A NER rárepült a hulladékbizniszre

Fe-Ferrum Kft. – ez egy budapesti vashulladék-feldolgozó cég. Nem olyan nagy, mint az iparág legnagyobb szereplői, a 10 milliárd forintnál is nagyobb forgalmat generáló Loacker Kft., a Metalex 2001 Kft., vagy az Inter-Metál Kft., de évi 2-2,5 milliárdos forgalmat a Fe-Ferrum is tud, és közben tisztes, 5-10 százalékos nyereséghányaddal dolgozik.

Az Opten céginformációs rendszer alapján a társaság régóta a Benedek család birtokában volt, de az idén januárban tulajdonos lett az A.B.Y. 11 Kft., vagyis Tasnádi Lászlónak, a Belügyminisztérium (BM) volt rendészeti államtitkárának és Sipos Gyulának a cége, akik nem először bukkannak fel együtt vállalkozásokban, erről itt is írtunk. Tasnádi neve onnan lehet ismerős, hogy nemcsak Pintér Sándor belügyminiszter közvetlen kollégája volt korábban, de azokban az Angol utca 77.-ben található cégekben (Civil Biztonsági Szolgálat, Védelem Csoport) is tisztviselő, amelyek közül a Civil Pintér Sándor cége volt mindaddig, ameddig az nem vált összeférhetetlenné a miniszteri megbízatással.

Kerestük a céget, szerettük volna megtudni, hogy az inkább biztonsági, informatikai cégekben felbukkanó tulajdonosok miként kerültek az ismert fővárosi vasfeldolgozóba (amelyben 25 százalékkal benne maradt a korábbi tulajdonos Benedek család egy képviselője), de megkeresésünkre Kobzi Tamás ügyvezető azt írta, hogy nem kíván nyilatkozni.

Piaci mozgások

A piacon azt hallottuk a társaságról, hogy Benedek Katalin, a cég korábbi tulajdonosa már csak azért maradt a cégnél, hogy egyfajta (2 éves) átmenetet biztosítson.

A szakma azt is tudni véli, hogy nem ez volt mostanában az egyetlen nagyobb deal.

A G7 cikke szerint Mészáros Lőrinc csoportja a felszámolás alatt álló karcagi Recy-Pet Kft. romjain építené fel a hulladékból PET-palackot előállító üzletét. Mint a lap írta, a PET-feldolgozót a tulajdoni lap tanúsága szerint június közepén az alig nyolc nappal korábban bejegyzett Greenpet Recycle nevű cég vette meg.

A fiatal albertirsai vállalat tulajdonosa ugyan egy magántőkealap (Status Next), amely elrejti a tényleges magánszemély tulajdonost, de erről a tőkealapról egy korábbi versenyhivatali bejegyzésből már kiderült, hogy a Mészáros-csoporthoz tartozik.

A Válasz Online pedig arról írt március végén, hogy a Central European Opportunity Magántőkealap (CEOM) is tulajdonos lett egy hulladékos érdekeltségben, a korábban inkább csak Békéscsaba környékén aktív, de nemrég a neves debreceni Éltex Kft.-t is benyelő Global Refuse Holding Zrt-ben. A magántőkealapot az Equilor Alapkezelő Zrt. menedzseli, a társaság egy székházban üzemel a BDPST Grouppal a Pasaréti úton.

De hallottunk egy másik tárgyalásról is, amely szerint egy NER-es csoport megvett volna egy PET-palackot, papírt, műanyagot feldolgozó céget, ugyanakkor információink szerint ez a tárgyalás – cikkünk leadásának idejére – éppen megfeneklett.

Ugyanakkor a Mol-csoport is vásárolt: a tőzsdei cég a ReMat Zrt.-t, Magyarország piacvezető műanyag-újrahasznosító vállalatát vette meg, amely kommunális és ipari hulladékot használ fel regranulátum előállítására.

Ez a cég Tiszaújvárosban és Rakamazon működik, de a Mol korábban megvette a németországi Aurora Kunststoffe GmbH hulladékos céget is, a két társaság együtt évi 40 ezer tonna összkapacitású.

Miért érdemes vásárolni?

A hulladékfeldolgozás átalakításáról korábban többször is írtunk, például itt és itt, de a választás előtt nem igazán érkeztek hírek a tervezett 35 éves koncesszióról. Azt hallottuk, hogy egyedül a Mol vette ki a koncessziós anyagot, és ezt a közbeszerzési dokumentumok is megerősítették számunkra, de az elmúlt fél évben nem sok minden történt. A labda most a kormánynál van, amely majd az EKR-ben (Elektronikus Közbeszerzési Rendszer) fogja közzétenni a már kötelező érvényű anyagát. Miért lassult le a folyamat?

A háttérbeszélgetések alapján erre több magyarázat is van:

• a választás előtt a Fidesz nem akarta egy ilyen hosszú távú szerződés beszuszakolásával borzolni a kedélyeket;
• az eredeti koncepció a felek részéről elkezdett finomodni, változni;
• az egész sztori kicsit zárójelbe került, mert a gazdasági nehézségek (háború, infláció, költségvetési hiány) miatt a büdzsé most nehezebben mondana le állami bevételekről (termékdíjról) a koncesszőr javára.

Az átalakítás ugyanis „enni kér”, csak akkor áll meg a saját lábán, ha jelentős állami dotáció van mögötte, vagyis a termékdíjból befolyó bevételt átcsoportosítja a koncesszőr részére, mert a rezsicsökkentett árak mellett a lakossági hulladékgyűjtés egyelőre nem lehet rentábilis, és Orbán Viktor kormányfő eddigi kommunikációja szerint a rezsiárakat nem szívesen veszélyeztetné a kormány.

