Veszélyes délibáb vagy szükséges lépés a magyar euró bevezetése?

• Matolcsy György jegybankelnök szerint katasztrófát hozna az euró bevezetése, az ellenzéki miniszterelnökjelölt-aspiránsok szerint az infláció és a lakossági vagyonvesztés megfékezéséhez elengedhetetlen a közös valuta mihamarabbi átvétele.
• A kérdés szakmai körökben is megosztó. A Magyar Nemzeti Bank és a pénzügyminisztérium szerint a forint feladása rontaná a versenyképességet, és a gyengébb tagállamok gondjaira hivatkozva balról is gyakran támadják az eurót.
• Ugyanakkor a gyenge forint a lakosság számára vagyonvesztést jelent, miközben az utóbbi időben számos elemzés arra jutott, hogy az MNB érvei sem állnak meg, a kisebb, keleti uniós tagállamok tapasztalatai alapján több pozitívummal járna a bevezetés.
• Egyelőre azonban az ellenzéki szlogeneken kívül se konkrét szakmai terv, se gazdasági támogatottság nincs az euróbevezetés mögött, miután a befolyásosabb nagyvállalatok számára nem előnytelen a mostani helyzet.
  

Bár a magyar euróbevezetés eddig nem tartozott a közélet legforróbb témái közé, a közelmúltban Matolcsy Györgytől, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökétől kezdve az ellenzéki miniszterelnök-jelölt-aspiránsokig növekvő számú szereplő próbál politikai tőkét kovácsolni a kérdésből.

Matolcsy a nyáron több fejezetet is szentelt a magyar eurónak publicisztikasorozatában, amelyek üzenete az volt, hogy a 2010 és 2019 közötti mérhetetlen konjunktúra a nemzeti fizetőeszköz megtartásának és a jegybank áldásos tevékenységének eredménye.

„A jövő évi választás valójában arról szól, hogy képesek lesznek-e az Európai Unió intézményei – egy, az Európai Egyesült Államokban hívő, balliberális magyar vezető csoporttal közösen – arra, hogy Magyarországot rövid úton bevigyék az euróövezetbe. Ha igen, akkor bezáródik a hazai felzárkózás útja a fejlett világ felé. Ha nem, akkor folytathatjuk a nemzeti felemelkedést” – írta Matolcsy a jegybankelnökhöz képest (mármint a fejlett nyugati demokráciák jegybankelnökeihez képest) szokatlan módon pártpolitizáló posztjában.

Dobrev Klára ezzel szemben arról írt, hogy a magyar kormányt „hidegen hagyja az Európai Unióban immár legmagasabb infláció, hidegen hagyja a forint, így a fizetések elértéktelenedése is. 2010-ben 270 forintot kellett fizetnünk 1 euróért, ma ugyanez az 1 euró 350 forintba kerül. Orbán felelőtlensége miatt 30%-ot meghaladó mértékben vesztette el minden magyar a pénzét. (...) Ha a választók megtisztelnek bizalmukkal, a lehető leghamarabb bevezetjük az eurót.” Márki-Zay Péter is hasonlóan vélekedik a kérdésről: olyan fontosnak tartja az euró mielőbbi bevezetését, hogy ennek ígérete nélkül fel sem merült nála a visszalépés a második forduló előtt. (Végül aztán más okokból nem lépett vissza.)

A magyar nép a felmérések szerint az utóbbi állásponttal szimpatizál, az Eurobarométer nyáron közzétett számai szerint a lakosság 69 százaléka támogatja az euró bevezetését. A közös valuta használatára pedig Magyarország 2004-es európai uniós csatlakozásakor jogi vállalást is tett, tehát a tizenhét évnyi halogatás ellenére elvben egyszer be kell majd lépni. Azt illetően azonban nagy a szakadék a Fidesz, az ellenzék és a közgazdászok között is, hogy hogyan és mikor lenne jó ezt megtenni.

