Várkonyi Andrea 750 millió forintot tett bele a Mészárossal közös cégébe

2021. október 8. – 17:32

Másolás

Vágólapra másolva

Egy 750 millió forintos kölcsönre vonatkozó követelés formájában hatalmas összeget tett bele Várkonyi Andrea még augusztusban az első, Mészáros Lőrinccel közös cégébe, írja a 24.hu cégbírósági dokumentumok alapján. A papírokból kiderült, hogy a pár házasságát megelőző tranzakció során Mészáros maga is hasonlóan tett, vagyis összesen 1,5 milliárd forinttal gyarapították az EKHO Belvedere Kft. tőketartalékát.

„Nagyon leegyszerűsítve: Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc is kölcsönadott valakinek vagy valakiknek 750-750 millió forintot és ezeket a követeléseket vitték be a közös bizniszbe” – foglalja össze a pénzügyi műveletet a lap.

Az ország leggazdagabb embereként, illetve a miniszterelnök Orbán Viktor közeli barátjaként is ismert Mészáros Lőrinc esetében nem számít említést érdemlő tételnek egy 750 milliós kölcsön, Várkonyi szempontjából viszont mindenképpen az. A Várkonyi résztulajdonában álló, a többek között a Mészáros Csoportnak is dolgozó – NER-közeli céghez illően szárnyaló – Whitedog Media reklámügynökségből nyáron 35 millió forintot vett ki.

A 750 millió forint biztosan nem a Várkonyi család járóbeteg-ellátással foglalkozó közös vállalkozásából (Medigast Kft.) jött, amely a legutóbbi öt évben 16 milliós bevétel mellet 1 millió 77 ezer forintos adózott eredményt ért el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!