El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Kötbér távhőcégeknek: nem minden várost sújt egyformán az állami energiacég

2023. január 18. – 05:39

Másolás

Vágólapra másolva

598

Az elmúlt napokban megjelent hírek szerint több ellenzéki vezetésű város távhőcégét kötbér fizetésére kötelezte az állami tulajdonú energiaholding, az MVM, mivel a szerződöttnél kevesebb gázt használtak el; így járt többek között Szeged és Miskolc. A Hvg.hu összeállításából kiderült: nem minden önkormányzatnál volt hasonlóan szigorú az MVM. Történetesen két kormánypárti vezetésű várost is találtak, amelynek eddig nem kellett kötbért fizetnie.

A lap szerint a legérdekesebb Szekszárd esete: a tolnai megyeszékhelyen – ahol fideszes polgármester van – működő Szekszárdi Távhőszolgáltató Nonprofit Kft. „tavaly októberben alulvételezte a gázt – vagyis a szerződésben lefoglalt mennyiségnél kevesebbet használt el –, mégsem büntették meg”. A lapnak a cég ügyvezetője azt írta: „mi sem tudjuk, hogy miért nem számlázott mindeddig az MVM”.

Nem kellett kötbért fizetnie az ugyancsak fideszes vezetésű székesfehérvári Széphő Zrt.-nek, de ez a cég a lappal csak annyit közölt: „az MVM eddig még nem kötelezte kötbérfizetésre, azt nem írták meg, mi lehet ennek az oka”. A szűkszavú válasz alapján tehát az sem kizárt, hogy itt elfogyasztották a szerződött mennyiséget – de az sem, hogy a szekszárdiakhoz hasonlóan csak nem tudják, miért nem jelentkezett eddig náluk is az MVM.

Az ellenzéki vezetésű Pécs távhőcége a „rendkívül alacsony”, a teljes hőenergia-vásárlásban 1 százalékot sem elérő gázkitettségével magyarázta, hogy miért nem kellett eddig kötbért fizetnie, míg Szombathelyen és Veszprémben azért úszták meg a kötbérezést, mert sikerült a szerződésben vállat kereten belül maradniuk (a veszprémi szerződésben egyébként van egy +/-25 százalékos toleranciasáv is).

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 402,84 Ft
USD 372,15 Ft
További élő árfolyamok!