G7: Hárommilliárd euróért cserébe négyezer orosz kapott az elmúlt években uniós állampolgárságot

Százezernél is több hosszú távú vízumot osztogattak uniós országok külföldieknek egy évtized alatt, a kínaiak és az oroszok voltak a fő kedvezményezettek – írja a G7.

A programokat állítólag még Ukrajna orosz megtámadása után sem állította le mindenki. A Kommerszant orosz gazdasági napilap március 16-án is közzétett egy cikket, amiből a befektetésekért cserébe adott letelepedési lehetőségekről tájékozódhattak a tehetős oroszok.

Mint a lap írja,

az Európai Parlament számára készült 2021-es tanulmány szerint egy évtized alatt 3 milliárd euró befektetésért cserébe 4 ezer orosz kapott európai uniós országokban állampolgárságot és 20 ezer letelepedési engedélyt.

Most leállítják

A jövőben azonban nehezebb lesz ilyen lehetőséghez jutni. Bár Vlagyimir Putyin Oroszországából tömött sorokban menekülnek a nyugati tudással rendelkezők (például az informatikusok), de ezt már jellemzően nem letelepedési programok révén tehetik meg. Az Egyesült Királyság az évtizedes kritikák hatására megszüntette a teljes aranyvízum programját, és ugyanezt jelentette be Bulgária is. Az oroszokat pedig Csehország, Portugália, Görögország, Spanyolország zárta ki a programból Ukrajna megtámadását követően napokon belül. Március végén Írország is kizárta a programból az oroszokat, és még Málta is felfüggesztette az oroszok részvételi lehetőségét. Egyelőre csak Ciprusról nem érkezett ilyen hír a jelentősebb szereplők közül.

Mint emlékezetes, a hazai letelepedési kötvényprogramra javarészt kínai állampolgárok jelentkeztek, családtagjaikkal együtt 10-12 ezer ember szerzett így uniós letelepedést.

Jogos kritikák

A hazai, Rogán Antal nevével fémjelzett programot rengeteg kritika érte – mint arról a Figyelő egykori cikkei részletesen beszámoltak. Az állam nagyjából e forrásból fedezte a devizaadósság-megújítási szükségletét, mégsem voltunk rá büszkék. A kötvényekről szinte minden információ el volt rejtve az állami honlapokon, az érdeklődő újságíróknak és a civil szervezeteknek úgy kellett kiperelniük a közérdekű adatokat az államtól.

Ráadásul, minden ellenkező híreszteléssel ellentétben, a külföldi programrésztvevők nem kaptak a pénzük (korábban 250 ezer, később 300 ezer euró) ellenében magyar állampapírokat. Nem, azokat a főleg adóparadicsomokban bejegyzett közvetítőcégek jegyezték le és tartották maguknál.

A letelepedési kötvény nagy vonzereje a külföldi (főleg kínai, orosz és arab) állampolgároknak az, hogy amennyiben némi pénzt beáldoznak, és ezenkívül egy nagyobb összeget öt évig áttételesen egy magyar kötvényben tartanak, akkor cserébe a programmal schengeni vízumot szerezhetnek. Innentől akár a kötelező ki- és beutazgatás nélkül üzletelhetnek és szabadon mozoghatnak az unióban.

A folyamat

A külföldi állampolgárok vagy Magyarország külföldi külképviseletein, vagy Magyarországon a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalhoz (korábban Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal) folyamodhattak tartózkodási, majd letelepedési kártyáért. Aki megfelelt az adminisztratív követelményeknek, az a következő 45 nap alatt ügynökcége révén lejegyezhet 6, egyenként 50 ezer eurós letelepedési államkötvényt.

Öt év múlva a külföldi aspiráns 300 ezer eurót fog visszakapni, hogy mennyiért jegyez, az már más kérdés. Az állam ugyanis diszkonttal, a 300 ezer eurós kötvényt 271 ezer euróért adta el, a külföldinek azonban ez akár 330 ezerbe is belekerült. Az ügynökök ugyanis jellemzően nemcsak a diszkontot (300-271), de valamekkora felárat (330-300) is zsebre tettek, vagyis mintegy 60 ezer eurót kerestek egy ügyfélen.

Legalább az állam jól járhatott volna

A magyar letelepedési kötvény természetesen jó üzlet is lehetett volna az államnak, de nem volt az. Természetesen az állami aktorok mindig elmondhatták, hogy ilyen „residence bond” program máshol is van a világban, de az a konstrukció, ahogyan mi csináltuk, az átláthatatlan tulajdonosú offshore-bejegyzésű cégeknek kedvezett.

Bár itthon eddig túl sok valós botrány nem pattant ki (a G7 ír Ciprusról, ahol sok bűncselekményt követtek el a kedvezményezettek), de előjöttek a biztonsági kockázatok is. A pénzmosásban érdekelt csalók és a szabad uniós mozgásért fizetni hajlandó terroristák számára is kedvező lehetett volna a program.

A program hívei eközben mindig azt hangsúlyozták, hogy Magyarországnak ez nem fáj semmibe, a külföldiek nem lesznek magyar állampolgárok, nem jogosultak ingyenes magyar egészségügyi szolgáltatásokra, nem szavazhatnak, vagyis magyar szempontból eladjuk a „nagy semmit”, akkor meg miért ne profitálhatna belőle néhány üzletember?

Akkor természetesen nem gondolhattunk arra, hogy egy agresszív állam lerohanja a szomszédunkat. Hangsúlyozzuk, a magyar programmal főleg kínaiak és nem oroszok éltek, de azokkal az oroszokkal szemben, akik tartózkodási engedélyt, vagy főleg, ha állampolgárságot szereztek, sokkal nehezebb érvényesíteni bármilyen szankciót.