Uniós olajszankció körvonalazódik: jön a nyár, a Covid után mindenki utazna, de vajon lesz-e üzemanyag?

Az elmúlt napokban az európai olajhelyzettel kapcsolatban némileg ellentétes információk jelentek meg az európai sajtóban. A Politico remek cikkben elemezte a dilemmákat, kiemelve, hogy információi szerint sokféle zárójellel (országok, termékek, időszakok, csatornák szelektív kezelésével), de készülnek szankciók.

Az MTI közben egy Wall Street Journal-cikkre hivatkozva arról is írt, hogy megindult az orosz olaj értékesítésének átcsoportosítása.

Eszerint az orosz kőolaj megtalálja az utat a felhasználók felé a már elrendelt és a még függőben lévő importtilalmak ellenére is. Egyre több tartályhajót indítanak útjára ugyanis orosz kikötőkből a célállomás pontos megjelölése nélkül.

Új irányokba

Az orosz kikötőkből az Európai Unió tagállamaiba irányuló kőolajexport áprilisban eddig átlagosan napi 1,6 millió hordóra emelkedett. Sokszor a rakományt más, nagyobb tankerekre rakodják át nyílt tengeren, összekeverve így az orosz nyersolajat a másik hajó szállítmányával. A gyakorlat egyébként az Irán és Venezuela ellen elrendelt szankciók megkerülésére alakult ki a nemzetközi olajkereskedelemben. Erről itt írtunk.

A lap információi szerint a Romániába, Észtországba, Görögországba és Bulgáriába irányuló export a hordók száma alapján ebben a hónapban több mint kétszeresére nőtt a márciusi átlaghoz képest. Vagyis az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Kanada és Ausztrália szankciói így kevésbé ütnek sebet az oroszokon.

A Wall Street Journal felidézi: annak ellenére is, hogy még nem tilos orosz nyersolajat importálnia, számos európai energiaipari vállalat önkorlátozásra kényszerült, mivel az importkereskedelem banki finanszírozása elapadt, a biztosítási költségek pedig az egekbe szöktek.

Nekünk nagyon fájna, de az oroszoknak is

A két fenti cikk annyiban üti egymást, hogy az egyik szankciókat lát indokoltnak, a másik pedig arról szól, hogy a szankciók nem sok vizet zavarnak, hiszen Oroszország el tudja adni máshová a nyersanyagot.

Pletser Tamás, az Erste Bank olajipari elemzője szerint a valóság az, hogy

• bár korábban nagyon nagy hiba volt, hogy ekkora orosz függés alakult ki Európában,
• nagyon nagy hiba lenne az is, ha ezt meggondolatlanul, „5 perc alatt” szeretnénk megoldani,
• viszont Oroszország is nagy gondban van a hagyományos piacainak átcsoportosításával.

Az semmiképpen nem érdeke Nyugat-Európának, hogy a gazdasága nagyon megroggyanjon az olaj hiányában, de ez nem érdeke az Egyesült Államoknak, sőt, Ukrajnának sem, mert ha a nyugati gazdaságok letérdelnek, akkor nőhet az elégedetlenség, megerősödhetnek az euroszkeptikusok, a szélsőségesek, gyengülne az a térség, amely segíteni képes az ellenállást az autoriter rezsimekkel szemben.

Márpedig az orosz leválás Európában rövid távon nehéz, Kína talán jól járna (olcsóbban kapna olajat a kényszerhelyzetbe kerülő oroszoktól), de Nyugat-Európa kénytelen lenne drágábban venni a Közel-Keletről.

Miért járna nagyon rosszul Oroszország?

Fontos hangsúlyozni, hogy az valótlan interpretáció, amit Vlagyimir Putyinék próbálnak elültetni, hogy a nyugati olajszankció egyáltalán nem fájna Oroszországnak. A piacok közötti váltás Oroszországnak tényleg sok szempontból problémás. Oké, Moszkva üzletelhet Indiával, de mit csináljon annyi rúpiával? Eladhat Kínának, de ott elég gyengék a finomítók, vagyis vannak ilyen üzleti jellegű problémák is.

Ám bármennyire is furcsa, ez az egész alapvetően hajózási kérdés.

A jelenlegi orosz olaj- és olajszármazék-export úgy 3 millió hordó nyersolaj és 3 millió hordó termék, amelynek nagy része hajón hagyja el Oroszországot (a vezetékes nyersolaj csak az eladás 25 százalékát jelenti).

A tankerflotta

A világ tankerei nagyon sokfélék, de most emeljünk ki csak két típust, ezek:

• az Aframax,
• illetve a Very Large Crude Carrier (VLCC).

