Orbán Viktor kéri az uniós hitelt: négy csapás után úgy döntött Magyarország, jobb az olcsó pénz, mint a drága

Legfontosabb

2022. március 24. – 13:41

Orbán Viktor kéri az uniós hitelt: négy csapás után úgy döntött Magyarország, jobb az olcsó pénz, mint a drága
Orbán Viktor miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének találkozója az Európai Bizottság épületében Brüsszelben 2021. április 23-án – Fotó: Benko Vivien Cher / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A Covid, a zöld átmenet költségei, az infláció és azon belül főleg az energiadrágulás, valamint az orosz invázió okozta károk együttesen már térdre kényszerítették a magyar „harmadik utas” gazdaságpolitikát. A bibliai méretű csapások végre beláttatták a magyar politikai vezetéssel is, hogy akár némi politikai arcvesztés árán is, de szükség van Brüsszel visszatérítendő pénzére is.

Napok óta foglalkoztatja a hazai gazdasági és politikai közvéleményt az, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök múlt pénteken levelet küldött az Európai Bizottság, az Európai Tanács és az Európai Parlament elnökének. Ennek a levélnek az a leglényegesebb eleme, hogy Magyarország az EU nagy forráscsomagjából, vagyis az RRF (Recovery and Resilience Facility – Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz) elnevezésű programból nemcsak a támogatásra (vissza nem térítendő elemekre) tart igényt – ha lehet, jó magas összegben –, de immár a visszatérítendő hitellehetőségre is. Sőt, soron kívüli hitelt kért, amire már megérkezett az uniós válasz: nem valószínű, hogy így fogjuk megkapni.

A főbb számok

Itt most jöhetne egy hosszabb fejtegetés arról, hogy pontosan mi határozza meg azt, hogy egyáltalán mekkora számokról beszélünk (nem akarjuk megspórolni a pontosabb értelmezést, cikkünk végén az ínyenceknek mutatunk ilyeneket), de elnagyoltan induljunk ki abból, hogy összesen nagyjából 5800 milliárd forintról beszélünk Magyarország esetében.

A csomagnak két eleme van:

  • Támogatás (grant): már eddig is kértük az „ingyenpénzt”, úgy 2400 milliárd forintot. Most azért küzdenénk, hogy különböző tényezők miatt ez az összeg egyrészt ne csökkenjen, másrészt valóban érkezzen meg ide, vagyis kezdjen el végre csordogálni.
  • Hitel (loan): ez az a visszatérítendő hitel, amelyet eddig elutasítottunk. De immár örömmel vennénk, ha megkaphatnánk a 3400 milliárd forintnyi hitelt is.

Jól értjük? Ha a magyar GDP úgy 50 ezer milliárd forint, akkor a teljes magyar GDP több mint egytizedéről, annak 11,6 százalékáról beszélünk?

Nem, nem értjük jól. Azért nem, mert ez egy több évre elnyújtott program, 2026-ig oszlik meg az egyes évek között a felhasználható összeg.

Váltsunk euróra, akkor talán jobban megérthető a magyar gazdaságban az RRF potenciális súlya. Aki a fenti összegeket majd összeveti, látja, hogy a most következő számok nem pontosak, kerekítést használtunk a jobb érthetőség kedvéért.

Tehát ha 150 milliárd euró az éves magyar GDP, az RRF-ből a támogatási rész úgy évi 1,5 milliárd eurót, a hitel pedig úgy 3 milliárd eurót dobhat a lehetőségeinken. Vagyis GDP-arányosan 1 százaléknyi támogatás és 2 százaléknyi olcsó hitel érkezhet.

Hol tartunk?

Hol tartunk most ebben a folyamatban? Magyarország majd vélhetően bead egy hivatalos hitelkérelmet, ebben támogatható célokat határoz meg, és azt majd az unióban elbírálják. A választás előtt nem ártanak azok az üzenetek, amelyekből világít az „ura vagyok a helyzetnek” erő. De közben egy percig se felejtsük, bármilyen magabiztos kommunikációt hallunk majd a következő hetekben, hogy Magyarországnak nagy szüksége van ezekre a forrásokra.

