A Wizz Air elnöke szerint áremelést hozhat a kormány különadója

2022. május 27. – 20:54

Másolás

Vágólapra másolva

Ugyan Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter csütörtökön azt mondta, nem gondolják, hogy a kormány által bevezetett különadókat áthárítanák majd a fogyasztókra, a légiközlekedési szektorban mégis ez lehet majd a helyzet. Robert Carey, a Wizz Air elnöke a Hvg.hu-nak azt mondta, hogy „az utasonként számított adó bevezetése magasabb viteldíjakat jelentene egy olyan szektorban, amely két éve veszteséges, ennek a vitatása a legalapvetőbb közgazdasági elemzésekkel is szembemegy” – olvasható a lap cikkében.

A kormány csütörtöki bejelentése szerint nyolc szektorra vetnek ki különadót, köztük a légitársaságokra is, melyek megadóztatásából 30 milliárd forintos bevételt remélnek. A gazdaságfejlesztési miniszter indoklása szerint erre azért van szükség, mert a járvány után újra megnő majd az utasforgalom, főleg az elhalasztott utazások miatt, ez pedig extraprofitot eredményez majd. Emiatt minden olyan légitársaságot megadóztatnak, amelyek Budapest és más városok közötti utakat üzemeltetnek, induló utasonként nagyjából 10 eurónyi összegre.

Ahogy azonban az Carey szavaiból is látszik, ezt végső soron valószínűleg az utasok fogják majd megfizetni.

A Wizz Air elnöke a lapnak arról is írt, hogy a légiközlekedési ágazat jelentős veszteségeket szenvedett a világjárvány során, és bevételei, illetve nyereségei várhatóan még hosszú ideig nem érik el a vírus kitörése előtti szintet, így extraprofitról nincs értelme beszélni. Szerinte a turisztikai szektor számára is súlyos csapás volt az elmúlt két év, és minden újabb gazdasági teher tovább lassítja a régóta várt fellendülését, nemcsak a Wizz Air, hanem a gazdaság egésze számára, hiszen ellehetetleníti azoknak az előnyöknek az érvényesülését, melyeket az emberek és nemzetek légi összeköttetése teremt meg.

A kormány által kivetett különadók hátteréről itt írtunk, ebben a cikkben pedig azt veséztük ki, hogy az Orbán-kormány nem először él a különadók eszközével, a múltbeli tapasztalatok alapján pedig most bátrabban vághatnak bele az ágazati szintű sarcolásba. Mint írtuk, egyelőre kérdés, hogyan fog kinézni pontosan a „háborús és rezsicsökkentési adó”, és ezúttal vajon meg tudja-e akadályozni a kormány, hogy végül így is a fogyasztók fizessék meg a válságkezelés árát. A Wizz Air elnökének nyilatkozata alapján azonban már lehetnek sejtéseink a válaszról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!