Tovább nőtt a lakásfelújítási kedv

2021. augusztus 3. – 06:34

Másolás

Vágólapra másolva

A következő egy évben a magyar háztartások csaknem 17 százaléka tervez nagyobb összeget költeni lakásfelújításra, és ha ez megvalósul, akkor egy éven belül mintegy 700 ezer lakáson végezhetnek el kisebb-nagyobb munkálatokat – derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. és a Masterplast közös júliusi, reprezentatív felméréséből.

Az egy negyedévvel ezelőtti felméréshez képest csaknem minden településtípusban és minden régióban nőtt a felújítási kedv. A legnagyobb mértékben Budapesten.

  • A fővárosban ugyanis a megkérdezett háztartások 18 százaléka készül renováltatni, szemben az áprilisi 8 százalékkal.
  • A megyeszékhelyeken 12-ről 16 százalékra,
  • az egyéb városokban 11-ről 17 százalékra nőtt az érdeklődők aránya, míg
  • a községekben maradt a 15 százalékos arány.

A lakásfelújítást és korszerűsítést tervezők mintegy 40 százaléka szeretné részben állami támogatásból finanszírozni felújítási-korszerűsítési terveit – egy negyedévvel ezelőtt ez az arány 36 százalék volt, írj az MTI. A biztosan felújításra készülők fele számít az állami támogatás igénybevételére, míg a csak valószínűleg felújításba belevágók a támogatás felhasználásával kapcsolatban is elég bizonytalanok.

A felújítási kedvre egyébként ösztönzőleg hatott a koronavírus-járvány okozta kötöttségek alóli felszabadulás, a kormányzati támogatások és a hitelezési expanzió. Ugyanakkor az építőanyagok árainak és a felújítási szolgáltatások díjainak dinamikus emelkedése, illetve az építőipari kapacitások szűkössége negatívan befolyásolhatja azt.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter július 7-én jelentette be, hogy az építőanyagok, különösen a fém és a fa jelentős áremelkedése miatt a kormány több ponton beavatkozik az ágazatba. Az építőanyagok és építőipari termékek kivitelére engedélyt fognak bevezetni 2021. október 1-től, de az előzetes regisztrációt azonnali hatállyal bevezetik. Mostantól csak úgy lehet külföldre eladni vagy kivinni acél- és vasterméket, követ, kavicsot, homokot és sódert, hogy arra előre engedélyt kérnek. A közúti fuvarozást is be kell jelenteni. Az államnak pedig elővásárlási joga lesz az építőipari alapanyagokra, és fel fognak lépni az „extraprofitot” realizáló kereskedőkkel szemben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!