Felszámolják a céget, ami egykor az Index függetlenségének garantálására létrehozott alapítvány mögött állt

2022. január 5. – 18:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Végelszámolás alá került az NP Nanga Parbat 17 Tanácsadó Zrt., ami arról nevezetes, hogy 2017-ben létrehozta azt a Magyar Fejlődésért Alapítványt, amely az Index.hu függetlenségét lett volna hivatott garantálni – vette észre a Média1 a céginformációs rendszerben.

A végelszámolás elrendelése azt jelenti, hogy a részvénytársaság hamarosan megszűnik létezni. A Nanga Parbatnak akkor lett jelentősége az Index történetében, amikor 2017-ben Spéder Zoltán korábbi tulajdonostól Simicska Lajos érintésével alapítványi tulajdonba került a portál. Az erre a célra létrehozott Magyar Fejlődésért Alapítványt ugyanis az NP Nanga Parbat 17 Zrt. alapította meg. A Nanga Parbat tulajdonosa a tranzakció idején Bodolai László, az Index akkori jogásza és a Magyar Fejlődésért Alapítvány kurátora volt.

Bodolai a tulajdonosi szerkezetváltás után egyfajta védőhálóként beszélt az alapítványról, amely segítheti az Index függetlenségének megőrzését. Ugyanakkor mint később kiderült, a struktúra nem tudta garantálni, hogy a portál ne kerüljön politikaközeli aktoroktól függő helyzetbe: egyrészt az alapítvány alapítói jogait gyakorló Nanga Parbat Zrt.-t később Bodolai eladta az Index hirdetéseit értékesítő Indamedia Sales-nek és az Indamedia Networknek, másrészt a saleshouse-ba 2020-ban bevásárolta magát Vaszily Miklós, a Fidesz-közeli médiában már számos fontos pozíciót betöltött menedzser. Vaszilyék 2020 őszén átalakították az Index körüli teljes struktúrát, az Index ekkor került ki hivatalosan az NP Nanga Parbat 17 Zrt. és az általa létrehozott alapítvány „védőhálója” alól. Ekkorra azonban már a teljes újságírói stáb felmondott a lap függetlenségének megszűnésétől való félelmek miatt.

Az Index 2020 nyári átalakulása óta számos jel utalt arra (pl. a nyári „mocskos, undorító Budapest” kampányban vitt szerep, az alákérdezős Mészáros Lőrinc-interjú, vagy éppen a Rogán Antal politikai érdekét szolgáló álneves cikk), hogy a tartalmi működés a lapnál olykor a kormánynak kedvező irányba hajlik. A napokban pedig napvilágot látott egy nyílt levél, amelyben egy most távozó újságíró politikai nyomásgyakorlásról írt. A felmondott szerkesztőnél a végpontot a Városháza-ügy jelentette, melyben szerinte a portált valakik az újságírás alapelveivel szembemenve, platformként használták egy politikai támadáshoz.

A Telex.hu szerkesztőségének tagjai 2020 júliusának végén mondtak fel az Index.hu-nál, mert nem látták tovább biztosítva a lap független működését. A Telex.hu a felmondásunk után olvasói támogatásokból jöhetett létre, és így tud igazán függetlenül, korrekten működni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!