„A Trianon utáni száz év legsikeresebb tíz éve”

Matolcsy György a közcímben idézett véleményét azzal igyekezett alátámasztani, hogy egy relatíve obskúrus ordoliberális (!) agytröszt, a freiburgi Centrum für Europäische Politik egy elemzése szerint a németeken és hollandokon kívül minden eurózónás ország vesztett a közös valután, sőt: végső soron még a nyertesek is veszítettek, „mert ők is elkényelmesedtek, a számukra gyenge euró végül versenyképességi hátrányhoz vezetett”. A jegybankelnök szerint az eurózóna tagországainak többségére igaz, hogy az euró bevezetése előtti 20 évük lényegesen sikeresebb volt, mint az euróval töltött első két évtized.

Matolcsy egy másik dolgozatában azt fejtegette, hogy a forinttal jobban jár az ország, mint az euróval. A 2010 és 2013 közötti euróválság időszakában „a forint nélkül nem tudtuk volna helyreállítani a költségvetés egyensúlyát”, mert „eurózóna-tagsággal nem vezethettük volna be az új adórendszert”, amellyel bevételi oldalon lehetett „szanálni az államháztartást, megszorításokra épülő politika nélkül”.

A növekedési fordulathoz „kellett az MNB teljes fordulata is, ami az önálló jegybankra, tehát a nemzeti fizetőeszközre épült. Ezek nélkül nem lehetett volna a Trianon utáni száz év legsikeresebb évtizede a 2010–2019 közötti tíz év”. Végül azt is hozzáteszi, hogy Magyarország kisebb mértékű gazdasági visszaesést szenvedett el 2020-ban, mint az eurózóna, ami Matolcsy szerint szintén a forint eredménye.

Nem teljesen

Ezek az érvek első ránézésre is sántítanak. Egyrészt a számok nem támasztják alá a nagy magyar felzárkózási sikersztorit és az eurózóna gyötrődését. Győrffy Dóra, a Corvinus Egyetem tanára az év elején több makrogazdasági mutató alapján hasonlította össze Magyarország 2010 és 2019 közötti uniós felzárkózási teljesítményét más, térségbeli államokéival. Ezen összesítés szerint Magyarország teljesítménye a középmezőny alján van, az eurót használó Litvánia, Észtország és Lettország mögött, bár Szlovákia és Szlovénia előtt.

Vakhal Péter, a Kopint–Tárki Konjunktúrakutató Intézet tudományos főmunkatársa elemzésében a 2004 és 2020 közötti időszakot vizsgálta, és szintén arra jutott, hogy az uniós gazdasági felzárkózás terén Magyarország a tizenhárom közép-kelet-európai tagállam közül mindössze a tizedik a rangsorban.

Egy másik probléma a Matolcsy-féle narratívával, hogy egy ország teljesítményére – a valóban fontos monetáris politika és árfolyam mellett – rengeteg egyéb tényező hat. Győrffy Dóra például tanulmányában azt írta, hogy

a leglazább pénzügyi feltételek mellett Magyarország és Románia mindössze a régiós középmezőnyben helyezkedik el növekedés szempontjából, önmagában tehát a pénzbőség egyáltalán nem garancia a stabil növekedésre.

Egy másik cikkében Győrffy kiemelte, a felzárkózást a pénzügyi mutatóknál nagyobb mértékben befolyásolta az intézmények minősége, az állam hatékony működése. A saját valutát használó államok eltérő pályáját jelzi az is, hogy míg a forint 2008 óta jó 30 százalékot vesztett értékéből az euróval szemben, addig a cseh korona és a lengyel zloty relatíve stabil maradt.

Ezzel kapcsolatban érdekes adalék, hogy Matolcsy újabban azért savazza lépten-nyomon Varga Mihály pénzügyminisztert, mert állítása szerint Varga és minisztériuma nem hozott meg számos, a magyar versenyképesség tartós növekedéséhez szükséges lépést. Azaz – amikor magánérdeke éppen úgy kívánja – a jegybankelnök is elismeri, hogy nem minden a monetáris politika.

