Nagyon megszedte magát a GameStopon az a topmenedzser, aki előre látta a 2008-as válságot

Másolás

Vágólapra másolva

270 millió dollárt keresett a GameStopon Michael Burry hedge fund menedzser, írja a Gamespot. Burry egyrészt arról ismert, hogy azok közé tartozik, akik előre látták a 2007-ben kezdődő amerikai jelzálogkölcsön-válságot, amely aztán hozzájárult a 2007-2008-as gazdasági világválság kirobbanásához. Másrészt róla mintázták A nagy dobás című Oscar-díjas film életrajzi ihletettségű főszereplőjét, akit Christian Bale játszott.

Burry cége, a Scion még 2019-ben vásárolt 3 millió darab GameStop-részvényt, ami akkor több mint 16 millió dollárt ért, ma viszont már 270 milliót ér (majdnem 80 milliárd forint) a GameStop részvények filmbeillő szárnyalása miatt. Korábbi sajtóhírek szerint a 2008-as pénzügyi válságon Burry 800 millió dollárt keresett.

Egy azóta törölt Twitter-bejegyzésben egyébként Burry a GameStop részvényárfolyama körül kialakult helyzetet természetellenesnek, őrültnek és veszélyesnek nevezte.

Először január végén írtunk arról, hogy egy rakás redditező és egy haldokló játékbolt térdre kényszerítette a Wall Streetet. Egy hónap alatt 1700 százalékos növekedést produkáltak az amerikai GameStop részvényei, miután egy reddites közösségben kitalálták, hogy odacsapnak az ezeket shortoló befektetőknek. Az amerikai tőzsde történetének egyik legbizarrabb sztorijában aztán a brókerek bosszúja után kiderült, hogy nincs ingyen ebéd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!