A tragédia, amelyen még a szívtelen piacok sem akartak pénzt keresni

Amikor a 21. század legsúlyosabb terrorcselekményére, a 2001. szeptember 11-i támadássorozatra, vagyis a Világkereskedelmi Központ (World Trade Center, WTC) két toronyépületének és a Pentagonnak a megtámadására emlékezünk, aligha a gazdasági következmények jutnak bárkinek is az eszébe.

A becsapódó gépekre, az égő épületekből kiugró emberekre, az összeomló tornyokra, a tűzoltókra vagy a szeretteiket még utoljára felhívó emberek hangüzeneteire emlékezünk. Aki például igazán szívbe markoló képeket, hősöket és üzeneteket szeretne látni, annak érdemes a Netflixen a Fordulópont című sorozatot megnéznie, és a képernyő mellé jó sok zsebkendőt is odakészíteni, mert a film készítői majd minden részben elhelyeznek néhány valóban megrázó és megható személyes drámát.

Még az üzletnek is van lelke

Ritka az, amikor egy esemény annyira fajsúlyos, hogy még maga a lelketlen gazdaság is megáll egy pillanatra, még az a tőzsde is visszafogja magát, ami nem éppen a lélekről, az empátiáról szól. A fizikai kereskedések idejéből származó legenda szerint egyszer például egy bróker szívrohamban hirtelen meghalt, de még tíz percig tartották a tömegben a társai, hogy mindenféle veszteséges ügylet elszámolását tömködjék a zsebébe.

Ám húsz éve tényleg nem arról szóltak a szeptember 11-ét követő napok, hogy a brókercégek nagyban spekuláltak volna dollárra, az aranyra, a részvényekre.

Voltak ugyan ilyen lépések is, a hedge fundok világában játszódó zseniális Milliárdok nyomában (Billions) című sorozat (úgy látszik, ez a cikk már csak ilyen filmajánlósra sikeredett) például felvet egy ilyen etikai problémát, a főhős, Bobby Axelrod légitársaságok ellen spekulált a támadás utáni percekben, miközben a feleségének a rokonai (rendőrök, tűzoltók) éppen életeket mentettek, kockáztatva a sajátjukat. Nem is szerették utána Bobbyt. Maga a sorozat is valós személyeket adott vissza, de akkor tényleg nem ez volt a jellemző.

A célpont

Kezdjük a gazdasági következmények elemzését azzal, hogy maguk a repülők is részben a gazdaságot célozták meg. A többközpontú pénzügyi világ egyik emblematikus centruma volt a célpont, és a tornyok óriási befektetési házak, devizapiaci cégek, tőzsdék és biztosítók központjai is voltak.

Találatot kapott, leomlott, embereket veszített a Morgan Stanley, a Lehman Brothers brókercég, a Marsh biztosító, a New York Stock Exchange és a Chicago Options Exchange Cor. tőzsde.

A Manhattan egy utcájában előállított GDP ugyan felért egy kisebb országéval, de a tragikus emberi veszteségek után ezek a nagy cégek valahogy mind túléltek. A kár így is óriásira nőtt, akkori becslések szerint a valaha addig ismert legnagyobb káreset (az Andrew hurrikán) kárának másfélszerese volt az elpusztult és biztosított érték. A cégek szellemi termékeiben lecsapódó pusztulásnak is emblematikus történetei voltak. Az egyik biztosító a szervereit az egyik toronyban tartotta, de az adatokat a biztonság érdekében a másik toronyban is duplikálta. Hát, mint tudjuk, ez nem bizonyult kellő óvatosságnak.

Lakossági pánik

Amikor az első döbbenetből felocsúdtak az amerikaiak, azért hamarosan üzletileg is reagáltak, és gazdasági tranzakciókat is véghez vittek. Volt pánikvásárlás, készletezés, felvásárlási láz, ezt elsősorban néhány, a katasztrófák idején felértékelődő szektor élhette át. Azt a szót talán nem használnánk, hogy „nyert” ezen, mert az elég morbid lenne, és aligha így élték meg, de nagyobb kereslettel találkozott

• az online és az akkor még létező offline hírszolgáltatás – érthető módon mindenki követte az eseményeket, a szomorú számokat, az esetleges válaszlépéseket, az elkövetők utáni nyomozást,
• a mobiltársaságok – az emberek hívták egymást, részben arról érdeklődtek, hogy mindenki megvan-e, részben át kellett beszélni a szeretteikkel az eseményeket,
• a gyógyszeripar, az alapvető élelmiszerek kiskereskedelmi forgalma is megugrott.

Később olyan érdekes statisztikák is megjelentek, hogy több fogyott Bibliából, Koránból is, több a nemzeti öntudatot kifejező eszközökből (például amerikai zászlókból, kitűzőkből), de megugrott a kaviár, a libamáj, a szarvasgomba eladása is. Utóbbit azzal magyarázták a szakemberek, hogy a világvége hangulatban egyesek luxusjavakba fojtották elkeseredésüket, úgy gondolták, egyszer élünk, érdemes elfogyasztani a megtakarított pénzüket. Azt is lehetett tudni, bár ez természetesen nem másnap jelentkezett, hogy az eseményből lesz pótlólagos megrendelése a hadiiparnak, a biztonsági cégeknek.