És a partnercégek

Arról mást-mást hallottunk, hogy a Mol Nyrt. milyen feltételekkel szeretné a nagy feladat irányítói posztját elvállalni. A cég maga csak annyit erősített meg a kérdéseinkre, hogy továbbra is eltökélt.

A hulladékos szakma közben azt találgatja, hogy miután a mindenki által befutónak gondolt Mol jobban megismerte a feladatot, a kezdeti nagy lelkesedés után, mennyire szembesült a géppark, az emberi erőforrás, a szükséges járművek, a szaktudás szűkösségével.

Van ugyanis egy olyan vélemény, hogy miután jobban mögé nézett a folyamatoknak, egy kicsit módosult a koncepció, és a cég szeretne az egyes hulladékáramokban (vas-, papír-, műanyag-, bio-, gumi-, üveg-, alumínium-, bontási, veszélyes, nukleáris hulladék) egy-egy kiemelt alvállalkozóval együtt dolgozni, vagyis egy-egy olyan céggel, amelynek vannak piaci ismeretei, elegendő kapacitása. Ha így alakul, és a Mol szerepe inkább egy profi koordinátoré, és nem a mindent maga által végezni akaró szolgáltatóé lesz, akkor tényleg érdemes lehet tülekedni a kiválasztott partnerségért.

Ez nem a kukaholding?

A szakmabeliek azt is elmesélték, hogy nem feltétlenül csak a NER köszön be az eddig működő cégekhez, hanem valódi eladói szándék is van. Több olyan társaság is dolgozik a piacon, amely generációváltás előtt áll. A rendszerváltás környékén elinduló vállalkozók, akkor még tettre kész fiatalok ma már 60, nem ritkán 70 év körüli hulladékosok, akik egy életet végigdolgoztak a szakmában, de nem tudják továbbadni a vállalkozásaikat olyannak, akinek megfelelő szakmai tapasztalata is van, és most esélyt látnak: talán még utoljára jó áron ki lehetne szállni.

Azt többektől is megkérdeztük, hogy amennyiben a leendő koncesszőr valóban egyfajta koordinátor lesz, akkor az új hulladékkoncepció

miben fog különbözni a rossz emlékű „kukaholdingos” struktúrától.

Állítólag a piaci megoldás abban tér majd el, hogy a magáncégnek nem lesz korlátlan költségvetési háttere, amely mindent kipótol, hanem valóban be kell számolnia a részvényeseknek. Meg kell indokolnia, túl azon, hogy a Molnak új utakat kell találnia a fosszilis világ utáni időszakra, mégis miért volt vonzó a hulladék.

Veszélyben az egész?

Igen ám, de ahhoz, hogy a matek kijöjjön, 60-80 milliárd forint termékdíjat kellene kapnia. Volt olyan forrásunk, aki szerint a jelenlegi költségvetési helyzet (már az első negyedévben összejött az éves hiány háromnegyede) akár az egész projektet befolyásolhatja, veszélyeztetheti. Hiszen ma a beszedett termékdíjakat csak részben osztja vissza az állam olyan projektekre, amelyek a hulladékból újra alapanyagot termelnek, vagyis az átalakítás most rontaná a büdzsé helyzetét.

Ám a miniszterelnök kitart amellett, hogy

a lakossági megszorításokat, ha csak lehet, el kell kerülni, mert az veszélyeztetné a társadalmi békét, vagyis a költségvetésen belül még mindig egyéb ágakon kell bevételeket növelni, kiadásokat visszafogni.

A szakmabeliek szerint a hulladékozás csak látszólag egyszerű szakma, összetett géppark kell hozzá, vagy tíz év, mire egy cég megtalálja az optimális modelljét, működését. Általában van némi árukapcsolás is, vagyis akinek az egyik hulladékáramban jó kapcsolatai vannak (jelentős ügyfelektől viszi el például a vasat), annak érdemes elhoznia onnan a papírt és a műanyagot is. Igaz, fordítva állítólag nem működik, vagyis egy kisebb műanyagos, papíros cég nem szerzi meg az „ipart” a vasra, mert az sokkal jobban szabályozott (fémkereskedelmi engedélyhez kötött), és bonyolult napi elszámolási kapcsolatban áll az adóhivatallal.

A jövő kérdései

A nagy koncesszió kiírása előtt mindenesetre a szakmabeliek sok kérdést még mindig nem látnak tisztán:

1. Ha a lakossági szolgáltatás rezsicsökkentett árai mellett csak veszteséggel lehet kiszolgálni a magánügyfeleket, ki állja majd a cechet: ezt lenyeli a koncesszőr, vagy támogat az állam, esetleg az ipari ügyfelek?
2. Hogyan néz majd ki az elszámolás az iparban monopolhelyzetben lévő (ármeghatározó) szereplővel? Ez a kérdés mindkét oldalon felmerül, vagyis a hulladék begyűjtésekor és a szükséges újrahasznosított anyag értékesítésénél is.
3. Miként lehetne érdemben ösztönözni a szereplőket a megtermelt hulladékmennyiség csökkentésére, illetve a hulladékok jobb szétválasztására?
4. Milyen mechanizmus alapján szorul majd ki a piacról a hatalmas iparág jelenlegi több száz vállalkozása? Ők a jövőben alvállalkozók lehetnek, integrálódnak, vagy valamilyen elszámolóáron el kell adniuk a gépeiket, a járműveiket az új szereplőnek?