Egyre kaotikusabban működik a hiánygazdaság a benzinkutakon

2022. augusztus 9. – 14:06

Másolás

Vágólapra másolva

Az üzemanyagpiacot széttorzító, bevezetése óta több ponton módosított ársapka folyamatosan ellátási gondokat idéz elő Magyarországon. Az ársapka miatt ebben az évben az emberek kimondottan sokat autóztak (és tankoltak), miközben július végén már egy olyan nagy lánc, mint a Shell is zárt be kutakat, mert az érvényes szabályok miatt nem érte meg őket üzemeltetni, és ellátási gondok adódtak. Az év első felében üzemelő rendszer nem is volt tovább fenntartható, miután augusztusra karbantartás miatt leállt a Mol százhalombattai finomítója. A kereslet fékezése érdekében szűkítették a 480 forintos üzemanyagra jogosultak körét, így már csak kb. a járművek fele tankol olcsón.

A változtatáskor írtuk, hogy egy fontos ponton elmaradt a korrekció (a nagykereskedelmi árnál nem törölték el az ársapkát), így augusztus közepére elfogyhat a dízel. Most a kis kutasok érdekképviseletét kérdeztük, mi a helyzet náluk.

Korlátozott mennyiség, elfelejtett támogatás

Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke azt mondta a Telexnek, két nagy problémával küzdenek jelenleg. Az egyik, hogy a Mol mint nagykereskedő tovább korlátozta a kiszállított üzemanyag mennyiségét azok számára, akik nem vele voltak szerződve korábban, vagyis a kutak 30 százaléka most még kevesebb áruhoz jut, mint eddig. Ezek a kis kutak az ársapka előtt más nagy importőrtől vásároltak, de most már ezek híján kénytelenek a Molhoz fordulni. A nagyvállalat korábban a rendelt mennyiség 66 százalékát garantálta számukra, augusztustól ez ment le 50 százalékra, magyarán

100 rendelt literből csak 50-et kapnak meg.

A másik gond az anyagi csőd veszélye, mert az elmúlt hónapban nem kapták meg a kis kutak a nekik a kötelező veszteségtermelés miatt járó kompenzációt. A Kisbenzinkutak támogatása 2022 program alapján a legfeljebb 50 üzemanyagtöltő állomást üzemeltető vállalkozások kaphatnak célzott támogatást, amennyiben az előző évi nettó árbevételük legfeljebb 50 milliárd forint volt. A támogatás alapján az üzemanyag-árstoppal érintett üzemanyagok értékesítése után forgalomarányosan, literenként legfeljebb 20 forint támogatásban részesülhetnek az érintettek.

A támogatást a Technológiai és Innovációs Minisztérium alá tartozó IFKA Kft. honlapján kell igényelni, csakhogy júliusra meg sem nyílt az erre szolgáló felület – mondta Egri Gábor.

Az augusztusi körre ígéret már van a minisztériumtól, de attól tartanak a kutasok, hogy jóval kevesebb kútnak fog jutni jóval kevesebb összeg, mint eddig. A támogatási volument ugyanis az eddigi 2,3 millió euróról 400 ezer euróra vitték le. Esélyesen tehát az fog csak pénzt kapni, aki elég gyors és szemfüles, elcsípi a lehetőséget, mielőtt kimerül a keret.

Hónap közepére elfogy

Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu szakportál ügyvezetője a Telexnek azt írta: „egyáltalán nem biztosított az üzemanyag-ellátás, folyamatos konfrontációk alakulnak ki a kutakon az állandó változó szabályok miatt, a tankolók pedig nem értik, hogy miért vannak korlátozások, pedig a sajtó hetek óta csak erről beszél. A nagykereskedő, aki jelenleg a Mol, korlátozva biztosít csak üzemanyagot.”

Szegedi tudósítónk a környéken próbált utánajárni, mi a helyzet a kis kutakkal. Elérte egy két benzinkutat üzemeltető cég vezetőjét, aki névvel nem szeretett volna nyilatkozni, de azt elmesélte, hogy már március közepén és a nyáron is elfogyott az üzemanyag a töltőállomásaikon (az egyik egy Bács-Kiskun megyei városban, a másik egy Szegedhez közeli kisvárosban található). Tavasszal emiatt átmenetileg be is kellett zárni a kutakat.