Leértékelés

A sántító összehasonlítások mellett Matolcsy az euróval kapcsolatos tágabb és mások által is osztott bírálatokat is fel szokta hozni.

Az egyik ilyen, hogy az eurózóna eltérő fejlettségű és versenyképességű, saját adórendszerrel, autonóm költségvetési és gazdaságpolitikával bíró tagállamokat fog össze. Ebben a helyzetben az euró bírálói szerint nem lehet olyan alapkamatot, árfolyamszintet, inflációs célt belőni, amely az egész eurózóna számára optimális. Ha ugyanakkora az alapkamat Németországban, mint Görögországban, az a két ország eltérő gazdasági helyzete miatt nagyon más hatással lesz a helyi gazdasági folyamatokra – például Görögországban a kelleténél olcsóbb lesz a hitelfelvétel, emiatt a lakosság és az állam a lehetőségeinél jobban eladósodik stb.

Az is visszatérő bírálat, hogy a közös fizetőeszköz elveszi a gyengébb államoktól a leértékelés eszközét:

Japántól kezdve Kínán át Magyarországig egy sor fejlődő ország próbálta/próbálja azzal javítani a versenyképességét, hogy valutája rontásával teszi olcsóbbá a hazai termékeket és munkaerőt. Az alacsony forintárfolyam például a magyar gazdaságpolitika egyik alapeleme, nem véletlen, hogy a jegybank 360-as euróárfolyamig nem zavartatta magát: minél gyengébb a forint, annál olcsóbbak a hazai beruházások és a hazai bérek a főként euróban, dollárban üzletelő külföldi multiknak. Ezzel szemben a görögök nem tudtak leértékelni, a közös valuta miatt relatív versenyképességük csökkent például a németekkel szemben, így esélyük sem volt a felzárkózásra, hánytorgatják fel az euró bírálói.

Erre utalva Lehmann Kristóf, az MNB igazgatója nemrég azt írta, mivel a magyar GDP belföldi növekedési lehetősége véges, a gazdasági felzárkózáshoz elengedhetetlen a külpiacok meghódítása, ám az EU-s fiskális szabályok mellett, a monetáris politika – így a kamatpolitika és a hitelösztönzés – önállóságának elvesztésével a hazai vállalatok külpiaci versenyképessége kizárólag a termelékenységük, innovatív képességük, végső soron a szakmai képzettség, a technológiai fejlődés és a hatékonyságjavítás függvénye lesz.

Emiatt az MNB szerint csak akkor lehet bevezetni az eurót, ha a magyar vállalatok képesek lesznek versenyezni az európai piacon.

Szintén a versenyképességi megközelítést hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter az ATV főmunkatársának adott interjújában. „Ha az ország teljesítménye erős, a versenyképességen tovább tudunk javítani, akkor egy csatlakozás esetén is a nyertesek közé tudunk tartozni (...) Akkor kell tehát csatlakozni, amikor az Magyarország és a magyar gazdaság érdekeit szolgálja. Ennek időpontja még nincs itt, hatékonyságot és versenyképességet kell javítani.”

Ha valóban így számol a jegybank, akkor egyhamar nem lesz magyar euró. Mint nemrég írtunk róla, a magyar export 80 százalékát külföldi tulajdonú vállalatok bonyolítják le, a hazai hozzáadott érték több mint fele multik irodáiban és üzemeiben jön létre. Azaz a hazai vállalatok versenyképessége tizenhét és fél évvel az uniós csatlakozás után is gyatra, a felzárkózás ilyen ütemben rendkívül messzinek tűnik.

A függetlenség illúziója

Mindazonáltal a versenyképességi érveket többen vitatják. Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára az utóbbi években számos írásában érvelt az euróbevezetés mellett. Szerinte Görögország és más déli tagállamok nem az euró hibái, hanem saját gazdaságpolitikai ballépéseik miatt kerültek csődközelbe, ahogy Magyarország is mentőcsomagra szorult a forinttal a 2008-as válság után.

