Nagy Márton: A januári infláció 25 százalék fölé csúszhat, de februártól drasztikus csökkenés jön

2023. január 26. – 14:26

Másolás

Vágólapra másolva

„A célunk, és teszünk is érte, hogy legalább 1,5 százalék körüli növekedést produkáljon idén a gazdaság” – mondta a Mandinernek adott interjújában Nagy Márton. A gazdaságfejlesztési miniszter beszélt az idei költségvetésről, az energiaválság hatásairól, az Egyesült Államok és Európa „kereskedelmi háborújáról” és arról is, miért nem utazik Ryanairrel.

Arra a kérdésre, hogy ki tehet arról, hogy az Európai Unióban nálunk a legnagyobb az infláció, az élelmiszer-inflációban pedig a Világbank szerint tizedikek vagyunk, Nagy Márton azt mondta, hogy az áremelkedés mértékét jelenleg döntően globális faktorok, vagyis leginkább az energiaárak mozgása befolyásolja.

Beszélt arról is, hogy ha áprilisig gyorsan apad az infláció, minden esély megvan arra, hogy nem lesz már szükség az élelmiszerárstopra.

Kissé 25 százalék fölé csúszhat az infláció, de ez lesz a tető. Februárban már fordulat jöhet, onnan meg drasztikus csökkenés

– mondta.

A Hvg.hu további részleteket is közölt az interjúból, amiben Nagy Márton arról is beszélt, hogy a Vodafone felvásárlása az eredetileg bejelentettnél 10 százalékkal kevesebb lett, és azért érte meg inkább erre költeni, mint mondjuk a pedagógusbér-emelésre, mert a Vodafone-ügylettel a fő tulajdonosból, a 4iG-ből nemcsak nemzeti, hanem regionális bajnok is lesz.

„Minden esélyünk megvan, hogy az év végén azt mondhassuk majd: beérett a kormány gazdaságpolitikájának gyümölcse, elkerültük a recessziót, és 2024-ben egyensúlyi pályán ismét kilőhet a magyar gazdaság” – mondta a miniszter.

Nagy szerint egyébként a kiskereskedelmi üzletek nagy részében szó sincs hiányról az árstopos termékek esetében, „az áru egyszerűen a raktárban marad, nem kerül ki a polcokra, nagyrészt mesterséges hiánygerjesztés folyik”. A miniszter azt is elejtette:

lehet, hogy áprilisban már nem lesz szükség az árstopra.

A Telexen nemrég részletesen írtunk arról, hogy a magyar infláció két és félszerese az EU-átlagnak, és ami a legjobban fáj, 50 százalék az élelmiszerek inflációja. Az élelmiszerek páratlan drágulásának okairól és a körülményekről legutóbb ebben a cikkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!