Az elmúlt mindössze két évben négy hatalmas, egymással jelentősen összefüggő feladat okozott finanszírozási nehézséget Magyarországnak.

  • A Covid és a ma már szinte elfelejtett gazdasági lefagyás.
  • A zöld átmenet és a nettó zéró emisszió célja, amely 2030-ig, illetve 2050-ig több tízezermilliárd forintos összeget igényel.
  • A magas energiaárakból eredő hatalmas problémák (romlik a cserearányunk, hihetetlen összegeket igényel a lakossági rezsiharc).
  • És legújabban az orosz háború hatásai (közvetlen károk, humanitárius segítség finanszírozása, beruházások az energialeválásra, haderőfejlesztés).

A kölcsönös összefüggéseket nem magyarázzuk, de természetesen az orosz invázió is hat az energiaárakra, és a zöld átmenet és az orosz gázról történő leválás át is fedik egymást.

A tücsök és a hangya

Mindjárt visszatérünk még a szükséges összegekre, a lehetőségeinkre, de egy pillanatra révedjünk vissza a közelmúltba: hogy jutottunk ide?

Szó se róla, a felsorolt négy súlyos hatásból egy is megtépázta volna a magyar gazdaságot, és közvetlenül egyik sem magyar hiba, nem mi okoztuk magunknak, de azért utólag az felróható a magyar gazdaságpolitikának, hogy miért viselkedtünk úgy, mint a tücsök. Vagyis amíg szélcsendes, jó idő volt, miért csak nagy hangerővel húztuk a nótát, ütöttük a dobot? Amikor kedvezőek voltak a külső gazdasági körülmények, akkor is alacsony kamatszinttel élénkítettünk, pénzt osztogattunk, a high-pressure economy néven elhíresült programmal pörgettük a gazdaságot.

Pedig kávét inni sem akkor kell, amikor fel vagyunk pörögve, hanem reggel, amikor álmosan ébredezünk, és élénkítésre van szükségünk.

Az úgynevezett prociklikus gazdaságpolitika felelőtlensége akkor ütött vissza, amikor a hangyák ideje jött el. Most ugyanis nehezebb időszak van; aki nem halmozott fel tartalékokat, aki nem hagyott beavatkozási tartalékokat, annak már nem volt eszköze a nagy hidegben. Mindez úgy korrekt, hogy például a jó időkben dicséretesen csökkentettük a GDP-arányos eladósodottságunkat, csak a túlhevítésben nem ismertünk limiteket.

Csalóka napfény: mindenre volt pénz

Egy évtizeden át, 2011 és 2021 között Magyarországnak nagyjából mindenre, jó és kevésbé hasznos csomagokra is bőven volt pénze. Értékítélet és a teljesség igénye nélkül gondolhatunk

  • demográfiai csomagokra,
  • stadionokra, ingatlanokra, műkincsekre,
  • Növekedési Hitelprogramra,
  • Növekedési Kötvényprogramra,
  • cégvásárlásokra az energetikában, a meddőségi centrumokban vagy a bankszektorban,
  • drága sportrendezvényekre,
  • a baráti befektetők kitömésére itthon, de még a határon túl is.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Novák Katalin, a tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a minisztérium Testvérben az erő című kampányának plakátjánál, miután sajtótájékoztatót tartottak Budapesten, a Mesemúzeumban 2015. december 11-én – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Novák Katalin, a tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a minisztérium Testvérben az erő című kampányának plakátjánál, miután sajtótájékoztatót tartottak Budapesten, a Mesemúzeumban 2015. december 11-én – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Önfinanszírozás

A sok nemzeti program közben harcias üzenet volt az „önállósodás”, nekünk nincs szükségünk IMF-hitelre, nekünk drágábban is jó a magyar lakosság pénze, mert a szuverenitás és az önfinanszírozás érték.