A kutas a Telex kérdésére elmondta, hogy március óta tart ez az állapot: megrendelik a Moltól az ársapkás üzemanyagot, amennyit kapnak, az pár hétig kitart, de a hónap második felére általában elfogy, és akkortól már nem tudják a vevőket kiszolgálni. Ilyenkor a drágább, prémium üzemanyagok esetenként továbbra is kaphatók náluk, de a vevők természetesen az olcsóbbat keresik, és ha nincs, inkább másik kútnál próbálkoznak. A következő hónap elején megint kapnak egy adagot a hatósági árasból, de a rendelhető mennyiséget a Mol korlátozza, így gyorsan elfogy a szállítmány. A megrendelések teljesítése napokat késik, a Mol szállítási gondokra hivatkozik, de abba a javaslatba nem egyezett bele a nagykereskedő, hogy a két benzinkút saját magának szállítson üzemanyagot saját tartálykocsikkal. A cégnek másfajta üzlete is van, a tulajdonos azt mondta, nem akarja bezárni a két benzinkutat, de

„a helyzet annyira zavaros és kilátástalan, hogy már inkább nem is foglalkozik vele, mert fogalma sincs, mire számíthat a közeljövőben”.

Egy másik, Szegedhez közeli faluban az egyetlen benzinkutat üzemeltető cég vezetője azt mondta lapunknak, hogy szerencséjük volt, mert ők eddig megkapták a Moltól a szállítmányokat. A készleteikkel próbálnak takarékosan bánni, az egyszerre vásárolható mennyiséget ők 20 literben határozták meg. Az, hogy a céges autók már emelt áron tankolnak, csökkenti náluk a 480 forintért eladott üzemanyag miatt jelentkező veszteségét. A tankoláskor persze vannak vevők, akik vitatkoznak az ár miatt, vagy inkább nem kérnek számlát, de a kutas az ötezer fős faluban is a forgalmi engedély alapján dönt a kiadott üzemanyag áráról.

Egy Győr-Moson-Sopron megyei, hármashatár (magyar-szlovák-osztrák) közeli kis benzinkút üzemeltetőjénél 30 liter a limit, maximum ennyit tankolhatnak az autósok gázolajból és 95-ös benzinből is. „A két-, öt- vagy tízezer forintos tankolók eltűntek, aki jön, szinte mindenki a maximumot tölti a tankba. Ellátási gondjaink szerencsésre nincsenek, hosszú ideje jó kapcsolatunknak köszönhetően a Mollal. Az üzemanyag keretünk a meghatározó, ebből kell dolgoznunk, ezért is volt szükség nálunk a Molnál kisebb mennyiségben meghatározott tankolási limitre” – mondta a Telexnek.

Az üzemeltető szerint hamarosan gondjai lehetnek azoknak, aki gázolajból vagy benzinből is előre betankoltak. „A téli gázolajnak más az összetétele, mint a nyárinak, aki ilyet próbál majd használni a hidegben, annak könnyen ledermedhet, s azt gondolja, rossz minőséget kapott. Minden tankolónak elmondtam korábban, hogy ne halmozzon fel készleteket, a benzin is egy idő után leülepszik és elveszíti minőségét.”

A gazdák csak vakarják fejüket

A hiány és a káosz nem csak a mezei tankolókat érinti. A G7 keddi összeállítása szerint a mezőgazdasági munkákat végzőknek komoly fejtörést okoz a kellő üzemanyag beszerzése. A lapnak nyilatkozó piaci szereplők szerint eddig sem szállított ki mindenki olcsó üzemanyagot, holott elvileg a nagyobb kombájnok kérhették telepre kiszállítva hatósági áron a gázolajat. Sok kúttól azért lehetett így vásárolni, de a legutóbbi módosítás jogértelmezési zavart teremtett: a bejelentés és a rendelet mezőgazdasági gépekre vonatkozó része mintha nem lett volna összhangban.

A rendelet szövegéből arra a furcsa helyzetre lehetett következtetni, hogy 7,5 tonna feletti céges járművekbe továbbra is tankolható hatósági áron üzemanyag (akár kiszállítva is), az ennél kisebb céges gépekbe azonban nem. Ekkor mi is érdeklődtünk az Agrárminisztériumnál, mi az igazság, tőlük azt a választ kaptuk, „a mezőgazdasági erőgépekre vonatkozó szabályok semmilyen formában nem változnak, a benzinkutakon továbbra is hatósági áron tankolhatnak, a jogi szabályozás ebben a tekintetben nem változott”.

A G7-nek ehhez képest azt mondták az ágazati szereplők: a gyakorlat most az, hogy már azok sem szállítanak ki hatósági áron üzemanyagot, akik korábban megtették, a kutakon viszont engedik tankolni a mezőgazdasági gépeket. Már amikor azok eljutnak odáig. A gazdákat érintő tankolási káosz igencsak problémás a mezőgazdasági főszezon kezdetén.

A helyzetet tovább fűszerezheti az a friss hír, hogy a Bloomberg értesülése szerint pár nappal ezelőtt leállt a Barátság vezetéken Oroszországból érkező kőolajimport. A kormány azt kommunikálta, ez az olcsó kőolaj teszi lehetővé az ársapka fenntartását (még ha egyre szűkülő mértékben is). A Molnál érdeklődtünk, az olajszállítások akadozása fokozhatja-e az egyébként is meglévő ellátási nehézségeket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!