Bod Péter Ákos szerint a forint jelentette függetlenség is illúzió: „a magyar gazdaság teljesítményének felét külföldi tulajdonú cégek adják, a magyar munkahelyek zöme nemzetközi értékláncokba ékelődik”, amelyek „euróban kalkulálnak”. A hazai cégek is „sajátjukként használják az európai valutát, ha ingatlant bérelnek, a beszállítók is döntően euróban számláznak. A vállalati hitelek és betétek nagy része devizában (főként euróban) van denominálva”. Emiatt

„nem túlzás kimondani, hogy a magyar (a dán, bolgár vagy cseh) gazdasági szereplők már régen benne vannak az euróövezetben, csupán a lakosság meg az állam nem”.

Bod Péter Ákos egy másik, Pócsik Orsolyával és Neszmélyi György Istvánnal közös elemzésében arra jut, hogy a Matolcsy által a keleti euróbevezetés veszteseként beállított Szlovákia is jól járt a közös fizetőeszközzel. „Lényeges tanulság, hogy az euróbevezetés előtti időszakban a monetáris autonómia (kamatmeghatározó és különösen árfolyam-szabályozó szempontból)” gyenge, ezért a saját fizetőeszköz és monetáris politika feladása „nem nagy ár”, írták. Ezen elemzésből az is kiderül, hogy „a hazai tulajdonú és kisebb méretű vállalatok növekedési kilátásai szempontjából fontosabb az ügyleti és finanszírozási költségek csökkenésének hatása”, más szóval a hazai és kisebb cégek járnak jobban az euróbevezetéssel.

Az euró egy további előnye a biztonság. Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője tavaly arról írt, hogy a koronavírus-járvány és korábbi gazdasági válságok is a forint gyengülését hozták, és ez a gyors és kiszámíthatatlan árfolyamváltozás komoly terheket jelent a cégeknek.

Emellett a gyengébb forint magasabb inflációt és relatív vagyonvesztést is okoz a magyar emberek többségének. Ezek miatt szerinte a következő válságra az euró stabilitást adó bevezetésével lehetne a legjobban felkészülni.

Csaba László közgazdász, a CEU professzora egy közelmúltbeli interjúban szintén azt mondta, hogy az „euróövezet tagjának lenni azt jelenti, hogy egy esetleges válság esetén komoly védőhálónk van”, az euró bevezetésével pedig „mindenki nyerne, elsősorban a széles vásárlóközönség, hiszen összehasonlítható áron, összehasonlítható minőségben hozzájutnának azokhoz a termékekhez és szolgáltatásokhoz, amelyhez az osztrákok, a németek vagy a szlovákok. Mivel a verseny önmagában jólétnövelő tényező, nyerne a nemzetgazdaság is.”

A magyar eurófelkészültségről szóló negatív politikai értékelések sem feltétlenül tükröződnek vissza a kutatásokban. Erhart Szilárd, az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának közgazdásza az év elején azt írta, hogy a bizottság euróérettséget mérő mutatója alapján Magyarország eurófelkészültége átlagos. „Hazánk számos euróövezeti tagországot megelőz az eurófelkészültségben, és egyes jól teljesítő országoktól sem tér el szignifikánsan az euróérettség tekintetében”, bár „számos régiós tagországhoz hasonlóan a reálgazdasági felzárkózása (...) még nem lezárult”.

Nincs komoly érv

Palánkai Tibor, a Corvinus Egyetem professzor emeritusa az Európai Tükörben megjelent tavalyi írásában szintén az euróbevezetés mellett foglalt állást, de úgy vélte,

Magyarországon nincs olyan gazdasági-társadalmi érdekcsoport, amely az ügyet a vállára venné.