Van is benne igazság, meg túlzásnak is tűnt.

Aztán a Covidnál látványosan megbukott ez a politika, a vizionárius, bátor Matolcsy György jegybankelnök üzenetei és unortodox ötletei helyett egyre fontosabb lett az óvatosabb Varga Mihály pénzügyminiszter szava

(illetve a folyamatban nagyon fontos szerepet játszó Balogh László nemzetközi pénzügyekkel is foglalkozó, pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár tárgyalásai), sokkal önállóbb és professzionálisabb lett az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezetése, és szép csendben nagyjából másfél éve elkezdtük a racionális védekezést:

  • növeltük a magyar devizatartalékokat;
  • újra devizakötvényeket bocsátottunk ki;
  • ahogy a körön belül fogalmaztak a vezetők, igyekeztünk elkerülni, hogy újra IMF-lélegeztetőgépre kerüljön Magyarország.

Jön az RRF

Eddig látszólag nem az RRF-ről értekeztünk, pedig természetesen nagyon is, hiszen forrásaink segítségével azt próbáltuk vázolni, hogy milyen környezetben született az orbáni levél. Mindenesetre ebben a kihívásokkal teli környezetben az unió elindította méretes programját, a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközt (RRF), amelynek révén nagyon sok pénzt kínált a tagországoknak.

A mi esetünkben a forrás maximuma vissza nem térítendő támogatás és hitel formájában az első közlések szerint 5893 milliárd forint lett (vagy legalábbis ez a sajtóban ilyen pontosan megjelent akkor), az elérhető célok között volt többek között a zöld átállás, a digitális transzformáció, az innováció, a társadalmi és területi kohézió; az egészségügy, a gazdasági ellenálló képesség javítása, az oktatás.

Most már teljesen mások a célok, hadi kiadások, menekültek támogatása, leválás Oroszországról, de mégis a régi szempontok mellett haladva lehet elemezni.

Mi majd élre állunk

A kormány és az élén Orbán Viktor sokáig tényleg hitt abban, hogy a Covid után beelőzhetjük Európát.

A politikusaink a megnyíló hatalmas uniós forrásokat rekordütemben szerették volna lehívni. Csillogó szemekkel meséltek a háttérbeszélgetéseken a nagy célokról. Igaz, rossz nyelvek szerint a sietségben az is szerepet játszott, hogy amennyiben 2022-ben nem a Fidesz nyer, már sok pénz jó helyen legyen.

Csakhogy az RRF kérdése a felszínre hozott egy nagy gondot, a Fidesz vezetése nagyon elszámolta magát, de ezt a választói sohasem fogják így észrevenni vagy felróni neki.

A magabiztos Fidesz-vezérkar azt hitte, hogy a folyamatos „brüsszelezés”, a súlyos korrupciós ügyek, a kínos melegellenes intézkedések és igen, az örökös barátkozás Kínával, Oroszországgal, Törökországgal, Azerbajdzsánnal büntetlenül folytatható. Nagyon majd senki nem szól be, mert fontosabb az unió egysége.

Orbán Viktor az EU-csúcson Párizsban 2022. március 11-én – Fotó: Orbán Viktor / Facebook
Orbán Viktor az EU-csúcson Párizsban 2022. március 11-én – Fotó: Orbán Viktor / Facebook

Nem is tette, csak amikor Magyarország úgy döntött, hogy az RRF-ből elég neki a támogatási rész, a hitelt nem kéri, hirtelen azt tapasztalta a vezetés, hogy azt sem sikerül lehívni. Az EU ilyenkor még „vizsgálódik” egy kicsit, talán megfogalmaznak kritikákat (főleg a korrupcióról, hiszen az a felhasználást is érinti), de hivatalosan nem nagyon hallani kritikákat, csak éppen a pénz sem jön, az elbírálás sem halad.