Az oroszoknak főleg Aframax típusú kisebb tankerhajói vannak, amelyek be tudnak állni a kisebb balti-tengeri kikötőkbe, ahonnan 3-5 nap alatt elmennek Nyugatra. Elsősorban az ARA-háromszögbe, vagyis Antwerpen, Rotterdam és Amszterdam hatalmas kikötőibe.

Április 1–8. közötti adatok alapján Oroszországból az északi-tengeri kikötőkből csak az export 10 százaléka ment, a fekete-tengeri kikötőkből 20 százalék, de a döntő mennyiség a Balti-tengeren (Usz-Luga, Primorszk), kisebb mennyiség pedig a Csendes-óceán nagy kikötőiből (Vlagyivosztok, Nahodka, Szahalin) indultak.

A teljes mennyiségnek csak 20 százaléka ment Ázsiába, és orosz oldalról az a probléma, hogy, az oroszok európai szállításra alkalmas Aframax-hajói Ázsiába kicsik, oda már 40 nap alatt mennek el a nagy VLCC-hajók. Ebből nincs elég az oroszoknak, és a nagy átfejtőkben (Dánia partjainál van ilyen) nem is szívesen fogadják most az oroszokat.

Vagyis leegyszerűsítve, az orosz hajózási infrastruktúra nincs arra felkészülve, hogy váltson. Pedig az olajat el kell adni, mert a gázmezőket könnyebb elfojtani, az olajmezőket nehezebb, igaz, az olajat meg könnyebb tárolni (csak elég hordó kell.)

Mit lehet tenni?

Ha visszanézünk magunkra, tényleg van abban valami döbbenetes, hogy Németország (és Magyarország) 2014 óta, vagyis a krími szankciók után is fokozta az oroszfüggését (a németek az Északi Áramlat 2-vel, mi a Paks II.-vel).

Ezzel a németek (azért rájuk mutogatunk, mert nagyobbak, fontosabbak) szinte érthetetlen módon kiszolgáltatták magukat az orosz nyersanyagnak, ez hiba utólag, de mint említettük, a leválás is nagyon nehéz.

Nagyon komoly logisztikai és technológiai szűkületek vannak. Mint utaltunk rá, a szankciók az azokat betartóknak nehézséget, ellátási zavart, áremelkedést jelentenek, főleg, mert a nyáron az olajipar fő terméke (közlekedési célú üzemanyagok) még sokkal nagyobb kereslettel is találkozhatnak. Talán jön végre egy járványmentesebb időszak, sokan indulhatnak el nyaralni. Természetesen ha van értelme, ha így megállítható lenne Vlagyimir Putyin, akkor a valóban komoly nehézségek is vállalható árat jelentenének.

Megállítja-e Putyint egy olajszankció?

De éppen ez a baj, hiszen bármennyire is gazdasági cikket írunk, arra is gondolni kell, hogy politikailag van-e kiút, lenne-e egy szankciónak pozitív következménye, megállítaná-e a Putyint.

Sajnos egyelőre ilyet nem lehet látni, nagyon messze állnak az elképzelések,

• Ukrajna érthető okból azt szeretné, hogy vége legyen a háborúnak, de nem fogja feladni magától sem a Krímet, sem a Donbaszt, és egyelőre a Nyugat még ad a harchoz pénzt, paripát és fegyvert.
• Putyinnak viszont valami siker kéne, ő nem tudja nem győztesen befejezni a háborút. Az orosz propaganda persze mondhat majd valamit: eltántorítottuk az ukránokat a NATO-tól, lefegyvereztük őket, de ha Kijevben nem lesz váltás, ha nincs területi változás, nincs az az elvakult orosz, aki elhinné, hogy győzelmet lát.

A baj csak az, hogy a szankció – bármennyire is képtelen megállítani a háborút – továbbra is az egyetlen opció, Vlagyimir Putyin ugyanis nem teremtett alapot arra, hogy bárki tárgyaljon vele, hiszen hogy ülhetne oda egy asztalhoz az agresszor? De ma még az sem reális, hogy Volodimir Zelenszkij és csapata lovagol el Moszkváig a sok nyugati fegyverrel, mint anno a szovjetek Berlinig. Ha nincs győztes és nincs kompromisszumlehetőség, akkor sajnos csak ez a döbbenetesen értelmetlen pusztítás marad.

Márpedig, ha marad a háború, az olajszankció kérdése állandóan napirenden lesz, vagyis mi, a legkiszolgáltatottabbak, Németország, Magyarország, Csehország és Szlovákia továbbra is retteghetünk, hogy mekkora bajt hoz nekünk a háború és mekkorát majd az esetleges energetikai szankció.