Csodavárás Dunaújvárosban: túlélhet-e a Dunaferr?

2020. december 14. – 19:02

Másolás

Vágólapra másolva

Az ISD Dunaferr Zrt. helyzete jelenleg eléggé kilátástalan, a cégért marakodó felek nem kommunikálnak egymással, inkább csak feljelentésekkel, kirúgásokkal, kitiltásokkal lépnek egyre durvábbakat. De egyáltalán mit remélnek a felek a jövőtől? Mindkét oldallal megpróbáltunk háttérbeszélgetni.

Összefogással minden elérhető, széthúzással minden elrontható. A közhelyes szólást folyamatosan igazolja az ISD Dunaferr Zrt. ügye: percről percre romlik a helyzet Dunaújvárosban, Magyarország egyik legfontosabb cége rohan a szakadék felé. Korábbi nagyobb cikkünk folytatásában arra teszünk kísérletet, hogy bemutassuk lehet-e még jövője a cégnek.

Ahogy a dolgozók mesélik, a közeli Kassa acélgyára úgy ki van tömve megrendelésekkel, hogy április előtt nem is lehet náluk kapacitást lekötni. Az ISD Dunaferr viszont alacsony kapacitás-kihasználtsággal, súlyos pénzügyi gondokkal küzd, és ilyenkor a fix költségek (például a bérek) csak fokozzák a bajt, negatív spirálba döntik a céget.

Életképes ez a vállalkozás?

Mit érdemes kezdeni az ISD Dunaferr céggel? A Dunai Vasmű egy, az iparágban kicsinek számító, de vertikálisan integrált acélgyár, amelyet eleve nehéz Magyarországon, vagyis az unióban gazdaságosan működtetni. Az uniós cégeknek drága szén-dioxid kvótát is kell fizetni, a kínai, orosz, török, brazil, ukrán versenytársak ettől mentesülnek.

Dunaújvárosba mindenképpen tőkeerős befektető kellene, de ki kockáztatna több tízmilliárd forint azonnal szükséges invesztíciót egy zavaros helyzet rendezése ügyében? Aligha sokan, pedig az acéliparban vannak olyan befektetők, akiknek még ez az összeg is csak kerekítési hiba, de mindenki attól tart, hogy egy feneketlen teknőbe öntené, a nem kevés pénzt.

Az acélipar oligarchái

Valaha Andrew Carnegie, az acélkirály volt a világ egyik leggazdagabb embere, de érdekes módon ez a gondokkal küzdő és nem éppen modern iparág ma is termeli a topmilliárdosokat. Lakshmi Mittal, India leggazdagabb embere 18 milliárd dollár, Roman Abramovics orosz-izraeli mágnás 13 milliárd dollár, az üzbég-orosz-brit Aliszer Uszmanov 11,8 milliárd dollár tulajdonosa. Valamennyien az acéliparból gazdagodtak meg, Az ukrán Rinat Ahmetov is volt 30 milliárd dollárral Európa leggazdagabb embere, csak ő a kelet-ukrán érdekeltségei miatt „legatyásodott”, most már csak 3 milliárd dollárra becsülik a vagyonát, azért ez is több, mint Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc vagyona együttvéve.

A jövőkép

Arról korábban már írtunk, hogy a cég alapanyagbeszerzési gondokkal küzd, a vezetés felmondta a dolgozókkal a kollektív szerződést, nincs a társaságnak tavalyi mérlege, nem sikerül közgyűlést tartani, két csapat (az igazgatóság és a korábbi menedzsment) minden lehetséges eszközzel és igen durva hangnemben küzd egymással.

Nem nagyon látszik a rendezés esélye, pedig ha nincs megoldás nagy baj lesz. De egyáltalán mi is lehetne a Dunaferr sorsa?

  • Ha leegyszerűsítjük orosz és ukrán tulajdonosokra a képletet, talán még mindig jöhet egy olyan befektető valamelyik oldalról, aki még egyszer nekiveselkedik, tőkét tesz be és megpróbálja egyben tartani a céget.
  • A járvány miatt speciális lehetőségekkel is rendelkező magyar állam kinevezhet egy biztost, vesz egy nagy levegőt és megpróbál beavatkozni és víz felett tartani a társaságot.
  • Vagy jöhet a szomorú vég, a felszámolás, ahol valaki(k) majd elviszi(k) a még értékes darabokat, de egy ilyen konstrukcióban a munkavállalók töredékére lenne csak szükség.

Ráadásul ez egy olyan versenyfutás, ahol az idő sem barátja a megoldásnak. Mert ha egyszer leáll a kohó és megköt a vas, akkor tényleg vége az üzemnek. A kohót „takaréklángon”, vagyis adott hőmérsékleten pár hétig még lehet működtetni, de ha kihűl, végleg megáll, már nem indítható újra.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

Mit mondanak a felek?

Mindjárt bemutatjuk az elmúlt napok fejleményeit, de ahogy a felekkel beszélgettünk, először is próbáljuk megérteni, hogy mit is gondolnak a cégben jelenleg meghatározó, valamilyen tisztséggel is bíró orosz és ukrán felek? Két csapat különíthető el,

  • a céget évek óta meghatározó menedzsment, a Dunaferr-vezetőség, az élén az orosz Jevgenyij Tanhileviccsel,
  • illetve a szakszervezetek és az üzemi tanács bizalmát is bíró igazgatóság, amely immár egyetlen tagot takar, Szergej Taruta ukrán acélipari oligarcha lányát, Tatjanát.

