeként. Az ilyen programokkal, mint például a részben uniós finanszírozású Jeremie, a hazai Krízis vagy a mindenféle direkt alap gründolásával sokféle jogi kérdés is kinyílik.

Például ilyen a versenyjog vagy a tiltott állami támogatás kérdése. Hiszen állami támogatás mindenképpen van a programokban, akár a portfóliócégek irányába, ahová állami pénz kerül, akár a magánbefektetőket érintően, ha például az állam megelégszik egy limitált megtérüléssel.

A kérdés, hogy erre van-e egy központi vagy egyedi indok, engedély, amelynek alapján az állam jogosan segít. Általában ezt úgy nézi az unió, hogy amennyiben egy privát szereplő lenne a tőkebefektető, ő is végrehajtaná-e a befektetést a pénzügyi számok alapján, ha pedig nem, akkor van-e valami indokolható célja, jogszerű alapja erre.

Egységesítés

Az NTH-nál az alapok átvilágítása után a következő feladat az, hogy a legdurvább alapokat ki kell iktatni a rendszerből (hallottunk olyan iparági alapról, amelynek esetében az iparág hazai szervezeteivel egyáltalán nem vette fel a kapcsolatot az alapkezelő, sőt kisebb, külföldi befektetésre szórta el az állami forrást).

Azt is el kell érni, hogy az alapkezelők a pofátlan alapkezelői díjak helyett elégedjenek meg a mérsékelt díjakkal. Példaként hallottuk, hogy bár ez ágazatonként eltérő lehet, a 1,5 százalék akceptálható, a 3+3 százalék semmiképpen sem az.

A változtatást ugyanakkor nem könnyű véghez vinni. A három központ (MFB-csoport, Exim, SZTA) közül állítólag még az MFB-Hiventures vizsgázott a legjobban, ott volt a legjobb a váz, így a másik kettőt most fel kellene erre a szintre hozni. Azt persze nehéz lenne megmondani, hogy ez milyen tyúk és milyen tojás. Vagyis azért is érkezett a Hiventuresből a vezetés, mert ott volt a legjobb minőségű a munka, vagy mivel a Hiventuresből érkezett az NTH első embere, az ottani munka az etalon.

Így látja a magánoldal

Mindenesetre azt hallottuk, hogy zajlanak előzetes egyeztetések, és ahogy egy forrásunk fogalmazott:

a piaci sztenderdekhez, a nemzetközi szabványokhoz valóban közelebb volt a Hiventures működése, abban bízunk, hogy ezt meg tudja csinálni az NTH esetében is.

Az elmúlt években a szakmának elég rossz tapasztalatai voltak, de azért sikerek is feljegyezhetők, például, ahogy a kockázati tőkések a különadó alól mentesültek.

Továbbra is egyeztetni kell az MNB-vel, a Pénzügyminisztériummal azért, hogy felzárkózzunk a nemzetközi szabványokhoz, és ebben az európai tőkeprogram, vagyis az EIF lehetne a minta.

Az egyik ilyen témakör, a convertible (átváltható befektetések jogi szabályzatai), a másik pedig az a vágyunk, hogy Magyarországot a nemzetközi alapok alapja konstrukciókhoz olyan vonzóvá tegyük, mint Luxemburg.

Luxemburgban ugyanis bár 3-4-szeres áron lehet ilyen alapot indítani, de annyira kiszámítható a jogi környezet, hogy mégis odamennek az alapkezelők. Miért nem lehet idevonzani az alapok alapjait? Ehhez stabil, egyszerű struktúrák kellenek. Ha pedig az európai házak ide pénzt hoznának, az a teljes szakmának, jogászoknak, tanácsadóknak is üzlet lenne.

– mondta egy szakember a közös célokról.

Ne itt legyenek a világ legkényelmesebb állásai

Az NTH most tehát abban nagyon eltökéltnek tűnik, hogy megszünteti „a világ legkényelmesebb állásait”, vagyis azt, hogy egyes zombialapokban a vezetők gigapénzekért nem csináltak semmit.

„Az extremitások, a visszaélések esetén keményebben kell fellépni. Először le kell ülni, megbeszélni a helyzetet, bárki félreérthet valamit, de ha jogosan azonosítottuk a problémákat, akkor azt vagy meg kell tudni kompromisszummal szüntetni, vagy lépjenek ki a magánpartnerek, mert állami pénzt kezelni felelősség, ha nincs konszenzus, akkor meg kell gondolni a büntetőfeljelentést is!” – mondja az NTH ügyeire rálátó forrásunk.

Ugyanakkor a magánoldal szereplői egyelőre nagyon nagy változásokat nem észleltek:

„Annak látjuk az értelmét, hogy az állam egy stratégiába konszolidálja azt, amije van. Azzal, aki jó hozamot produkál, vagy esélye van arra, hogy a végelszámolásnál jól zárjon, akinél nincsenek túlkapások, azzal az állam teljesen normális. Ugyanazok a kapcsolattartók, ugyanazok az adatigényeik, rendszeres a riportolásunk, mindenkinek a saját könyveiben maradtak a befektetések, csak bizonyos jogok kerültek át az NTH-hoz”

– mondja a magánoldal egyik képviselője. Pozitívumként hallottuk, hogy a szakmai szövetség (HVCA) keretein belül van kommunikáció a piac és az NTH között, mert Katona Bence is tagja az elnökségnek, rendszeresen kommunikál a piaccal, elérhető a szakmának.