Közben látszott, hogy a nagy likviditásbőségben Magyarország ki tud menni a nemzetközi kötvénypiacra, de azért hiába minden saját akció, devizakötvény, zöld kötvény, jüankötvény, jenkötvény, azért például az energiaátmenethez szükséges 20-40 ezer milliárd előteremtése nem lesz olyan könnyű jó áron a piacról.

A felismerés

Most nagyjából ennél a felismerésnél tartottunk, Magyarország még magabiztos, de tudja, hogy nagyon jó lenne hozzáférni a sok-sok uniós forráshoz, így az említett Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközhöz (RRF), az annak részeként elérhető Technikai Támogatási Eszközhöz (TSI), amely támogatja az ukrajnai menekülteket befogadó tagállamokat, és azt, hogy fokozatosan megszüntessék az Oroszországból származó fosszilis tüzelőanyagoktól való függőségüket.

Orbán Viktor végül jól döntött. Vagy legalábbis az „Orbán Viktor és a magyar adósságfinanszírozás” című kalandregényben a kormányfőnek biztosan jó pont lesz, hogy bár nem tűnik egy „kuncsorgós-meghunyászkodós” alkatnak, de amikor februárban 1585 milliárd forint lett az egyhavi hazai hiány (erről itt érhető el a Portfolio elemzése), akkor bár a nagy osztogatásokat (például megkaptuk a súlyos hiány idején csak szavazatgyűjtési logikával értelmezhető adó-visszatérítést) nem állította meg, azt elfogadta, hogy vissza kell mennie Brüsszelhez, és kérnie kell.

Ráadásul úgy kell kérnie, hogy közben az sem elég, de még dolgozni is kell, jó anyagokat, indokolásokat összerakni és letekerni a hangerőt az olyan szövegekről, hogy az uniós tagság egy szerződés, nekünk ez jár. Sokra megyünk vele, ha nekünk ez jár, csak éppen soha nem jut el ide az igényelt forrás.

Még nincs itt, és annyira nem is sok

És akkor jöjjenek a kevésbé örömteli üzenetek. Az RRF fontos, de annyira nem is sok pénz, és még nincs is itt. Természetesen az 5800 milliárd forint hatalmas összeg, de egy adagolt, célhoz kötött forrásról van szó, ami ma még csak egy opció. Egyelőre nem lehet vele kalkulálni, az ÁKK nem tudja beépíteni Magyarország finanszírozási tervébe.

Ha végre megjön, akkor hogyan kell rá tekinteni? A támogatás típusú elemek ajándékként foghatók fel, amelyek szuperek, ha segítik Magyarország adóssághelyzetét. Ha például egy katonai fejlesztést költségvetési forrásból is meg kellett volna valósítani, de kapunk rá forrást, akkor nem romlik annyira a költségvetés egyenlege, nem kell erre a feladatra is hitelt találni.

Az RRF hitelrésze egy devizahitel. Magyarország az utóbbi időben elment a devizafinanszírozás irányába, az ÁKK ma már úgy fogalmaz, hogy 25 százalékig lehet az adósságot devizából finanszírozni (korábban ez a mérték 20 százalék volt), ebbe a limitbe az RRF-hitellel is beleférünk (ismételjük, nem egyszerre érkezne a pénz.)

A legfontosabbat azonban nem tudjuk: mi az ára ennek a hitelnek?

Mi az ára, mire kell?

Természetesen azt majd meg kell vizsgálni, hogy megéri vagy nem éri meg, de az lesz a válasz, hogy megéri, mert olcsóbb.

Nincsen ugyan előre meghatározott fix kamata, hanem majd az EU kötvényeket bocsát ki, és azt áthárítja a tagokra, de az EU egészének kamatfelára biztosan alacsonyabb, mint Magyarországé. Ha uniós feltételekkel kapunk hitelt, az kedvezőbb, mint ha magyar feltételekkel kapnánk.

Ezért öröm, hogy immár nem makacskodunk tovább, elfogadtuk, hogy az olcsóbb hitel kedvező,

és ha jön a devizaforrás, azzal nő a devizatartalék, az segíti a fizetési mérleget, diverzifikálja a finanszírozást, erősíti a forintot. Erre most mind szükségünk lesz, mert amúgy nagyon nehéz idők jönnek.

