A kormány ismét megvenné a Liszt Ferenc Repülőteret

2023. február 11. – 10:02

Másolás

Vágólapra másolva

Újra napirendre került a Liszt Ferenc Repülőtér megvásárlása a soproni kormányülésen, derült ki a csütörtöki Kormányinfón. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter azt mondta, hogy a kormány Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternek adott felhatalmazást arra, hogy tárgyaljon a reptér tulajdonosaival.

A reptér megvásárlása már két évvel ezelőtt is felmerült, akkor az átvilágítási folyamat is elkezdődött a Budapest Airportnál, ami az első lépése volt annak, hogy a repteret valóban eladják a magyar állam által vezetett konzorciumnak. Orbán már 2021 októberben arról beszélt, hogy a magyar kormány bármelyik pillanatban visszavásárolhatja a Liszt Ferenc repülőteret.

A magyar kormány állítólag 4,44 milliárd eurót, azaz átszámítva 1600 milliárd forintot kínált a Budapest Airport többségi tulajdonáért a legnagyobb részvényesnek, az AviAlliance GmbH-nak. A cég novemberben bejelentette, hogy a magyar kormány által vezetett konzorcium felülvizsgált, nem kötelező érvényű ajánlatot tett a repülőtér megvásárlására.

Aztán 2021 decemberében Orbán Viktor mégis azt mondta, hogy

„egyelőre úgy látom, hogy ezt az üzletet, a reptér visszavásárlását a választások előtt semmiképpen nem célszerű nyélbe ütni tekintettel az inflációra és a nemzetközi pénzügyi helyzet bizonytalanságára. Megvárjuk a választásokat, és majd utána döntünk erről”.

A reptér megvásárlása most került elő újra, Gulyás Gergely azt mondta, „a reptér egy olyan vagyontárgy, ami óriási hasznot hoz, nemzetbiztonsági kérdés is, hogy részben, legalább részben állami tulajdonban vagy magyar tulajdonban legyen, úgyhogy szeretnénk, hogy ha ezeket a jól ismert, már a reptér szocialisták általi eladásakor is hangoztatott céljainkat a következő, az idei vagy a következő évben érvényesíteni lehetne”.

Arra a kérdésre, hogy mennyibe kerülhet a reptér, az RTL Klub nem kapott választ a kormánytól. De Gulyás Gergely elismerte, hogy az államnak nincs erre ennyi pénze, „a vételár rendkívül magas, ezért a magyar állam számára nyilván az segítség, hogy ha mondjuk van egy kisebbségi tulajdonos, aki beszáll, és mondjuk a vételár egy részét kifizeti”.

A reptér tulajdonosai az RTL Híradó kérdésére megerősítették, hogy a kormány ebben a hónapban ismét bejelentette szándékát a Budapest Airport megvásárlására, de a tárgyalások még nem kezdődtek el. Mint írták: annak ellenére, hogy nem ők kezdeményeztek, kötelesek mérlegelni minden vételi ajánlatot.

Arról, hogy milyen stratégia lehet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megvásárlása mögött, és mit lehet tudni a mostani tulajdonosokról, ebben a korábbi cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!