Távol tartani a haszonlesőket!

A cél most az, hogy a vizsgálatok, az átvilágítások után alakuljon ki egy egységes adatbázis, legyen értelmes munkamegosztás szektor és régió szerint, legyen ügyes coinvestment, vagyis értelmesen egymásra épülő befektetések a cégek eltérő életszakaszaiban, de az állam egyes befektetői ne egymással versenyezzenek, az állam ne ígérjen rá az államra.

Ezen dolgozik most az NTH, amely valójában extra jogosítványokat nem szerzett, de a korábbi állami szereplőkkel köthetett olyan belső szerződéseket, amelyekkel a régiek átruháznak bizonyos jogokat, de a magánbefektetőt ez alapból nem sérti.

Ha a szándék jó, akkor az eredmény is lehet jó, és a beszélgetőtársak abban is bíznak, hogy a „kemény” Nagy Márton ezt meg tudja valósítani.

Nem vele konfrontálódnék a legszívesebben, nem érdemes őt meglopni. A miniszter ugyanis van annyira hiú, hogy jól szeretné az átalakítást csinálni, ha ő azt mondja, hogy egységes 1,5 százalékos alapkezelői díjat vezet be, akkor érdemes átgondolni ennek elfogadását, igaz, nem mindenki gondolkodott így

– hallottuk. Arra azonban mindenkinek, az állami aktoroknak is figyelnie kell, hogy a több ezer milliárdos ágazatra sokan tekintenek sóvárogva, csak remélni lehet, hogy lesz szándék a haszonlesők távoltartására. Bárkire hivatkoznak is ők.

A képviseleti probléma

Cikkünk nagyjából eddig szólt az NTH-ról, de végül egy kis kitérővel bemutatnánk egy alapvető kritikát az állami alapok körül, ez pedig a képviseleti probléma. A normál üzleti életben, aki a saját pénzét kockáztatja, a legjobbat szeretné kihozni belőle, ha beletett 100-at és 500-ért tudja eladni, örül, de ha beletett 100-at, és már csak 30-at tud kivenni belőle, akkor megelégszik azzal.

Ám ha a menedzsment, az alap kezelője távol van a tényleges befektetőtől, a tulajdonostól, abból probléma lehet. A startup befektetés műfaja csak a fekete öves döntéshozóknak való. Itt 10 befektetésből lehet, hogy 7-et le kell írni, 2-n veszteség keletkezik, és remélhetőleg lesz 1 olyan befektetés is a portfólióban, aminek az értéke megsokszorozódik, és ez termeli meg az egész alapnak a hozamát.

A 10-ből 1 jó befektetés azonban nem azt jelenti, hogy hibázott volna az alapkezelő, ez egy extrém kockázatos műfaj. Sok olyan eset van, amikor a cég létrehozott egy jó terméket, de kifutott a pénzből és az időből, és a korábbi befektetők nem tudnak vagy nem akarnak további pénzt adni a működésre. Mit csinál ilyen helyzetben az alapkezelő?

Bezárni vagy olcsón eladni?

A saját pénzét kockáztató befektető piaci alapon gondolkodik, abban érdekelt, hogy ha nem sikerült is a projekt, maradjon életben, és a későbbiekben legyen valami részleges megtérülése. Mert a biztos nullánál mindig többet ér akár egy jövőbeni bizonytalan összeg. A piaci alapon gondolkodó befektető akár 1 forintért is eladja a céget, ha ez az elérhető ár. Az állami tőkealapoknál azonban már ott lebeg a képviseleti probléma. Nekik ilyen esetben fontosabb a saját fenekük védelme, mint a befektető későbbi részleges megtérülése.

Könnyebb döntés felszámolásba engedni egy céget, mint alacsony összegért eladni, mert ha esetleg később sikeres lesz a cég, akkor az alapkezelő attól fél, hogy vizsgálat lehet, miért játszotta ki, miért adta el olcsón.

A fejére olvassák majd a döntését a befektetők, mert eltékozolta ezt az ígéretes befektetést. Az állami kockázatitőke-befektető menedzsmentje pedig fokozottan óvatos, mert állami vagyont nem kótyavetyélhet el. Hiába van előírva a hozammaximalizálás, mint cél, hiába lenne üdvös a hazai vállalkozások fejlesztése, az alapkezelőnek sokszor egyszerűbb döntés a felszámolás, abból később nem lehet baj.

Paradox helyzet, de mintha a piaci alapon gondolkodó befektető azzal, hogy racionális, nem akar magának rosszat, inkább támogatja az állam céljait, a gazdaság és a vállalkozások fejlesztését, mint az, aki nagyon óvatosan, bürokratikusan közelít a piachoz.