Budapesti iskola: megfelelő tapasztalattal akár lehet magasabb a tanár alapfizetése, mint a takarítóé

2022. szeptember 19. – 11:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A bruttó 203 ezer forintos fizetés a legalacsonyabb elérhető a szakmában, amely gyakornokoknak jár és ráadásul nem is tartalmazza a bérminimumra történő kiegészítést és az ágazati szakmai pótlékot – írja a budapesti Xantus János Gimnázium honlapján. Az iskola arra reagált a pontosítással, hogy vasárnap bejárta az internetet a hír: a profession.hu álláskereső oldalon bruttó 203 ezer forintért keresnek történelem- és matematikatanárt, miközben nettó 200 ezerért vennének fel délutános takarítót.

A Xantus tájékoztatása szerint az állami iskolák a közigállás.gov.hu oldalon hirdethetik a szabad állásaikat, ők ezt azonban alapítványi fenntartású intézményként nem tehetik meg. Ezért használják a profession.hu-t az álláshirdetéseik feladására, a portál viszont nem engedi, hogy az ajánlott bért szövegesen írják ki. A bérezés viszont nem fixen 203 ezer forint, hanem a hivatalos pedagógus bértábla szerint van számolva.

A 2022-es pedagógus bértábla szerint a legalacsonyabb kiadható fizetés bruttó:

  • alapilletménye 203 ezer forint,
  • ehhez jön 57 ezer forint bérminimumra történő kiegészítésként,
  • valamint 20 százalékos ágazati szakmai pótlék, ami 52 ezer forint.

Mivel a profession.hu szabályai szerint a kiajánlott bér nem lehet alacsonyabb a portálon felültetett fizetésnél, ezért a lehető legalacsonyabb bért tüntetik fel, ami ebben az esetben a gyakornokok 203 ezer forintos bruttója. A nagyobb tapasztalattal rendelkező tanárok értelemszerűen ennél magasabb fizetést kapnak, ha jelentkeznek az állásra.

Az iskola szerint a bruttó 203 ezer forintos álláshirdetés „mindezidáig nem okozott értelmezési problémát a jelentkezők számára”. Az viszont beszédes, hogy a hirdetések még szeptember második felében, a tanévkezdés után hetekkel is fent vannak az interneten, nagyon sok jelentkező tehát nem lehetett. (Szintén beszédes, hogy egy kezdő tanár fizetését külön ki kell egészíteni a bérminimum összegére – a tanárok siralmas fizetéseiről ebben a cikkünkben írtunk részletesen).

A Telex számításai szerint a bruttó 203 ezer forintos alapbér a kétfajta kiegészítéssel együtt körülbelül nettó 208 ezer forintos teljes fizetést jelent, ami (felsőfokú végzettséggel és felsőfokú nyelvvizsgával) 8 ezer forinttal meghaladja a takarító nettó fizetését. Ha viszont csak az alapbért nézzük, a pótlékokat nem, akkor komoly szakmai tapasztalattal kell rendelkeznie egy tanárnak, hogy magasabb legyen a nettója, mint a délutáni takarítónak.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!