Nagy Márton: A Nemzeti Tőkeholding Zrt. megalakulásával ezer milliárd forintnyi új forrás kerül a gazdaságba

2022. november 22. – 10:37

Másolás

Vágólapra másolva

A november 17-én megtörtént bejegyzésével megalakult a Nemzeti Tőkeholding Zrt. Az intézmény felállításával egy központilag irányított, hatékony, állami hátterű finanszírozási rendszer jön létre, amely hozzájárul, hogy mintegy 1000 milliárd forintnyi új forrás kerüljön a gazdaságba – jelentette be Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszter.

A Nemzeti Tőkeholding Zrt. vezetésére Katona Bencét, a Hiventures Zrt. vezérigazgatóját kérte fel a miniszter, aki a tőkeholding vezetőjétől elvárja, hogy tegye hatékonyabbá és eredményesebbé az állami hátterű tőkealapok működését, és olyan keretrendszert működtessen, amely érdemben járul hozzá a hazai vállalkozások fejlesztéséhez és megerősítéséhez, a külföldön eszközölt befektetések elősegítéséhez, továbbá a magyar gazdaság teljesítményének növeléséhez.

Az MTI szerint Nagy Márton közleményében azt írta, hogy az elhibázott szankciók szerte Európában próbára teszik a vállalkozásokat és soha nem látott nyomás alá helyezték a nemzetgazdaságokat. Utalt arra is, hogy a kormány eddig 11 pontból álló akciótervet dolgozott ki a recesszió elkerülésére, amelyben szerepelt a tőkeholding alapítása.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!