Hatalmas cseh–lengyel üzlet született az e-kereskedelemben, amit alighanem az MVM és a magyar állam is élénken követ

2021. november 05. – 09:55

Hatalmas cseh–lengyel üzlet született az e-kereskedelemben, amit alighanem az MVM és a magyar állam is élénken követ
Francois Nuyts, az Allegro első embere – Fotó: Wojtek Radwanski / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Nemrég írtunk ugyanis arról, hogy Daniel Křetínský cseh milliárdos be szeretne szállni a West Ham United focicsapatába, és az hírlett, hogy emiatt a magyar MVM-nek szeretne eladni egy komoly szlovák (SSE) energetikai részesedést. Pénze már van Křetínskýnek, mert egy óriási üzletet jelentettek be ma.

A Telexen már többször írtunk a lengyel Allegro nevű cégről, például itt és itt. Gigantikus cégről van szó, a Varsói Értéktőzsdén jegyzett Allegro.pl egy lengyel webshop, aukciós oldal és ár-összehasonlító szájt, ami a lengyel kiskereskedelem közel 3 százalékát adja, globálisan is a tíz legértékesebb ilyen oldal között van. A cég nem szerény, de nem is nagyon túlzó, amikor magát a legnagyobbak, így az Amazon és a Sea versenytársának nevezi.

Az Allegro hűségprogramjának több mint kétmillió előfizetője van. Az üzletnek a Covid-19 járvány is jót tett, az üzleti volumen kilőtt. Magam úgy kerültem vele kapcsolatba, hogy a kisfiam kinézett egy 40 zlotys focikártyát, ezért regisztráltam, és a csak lengyel nyelven elérhető oldalon kínkeserves folyamattal (lépésenként kellett a Google Fordító segítségével megtalálni a helyes gombot) megvettem a focis kártyát. Azóta is kétnaponta kapom az újdonságokról szóló leveleket, természetesen lengyel nyelven.

A nagy bejelentés

Mint azt a Reuters ma megírta, ez az Allegro 1 milliárd dollárért megvette a cseh Mall.cz-t, amely a cseh piacon a két legnagyobb e-kereskedő egyike volt. Csehek, lengyelek, miért izgalmas ez nekünk?

Leginkább azért, mert ahogy ebben a cikkben részletesen leírtuk, a Mall egyik most kiszálló résztulajdonosa, Daniel Křetínský éppen a magyar állammal is tárgyalásban áll.

Arról van szó, hogy Kretinsky egyik cége, az EPH eladna 49 százalékot a második legnagyobb szlovák áramszolgáltatóban, a zsolnai SSE-ben. Az MVM nagyon szeretné ezt az érdekeltséget (a magyar áramóriásnak Csehországban már szupererős pozíciója van az Innogy birtoklásával), és alighanem a magyar társaság joggal gondolja azt, hogy milyen jó lenne egy magyar, szlovák, cseh „hálózat”, mivel áramról van szó, fontos jelezni, hogy ezt a hálózat szócskát most üzletileg és nem a fizikai infrastruktúra értelmében írjuk.

Magas árról regélnek

Az MVM állítólagos 1,2 milliárd eurós ajánlatával a többiek (E.ON, CEZ) fölé licitált. Ugyanakkor szlovák beszélgetőtársaink azt is jelezték, hogy a szlovák kormány (amely egyébként az SSE 51 százalékos tulajdonosa) nem biztos, hogy támogatná az újabb magyar befektetőt a szlovák energetikában (a Mol ugye már ott van a Slovnaft olajcég tulajdonosaként).

Szóval, az volt a híresztelés, hogy Křetínský az ár maximalizálására menne, vagyis maga örömmel megegyezne a magyarokkal, de annyi belátás van benne, hogy a szlovák állam akarata ellen sem megy, mert vannak még bőven közös üzleteik. A mostani eladás talán ott érdekes, hogy a cseh milliárdosnak immár lesz likviditása a WHU focicsapatra, mert a tervezett vételár alacsonyabb annál, mint amit most kaphat.

És az Allegro

Annyiban azért ne legyünk teljesen igaságtalanok szegény lengyel vevővel, hogy ők életük vásárlását jelentik be, mi pedig csak Daniel Křetínskýről (a négy eladó egyikéről, nem is a legnagyobbról) írunk.

Szóval az Allegro közleményében rögíztette, hogy „boldog”, mert ahogy Francois Nuyts, az Allegro első embere leszögezte, egy, Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon, Szlovéniában, Horvátországban és Lengyelországban is működő integrált csoportot hozhat létre, ez egy 70 millió fős piac, amelyet a két hálózat egyesítése után akár 135 ezer kiskereskedő is kiszolgálhat.

Az ár valamelyest mozgó, a következő hónapok teljesítménye alapján még kicsit nőhet is, a deal 2022-re kaphatja meg a szükséges engedélyeket.

Az MVM pénzt gyűjtene

Az MVM eközben gőzerővel dolgozik. Korábbi írásunkban azt is jeleztük, hogy a cég élén történt hirtelen személyi változás miatt meghiúsult egy tervezett nagy kötvénykibocsátás. Úgy tudjuk, hogy a befektetők visszatérnek, és éppen a napokban zajlanak a befektetői hívások valamely (talán 6-7 éves) kötvénykibocsátásról.

A kibocsátást állítólag a világ legnevesebb befektetési házai (BNP Paribas, JP Morgan) szervezik, de a hírek szerint az Erste, a Goldman Sachs Bank, az OTP és az UniCredit is szerepet vállal a könyvépítésen.

Mindezek alapján, a forrásgyűjtési szándék igen komoly lehet, hogy az SSE-dealre vagy másra, ami már a csőben van (többször nem jelezzük, hogy képletesen, vagy fizikai infrastruktúrára gondolunk-e), azt majd az idő eldönti..