Tőzsdezárás

Arra a második világháború óta nem volt példa, hogy a legfontosabb New York-i tőzsdék, a NYSE, a NASDAQ, a NYMEX hosszú napokra bezártak (a Wall Street pár utcára található az egykori WTC-tornyoktól). Emlékszem, én egy évvel később jártam ott, de az NYSE bejáratához vezető utca még akkor is le volt zárva.

A befektetési szolgáltatók valóban szimpatikus önmérsékletet tanúsítottak, inkább beszüntették a saját számlás ügyleteket, és a határidős piacon eladási pozíciókkal nem fölözték le a nagy áresést.

A gazdaság azért természetesen így is sokféleképpen szenvedett el közvetlen és közvetett következményeket. A szünetelő tőzsdei kereskedés, a biztosítótársaságokra zúduló kártérítési kötelezettségek, a légitársaságok direkt és a megcsappanó forgalomból fakadó veszteségei azonnal látszottak, lehetett tudni, hogy amikor már kinyitnak a piacok, más árszintek lesznek érvényesek.

Úgy látszik, ebben nem volt sok változás, a válságok már csak ilyenek, hiszen két évtizeddel később, a koronavírus megérkezésénél is a légitársaságok szenvedték el a legnagyobb visszaesést, és akkor is volt az óvatosságból fakadó beraktározás, pánikkészletezés.

Emellett természetesen az arany, illetve minden, ami amolyan menekülőinstrumentum volt, biztonságot, értéktartást ígért, az felértékelődött.

Piacnyitás

A tőzsdéken tehát szeptember 11-e után megszakadt a folyamatosság, ami a tőzsdék alapvető értéke, de a zűrzavarban nem lehetett volna garantálni

• az azonos informáltságot,
• az elszámolási rendszerek hibamentességét,
• olykor bizonyos cégek, helyszínek fizikai megközelíthetőségét.

Ezek nélkülözhetetlen jellemzők, kellett adni pár napot a feleszmélésre, a sorok legalább viszonylagos rendezésére. Szeptember 17-től (a keddi támadást követő első hétkezdetkor) azonban lenyűgöző amerikai szervezési munkával újra dolgoztak, és többé-kevésbé már szünet nélkül működtek a nagyrészt fizikailag is sérült tőzsdék és brókercégek.

Komoly kilengésekkel, súlyos áresésekkel, de hamar újra belőtték a megfelelő szintjüket, beárazták a kockázatokat, a megváltozott világot, egyszóval beárazták a terrort.

A fő reakciók

A drámát követő napokban a fő piaci reakció az volt, hogy gyengült a dollár, drágult a svájci frank és a japán jen, emellett gyorsan drágult az olaj (igaz, akkor még sokkal alacsonyabb árszintekről beszélhettünk). Utóbbinál a szakemberek azonnal közel-keleti konfliktust áraztak. A részvénypiacok pedig szektoronként megnézték a hatásokat.

A világ eddigi legnagyobb, emberi károkozás után fizetendő kártérítése a legjobban természetesen a biztosítói szektort rogyasztotta meg. A szakma tanácstalanná vált, a hatalmas kár mellett az is problémát okozott, hogy a jövőben miként lehet majd a terrort kockázatként bemérni.

A természeti katasztrófák ugyanis, amelyek nem szándékos cselekmények, valószínűségekkel és következményekkel bírnak, amelyek tudományos módszerek alkalmazásával előzetesen nagyjából számszerűsíthetők, a terror árazása azonban új feladat volt.

A biztosítási szakma szerencséjére amúgy kifejezetten jó állapotban volt a 2001 előtti években, a cégek hatalmas tartalékokat halmoztak fel, így az első, drasztikus csődhullámot előrevetítő prognózisokról hamar kiderült, hogy túlzók.

Devizapiaci és tőkepiaci szempontból azonban igen veszélyes volt a dominóhatás: a biztosítók a tartalékaikat ugyanis maguk is a világ pénz- és tőkepiacain forgatják, amikor azután hirtelen nagyobb összegű kártérítési igény merül fel, e piacokról ki kellett vonni a tőkét. Már önmagában a kivonulás vagy közvetve a többiek félelme a kivonástól komolyabb visszaesést is okozhatott volna egyes részpiacokon.

További szektorok

A további szektorok közül nem lehetett kérdéses, hogy nagy lesz a bukás a légi közlekedésben, az idegenforgalomban, a szállodaiparban, az irodapiacon. A turizmust és különösen a légi ipart különösen súlyosan érintette az eset, becslések szerint az USA-ban a repülés 2004-ig nem állt vissza a terrortámadás előtti keresleti szintre.

