Turisztikai portál alapítására adta az MTÜ a vendéglátást segítő uniós támogatás csaknem harmadát
2022. február 7. – 06:46
Az Európai Unió 1,7 milliárd forintos alapot biztosított a magyar turizmus helyreállítására tavaly, miután a koronavírus-járvány miatt nagyon nehéz helyzetbe került a szektor, és sorra mentek csődbe a cégek, amelyeknek nem voltak tartalékai.
A támogatásokat a 24.hu cikke szerint a Magyar Turisztikai Ügynökség osztotta szét, és az állami ügynökség az összeg több mint harmadát gyakorlatilag a saját társaságának, a Hellohungary Turisztikai Szolgáltató Kft.-nek utalta.
A 2020 decemberében alapított cég az uniónak küldött jelentés szerint 630 millió forintot kapott napilapkiadásra.
Igaz, a cég ügyvezetője, Lénárd Gábor a 24.hu megkeresésére azt mondta, valójában nem napilapkiadásra fordítják a pénzt, hanem egy turisztikai online portált hoznak létre, amit március végéig kell elindítaniuk.
A Hellohungary a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány tulajdonában áll, amit a lap cikke szerint erős szálak fűznek az állami tulajdonú MTÜ-höz. Az alapítvány első támogatója, egyben kiemelt partnere a turisztikai ügynökség, vezetője Princzinger Péter Gábor, aki korábban vezető beosztásban volt az MTÜ-nél, a kuratórium tagja Könnyid László pedig jelenleg is az MTÜ vezérigazgató-helyettese.
A maradék pénzt főként balatoni borászoknak és budapesti luxuséttermeknek adták, de az uniónak küldött jelentés szerint az Orbán Ráhel-közeli Magyar Divat & Design Ügynökség is kapott támogatást. Ennek pontos összegét azonban még az Európai Unióval sem közölte az MTÜ, mint ahogy a 24.hu-nak sem küldték meg. Összesen 23 céget és egyéni vállalkozót segített a Magyar Turisztikai Ügynökség az uniós alapból.
Az állami ügynökség a lap megkeresésére azt a kacifántos választ adta, hogy „az MTÜ uniós támogatást nem nyújtott, de az uniós adatok szerint a támogatást nyújtó hatóság a Magyar Turisztikai Ügynökség volt”.
Frissítés: Újhelyi István az OLAF-hoz fordul az MTÜ pénzosztása miatt az Európai Parlament turizmusért felelős vezetőjeként.
„Az MTÜ uniós pénzosztása kapcsán most megjelent adatok alapján az OLAF-tól kérek hivatalos vizsgálatot. A szakmáért felelős európai politikusként nem hagyhatom, hogy a Magyar Turizmus Ügynökség visszás pénzosztása a teljes ágazatra, a tisztességes vállalkozásokra és személyekre is árnyékot vessen” – írja posztjában.