Csányi jóban van Mészáros Lőrinccel, de nem szurkol a sikerének

2021. november 12. – 08:09

Másolás

Vágólapra másolva

Terjedelmes interjút adott a Portfolio.hu-nak Csányi Sándor, az OTP vezérigazgatója. Elárulta, hogy Mészáros Lőrinccel egyetértve hová érdemes befektetni, milyen méretű kiskereskedelmi láncot venne szívesen, mi nyújt védelmet az infláció ellen, bevezetik-e a kötelező koronavírus-védőoltást az OTP-nél. A legérdekesebb mondatokat idézzük.

Milyen a kapcsolata Mészáros Lőrinccel? „Bár jó a kapcsolatom Mészáros Lőrinccel, azt kívánom, hogy ez (a mezőgazdasági integráció) is sikertelen legyen.”

Milyen a kapcsolata Lázár Jánossal? „Most már egyébként jó a kapcsolatunk Lázár Jánossal, Mezőhegyesen példaértékű gazdaságot és az oktatásra is kiterjedő fejlesztéseket hozott létre, és most már részleteiben is jobban látja a mezőgazdaság kihívásait.”

Milyen kormánynak örülne jövő tavasszal? „Mint mindenki, egy jó és hozzáértő kormányt szeretnék, amelyik képes jól képviselni az ország és a gazdaság érdekeit.”

A meccsek hangulata és a büntetések: „Zéró tolerancia van a rasszista és egyéb kirekesztő megnyilvánulásokkal kapcsolatban, és sajnos már egyetlen szurkoló cselekedete is maga után vonhatja akár a zártkapus büntetést. Ehhez kell alkalmazkodnunk, és túl azon, hogy ezt a magatartást általában is üldözni kell, meg kell találni a módját, hogy ezeket az embereket távol tartsuk a stadionoktól. (…) Az is felmerült, hogy esetleg be kellene zárnunk a B-közepet.”

Marco Rossi marad? „Ő marad a szerződése végéig, vagyis 2025-ig a magyar válogatott szövetségi kapitánya, és abban bízom, hogy majd azt követően is tudunk új szerződést kötni vele.”

Jó ötlet volt a moratórium? „Nagy hiba volt, hogy nem rászorultsági alapon lehetett belépni, hanem mindenki automatikusan bekerült a moratóriumba.”

Kötelezővé teszik az oltást az OTP-nél? „Nem kötelezzük a munkatársainkat arra, hogy oltassák be magukat.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!