Az euró támogatói hagyományosan a multik voltak, ám az itthon termelő multik számára kényelmes a mostani helyzet: nemzetközi elszámolásaikban az eurót használják, a magyarországi béreket viszont a gyenge forintban fizetik. „Tudjuk, hogy a kettősvaluta kedvező az adótörvények kijátszása, a profitok burkolt repatriálása vagy éppen a valutaspekulációs lehetőségek szempontjából” – írta.

Ezzel szemben „a hazai nagyvállalatok, de a kisebbek is nem a globális versenypiacokon tevékenykednek, az euró számukra nem létkérdés. Az agrártranszferek mellett a strukturális alapok fő haszonélvezői a hazai piacra orientált (főként építőipari) vállalatok, amelyek az euróban kapott transzfereket kedvezően számolhatják el a hazai valutában felmerülő költségekkel szemben.”

Más szóval a befolyásosabb vállalatok többsége jól jár a jelenlegi helyzettel.

Palánkai szerint a forint folyamatos gyengülésének megítélése ambivalens kérdés. Egyfelől a jelenség pluszjövedelemhez juttatta a multikat, de nehéz megítélni, hogy mennyiben segítette a hazai vállalatok, főként a kis- és középvállalkozások piacra jutását, miután a hazai kkv-k a globális piacokon viszonylag kis számban képesek csak helytállni. Másfelől a leértékelés (2021-ig) nem vezetett jelentős inflációhoz, a felzárkózás nem tört meg, a makrogazdasági mutatók jók maradtak, amit a monetáris ügyek mellett számos más folyamat is magyarázhat (alacsony olajár, az inflációszámítási módszertana stb).

Ugyanakkor szerinte „nincs komoly érv, miért kellene a belépésünkkel homályos felzárkózási célok miatt várni. Sokkal inkább mindazoknak, akik az eurót akarják, ebben az összefüggésben kidolgozott javaslatokkal kellene előállni.” Azaz bár a kormány és a jegybank érvei szakmailag nincsenek alátámasztva, az ellenoldalnak sincs kidolgozott programja.

Kormányváltással ebben is fordulhat a kocka

Ez a kérdés a Fidesz hatalmon maradása esetén természetesen triviális marad. Varga Mihály például azt mondta, hogy a 2022–26-os parlamenti ciklusban még korai lenne dönteni az euróbevezetés időpontjáról.

Az ellenzéknél viszont egyre európártibb karakterek válnak dominánssá, legalábbis ami a potenciális miniszterelnök-jelölteket illeti. Az előválasztás lebonyolítása előtt favoritnak tartott Karácsony Gergely nem ilyen volt, ő a Partizán stúdiójában a két forduló között inkább újbaloldali, enyhén eurószkeptikus hangot megütve arról beszélt: nem tudja, milyen állapotban veszik át a költségvetést a kormányváltás esetén jövőre, emiatt az sem világos, hogy az euróbevezetés mikor érhető el. „Ha az az euró bevezetésének az az ára, hogy még ebben a ciklusban csinálunk egy brutál megszorítócsomagot, akkor arról engem meg kellene győzni”, mondta.

Karácsony azonban már nincs versenyben, időközben visszalépett Márki-Zay Péter javára, így az euróval kapcsolatos gondolatai leginkább pártján keresztül szivároghatnak be a közös programalkotási folyamatba. Az viszont tudható, hogy Márki-Zay az euró mielőbbi bevezetésének pártján áll – olyannyira, hogy a visszalépés körüli csikicsuki egy pontján ezt a kérdést is megjelölte a végül be nem következett visszalépése feltételéül. A második miniszterelnök-jelölti tévévitán aztán ő és a másik állva maradt jelölt, Dobrev Klára abban is egyetértettek, hogy a következő ciklus végére már ki kell tudni tűzni az euróbevezetés dátumát.

A második fordulóban tehát két, az euró mielőbbi bevezetésének szükségességét gyakran hangoztató jelölt közül választhatnak listavezetőt az ellenzéki szavazók.

Így fennáll az esélye, hogy egy kormányváltás esetén ebben a kérdésben is nagyot fordulhatna Magyarország a mostani irányvonalhoz képest.