Bezárja 5 magyarországi benzinkútját a Shell, további kettőnek korlátozzák a forgalmát

2022. július 28. – 13:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

1671

Hétfőtől „időszakosan szünetelteti” öt magyarországi benzinkútjának üzemeltetését a Shell. A cég által csütörtökön kiadott közlemény szerint „az üzemanyagpiacon régiós szinten is tapasztalható beszűkült alapanyag-ellátás, illetve a kiugróan magas értékesítési volumenek okozta kihívásokra reagálva” hozták meg ezt a döntést.

Az alábbi kutakon nem lehet hétfőtől tankolni:

  • 1089 Budapest, Kálvária tér
  • 1112 Budapest, Hetényi u. 3.
  • 2370 Dabas, Pesti út (itt már július 29-től ideiglenes üzemszünet)
  • 8000 Székesfehérvár, Balatoni út
  • 8500 Pápa, Celli utca 6.

A közleményben felhívják a figyelmet arra, hogy a vásárlók 5-10 (a dabasi kút esetében 30) kilométeren belül találnak másik Shell-benzinkutat.

A Shell szerint a kutak bezárását az „optimálisabb hálózati működés és a hatékonyabb munkaerő-gazdálkodás” is indokolta. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a bezárt kutak dolgozóit nem bocsátja el az amúgy is a munkaerőhiánnyal küzdő cég, hanem ők „a tervezett újranyitásig a munkatársak más, nyitva tartó állomásokon folytatják a munkavégzést”.

A Shell jövő szerdától további két helyen, egy debreceni és egy mosonmagyaróvári töltőállomáson is változtatásokat vezet be. Így a Mosonmagyaróvár, Gabonarakpart 6. és a Debrecen, Balmazújvárosi út 5. címeken található kutakon augusztus 3-tól a kiszolgálást „a Shell szerződött vállalati partnerei igényeire szabva” alakítják át.

Ez a cég szerint tesztjelleggel elhatározott intézkedés azt jelenti, hogy ezeket a benzinkutakat csak euroShell kártyával rendelkező ügyfelek tudják igénybe venni. A többi autós „az adott városon belüli másik Shell töltőállomáson” tankolhat majd.

A közlemény szerint „a szerződött partneri vásárlók eddig is jelentősen nagyobb arányára való tekintettel” hozták meg ezt a döntést, amitől „kiszámíthatóbb üzemanyag-disztribúciót, a szerződéses partnerek igényeihez jobban illeszkedő kiszolgálást, rövidebb fizetéssel töltött időt, valamint hatékonyabb munkaerő-allokációt” várnak.

Frissítés: A Shell csütörtöki közleménye után megkérdeztük a Molt is, hogy terveznek-e hasonló bezárásokat. A cég pénteken a következőt válaszolta:

„A Mol stratégiai vállaltként mindent megtesz azért, hogy biztosítsa az ország zavartalan és egyenletes üzemanyag ellátását. A társaság nem tervezi töltőállomásai üzemeltetésének időszakos szüneteltetését.”

Újabb frissítés: Megkeresésünkre az OMV is válaszolt pénteken. „Az OMV nem tervezi töltőállomások bezárását Magyarországon és mindent megtesz az ellátás fenntartása érdekében.”

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 404,24 Ft
USD 359,16 Ft
További élő árfolyamok!