Orbán Viktor a nemzetbiztonsági operatív törzs ülésén a Karmelitában 2022. február 28-án – Fotó: Fischer Zoltán / Miniszerelnöki Sajtóiroda / MTI
Orbán Viktor a nemzetbiztonsági operatív törzs ülésén a Karmelitában 2022. február 28-án – Fotó: Fischer Zoltán / Miniszerelnöki Sajtóiroda / MTI

A magyar gazdaság szempontjából ilyen jövőbeli kérdésként, kockázatként merül fel sok tényező.

  • Nagyon nehéz lesz a harc az infláció ellen. Gondoljunk bele, Nyugaton, egy normális piacgazdaságban az infláció mérsékli önmagát. Ha egy háztartásnak háromszor annyit kell fizetnie a rezsiért, az természetesen súlyos csapás, de ha kevesebb fogyasztási cikkre marad pénze a családnak, csökkenhet a kereslet, az árak. Van egy természetes inflációcsökkentés. Mi a rezsiárakkal nem spórolunk jobban az energiával, ami nem csak környezetvédelmi szempontból rossz, nemcsak a leválást lassítja az orosz gázról, de ha nem csökken a keresletünk, az infláció sem fog apadni.
  • Ahogy megyünk ki a hidegből a melegbe, az energia okozta árnyomás talán enyhülhet, de most az egész világ az élelmiszer-alapú inflációtól retteg. Hiszen egyrészt két hatalmas termelő, Oroszország és Ukrajna termelése részben kiesik, de még az is problémát jelent, hogy a magas gázárak miatt drágább vagy hiánycikk lesz a műtrágya.
  • De gondoljunk a magyar gazdaság más ágazataira; vajon beindul a turizmus, ha a szomszéd országban háború zajlik? Egy amerikai vagy egy német turista most idevágyik?
  • A nálunk jelentős európai autógyáraknak vajon nem okoz gondot, hogy kiesnek az orosz vevők, hiszen azért mégiscsak ez az egyik legnépesebb, ha nem is a legfizetőképesebb piac?
  • Végül a kamatemelésekről. Természetesen a forint védelme (egy 365–380 forintos sáv tartása) elemi érdekünk, de a magasabb kamatok hűtenek, kevesebben fektetnek be a reálgazdaságba, többen takarítanak meg, és sajnos a beruházások a „keleti szél” miatt eleve visszaeshetnek.

Lesz helye az RRF-védelemnek.

Egy kis kitérő

Végül egy, a cikk korábbi részében megígért közgazdaságtani kitérő.

Magyarország már ír ki pályázatokat a remélt RRF terhére, de a hitel, sőt még a támogatás sincs itt.

Az RRF értelmében a tagállamoknak 2023. augusztus 31-ig van lehetőségük arra, hogy 2019. évi GNI-jük 6,8 százalékáig hiteltámogatást kérjenek, az összegeket 2026-ig lehet felhasználni.

A bruttó nemzeti jövedelem (GNI) a GDP-ből származtatható mutató. Figyelembe veszi a külföldről kapott és a külföldnek fizetett elsődleges jövedelmeket. Vagyis nem tartalmazza a hazánkban működő külföldi tőke által létrehozott tulajdonosi jövedelmeket és a külföldi munkavállalók magyarországi jövedelmeit, viszont szerepel benne a magyar befektetők és munkavállalók külföldön szerzett jövedelme, valamint az Európai Unióból kapott támogatások és fizetett adók egyenlegének összege.

Nagy különbség nincs a kettő között Magyarországon, mondhatjuk azt, hogy a GDP és a GNI esetében is évente 50 ezer milliárd forintról beszélünk, amelyhez Magyarországon 80 százaléknyi, vagyis úgy 40 ezer milliárd forint adósság párosul.

Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!