A bankszektor viszonylag gyorsan rendbe szedte magát, bár ijesztő volt, hogy még az is felmerült az esemény utáni órákban, hogy bizonytalan időre szünetelni fog a pénzforgalom. Szerencsére ez végül nem így alakult. Nem volt végül annyira erős az a hatás sem, hogy a pórul járt szektorok tartalékaikhoz nyúltak, és a bankoktól is tőkét szívtak ki.

Ma már látjuk, hogy az első napokban jósolt drasztikus gazdasági visszaesés és a fogyasztói bizalom erős megrendülése nem következett be. Az alapjaiban sérült légi közlekedés pedig önmagában az amerikai GDP 1 százalékát adta, ezért ezek erős kiesése akár több százalékpontnyi GDP-kiesést is vizionált, végül a kedélyek viszonylag hamar megnyugodtak.

A legjobb sztori: a devizapiac

Kevés olyan eseménysor lehetett a világtörténelemben, amikor a hős tűzoltók és rendőrök, a fizikai mentésben részt vevők csodálatos kiállása mellett a legjobban talán a rideg pénzpiac vizsgázott.

Az ACI (Nemzetközi Forex Társaság) azonnal felszólította saját tagjait, illetve a világ devizakereskedőit, hogy a terrortámadás után csak a legszükségesebb dollárügyleteket hajtsák végre.

A kérések meghallgatásra találtak, a valóban önmérsékletet és mély együttérzést tanúsító devizavilág nem támadta a dollárt, nagyon kevés üzlet és hatalmasra táguló spread keletkezett, a dollár kereskedése olyanná vált, mint egy harmadik világbeli devizáé. A nyitva tartó szolgáltatók ügyfeleik megbízásait természetesen teljesítették (bár a legtöbb ügyfélnek is volt nagyobb gondja, mint dollárt shortolni), önmaguk azonban nem végeztek saját számlás ügyleteket.

Váratlan, de zseniális húzás

A dráma hetének utolsó munkanapján, szeptember 14-én, pénteken, illetve a következő hét első napján, hétfőn azután megszűnt a nyugalom, csak úgy dőlt a piacra a dollár, amely egyenesen szakadt, de ekkor meg a világ pénzügyi vezetőinek volt a helyén a szíve és az agya. A Bank of Japan (állítólag egymilliárd dolláros) intervenciója állította meg az esést (hozzá kell tenni, hogy a japán cégek exportja miatt ez önérdek is volt Japánban), majd többen csatlakoztak is hozzá. Ekkor történt egy váratlan, de zseniális húzás.

Szeptember 17-én, hétfőn az amerikai jegybanknak megfelelő Fed 50 bázisponttal kamatot csökkentett. Ez alapvetően tovább ronthatta volna a dollár pozícióját (ez a normális reakció ilyenkor, kisebb kamat, kevésbé vonzó pénz), de mivel ez egy összehangolt lépéssorozat keretében történt, több európai jegybank (kiemelten az ECB és a svájci jegybank) éppen 50 ponttal vágott az irányadó kamatain. Ez megnyugtatta a piacokat, élénkítést sugallt, bevált.

Sikersztori

A kritikus pillanatokban a világ pénzügyi vezetőinek helyén volt az esze, igyekeztek a likviditást fenntartani, mondván, ha a pénzügyi piacokon bizonytalanság, pánik uralkodik el, akkor a helyzet úgy válhat igazán súlyossá, ha a szereplők úgy érzik, beszorultak, nem tudnak eladni, venni, egyszóval ha összeomlik a likviditás.

Utána egy ideig a jegybankok világszerte óriási pénzekkel léptek a piacra. A japán jegybank és az Európai Központi Bank együttesen több százmilliárd dollár körüli összeget pumpált a gazdaságba. Mindez nem volt veszélytelen, mert az arab világ kockázatát mutató eseménysor idején hirtelen magasba szökő olajár miatt a mesterségesen felduzzasztott kereslet könnyen az infláció meglódulásához vezethetett volna.

Ma már tudjuk, az árak nem szabadultak el, a világgazdaság nem zökkent ki alapvetően pozitív trendjeiből, a borzalmas terror kitervelői a gazdaságban is rendkívüli helyzet elé állították az aktorokat, de ők akkor csillagos ötösre vizsgáztak, visszaverték a szörnyű támadást.

És végül egy érdekes adat: mint ez a jelentés kimutatta, a támadás 40 milliárd dollárnyi közvetlen kárt okozott, ebbe elsősorban az épület (infrastruktúra), a tönkretett cégértékek és (szomorú ezt leírni) az életbiztosítások révén beárazott emberi életek számítanak bele. Az Afganisztán és Irak ellen indított háborúk, hadi beszerzések és kiadások, a fogolytáborok működtetése és hasonlók, vagyis a „megtorlás” becslések szerint több mint 6000 milliárd dollárba került.