Ne ébresszük fel az alvó oroszlánt, vagyis a vízgőzt!

2021. április 25. – 13:14

frissítve

Ne ébresszük fel az alvó oroszlánt, vagyis a vízgőzt!
Fotó: Cultura Creative via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Ha kevés van belőle az a baj, ha sok van belőle az a baj. Igen, a vízgőzről van szó. A legjobb, ha mi emberek nem piszkáljuk meg a gőzök és gázok rendszerét.

Pára-paradoxon: a szén-dioxid kibocsátással a vízgőzt is magunk ellen fordítjuk címmel írt elemzést a Másfélfok-portálon Szabó Amanda Imola, meteorológus, éghajlatkutató, az ELTE TTK Meteorológiai Tanszékének doktorandusza.

Mint az írásban olvasható, a vízgőz a legfontosabb és legnagyobb mennyiségű üvegházgáz a Földön. A baj az, hogy

azzal, hogy az emberi kibocsátásokon keresztül elkezdtük növelni a látszólag elenyésző arányú többi üvegházgázt, úgy a vízgőz is elkezdett másképp viselkedni. Igazi paradoxont hoztunk létre: egyszerre lett túl sok és túl kevés belőle a légkörben.

A globális felmelegedés miatt a levegő több vízgőzt tud megtartani, tovább növelve ezzel a felmelegedést, ezzel párhuzamosan növekszik a telítési hiány, ami lassítja a növények növekedését. Végső soron egy eddig természetes folyamatok által szabályozott alvó oroszlánt ébresztgetünk, ami tovább fokozhatja a klímaváltozást.

Sok van belőle, de békés

Vízgőzből tízszer, de akár százszor több található belőle a légkörben, mint szén-dioxidból, de jóval rövidebb ideig, néhány tíz-száz év helyett csupán körülbelül 10 napig tartózkodik ott. A vízgőz koncentrációját mennyiségéből és rövid légköri tartózkodási idejéből kifolyólag az emberi tevékenység közvetlenül nem módosítja.

A földi rendszer megbolygatásával azonban az emberi tevékenység, ha közvetve is, de nyomot hagy a légkör víztartalmán. A szén-dioxid és a többi üvegházgáz okozta felmelegedés hatására a légköri vízgőztartalomban változás áll be, mely az üvegházhatáson keresztül közvetlenül és a növényzetre nehezedő stresszen keresztül közvetve tovább fokozza az éghajlatváltozást.

Alig zöldül

További szakszerű részletek az elemzésben olvashatók, de az mindenkinek figyelmeztető lehet, hogy már az 1990-es évek óta a növényzet növekedésének, vagyis „zöldülésének” mértéke (global greening) csökkenésnek indult.

A telítési hiány növekedése okozta stressz hatása nem csak a növénynövekedés mértékének lassulásában nyilvánul meg. A Boston University kutatója, Ranga Myneni professzor szerint, ha a tendencia tovább folytatódik, az a vegetációtüzek gyakoribbá válását és a kártevők elterjedését eredményezi, ami ördögi körként tovább fokozza a növényzet romlását.

Egy fok, hét százalék

A melegebb légkör nagyobb mennyiségű vízgőzt képest magában tartani, 1 °C-onként körülbelül 7 százalékkal, ez azt is jelenti, hogy a vízgőztartalomnak Celsius fokonként 7 százalékkal kéne növekednie ahhoz, hogy a telítettség ne csökkenjen. Ezt a növekedést azonban több tényező gátolja.

Az óceánok lassabban melegszenek fel (de hosszabban tárolják a hőt), mint a szárazföld. Emiatt a vízfelszínek felett, ahonnan a legtöbb vízgőz (körülbelül 90 százalék) kerül a légkörbe a párolgás során, kisebb mértékű a felmelegedés. A szárazföldek felett erősebb, viszont az onnan párolgó vízmennyiség nem képes lépést tartani a felmelegedett levegő víztározó kapacitásának növekedésével, a telítettség tehát csökken.

Az erdőirtás egy adott térség kiszáradásához vezet, ez pedig egy idő után nemcsak lokálisan, de globálisan is ráerősít az éghajlatváltozásra.