Tanhilevicsék helyzetértékelése

A céget vezető orosz üzletember igazi világpolgár, gyermekei Svájcban, az Egyesült Államokban élnek, ő maga is hol Dunaújvárosban, hol Dél-Afrikában, hol Olaszországban. Környezete szerint a vállalat megmentéséért elkötelezett, szerény ember, akit biciklivel látnak a városban, nem gépfegyveres testőrökkel, mint az elődjét. Ugyanakkor nagyon bizalmatlan, nem szívesen kommunikál például a sajtóval, bár idén egy interjút adott az Indexnek. Környezete szerint a céget továbbra is egy integrált iparági szereppel bíró nagybefektető érkezése mentheti meg. Állítólag képben van egy orosz, egy ukrán (esetleg egy amerikai) érdeklődő, és akár már Karácsony előtt eldőlhet a cég sorsa (ezt a bizalmi körön kvül senki nem látja sanszosnak).

Azt hallottuk, hogy a munkavállalókkal kötött kollektív szerződést is azért kellett augusztusban Tanhilevicsnek felmondania, mert a munkavállalók és a szakszervezetek nem voltak partnerek a cég megmentésében, és ilyen körülmények között nem lehetett tőkeerős befektetővel tárgyalni.

Maga Tanhilevics állítólag a személyes kapcsolatrendszerében bízik. Az acélipari szakember a Lomonoszov Egyetemre és a Univerity of Illionisra (Chicago) járt, majd Roman Abramovicsnak (Evraz) és Rinat Ahmetovnak (Metinvest) is dolgozott. A kissé rébuszokban beszélő környezete most Nagy-Britannia egyik leggazdagabb emberében, az üzbég-orosz-brit Aliszer Uszmanov acélmágnásban, a Facebook egyik vezető részvényesében, volt Arsenal-tulajdonosban bízik, állítólag ő lehetne a megmentő.

Tanhilevics mindenesetre minden eszközzel szeretné Szergej Tarutáékat (ahogy a vezetőség nevezi, az „ukrán hordákat)” távol tartani a cég irányításától. Szerinte most az ISD Dunaferr mögött a legnagyobb pakettel az orosz állam áll, de a nemzetközi és hazai politikának mégis ki kell maradni a cég megmentéséből. Ismerői szerint Palkovics László innovációs miniszteren kívül nincs is igazán élő kapcsolata a magyar politikusokkal.

Tarutáék véleménye

A másik erővonal, vagyis Szergej Taruta ukrán üzletember-politikus, az őt támogató igazgatóság, felügyelőbizottság, a szakszervezetek és az üzemi tanács szerint az ISD Dunaferr a jelenlegi menedzsmenttel a szakadék felé halad, ez a csapat már egyáltalán nem hisz semmilyen tőkeerős befektető érkezésében.

Szerintük a jogi felhatalmazás nélküli menedzsment lépései jogszerűtlenek. A cég nemrég kirúgott szakszervezeti vezetői például védett munkavállalók, a szakszervezetek felsőbb szerveinek előzetes jóváhagyása nélkül nem lehetett volna őket jogszerűen eltávolítani a cégből, illetve a társaság fb-jéből.

A dolgozóknak írt levélben az eltávolított embereket az a vád érte, hogy együttműködtek az ukrán hordákkal, a felmondás konkrét okai között hallottuk, hogy dolgozói képviselőként elfogadták az fb-s megbízatást, illetve nyilatkoztak a sajtónak.

Ez az oldal úgy látja, hogy nem az orosz oldal, hanem az ukrán kisebbségi befektető, vagyis Taruta tudná megoldani az alapanyag-ellátást és a munkavállalók bérének rendezett kifizetését.

Az igazgatóság dühös, mert nem jut információhoz, a cégvezetés nem kommunikál velük. Ez az oldal mintha inkább számítana a magyar állam valamilyen szerepvállalására is. Ők attól félnek, hogy a regnáló orosz irányítás a cég felszámolása felé vezeti a Dunaferrt és így nem lehet egyben tartani a vállalatot.

A konfliktus csak mélyül

Ebben az éles konfliktusban az ISD Dunaferr aktuális helyzete, mint arról az elmúlt napokban sok hír is napvilágot látott, csak romlott. Új fejleményként azt hallottuk, hogy az igazgatóság büntetőfeljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI), mert gyanújuk szerint indokolatlanul folyik ki pénz a cégtől.

Bár a megfelelő iratokhoz hivatalosan nem fér hozzá az igazgatóság, de publikus forrásokból és kiszivárgott dokumentumok alapján mégis feljelentést tettek, amelynek tartalmáról azt hallottuk, hogy bizonyos preferált partnereknek ment pénz a cégtől, de a működés fenntartásához szükséges közszolgáltatóknak nem fizetett a társaság. Úgy tudjuk, hogy a feljelentés része a cég kvótagazdálkodása is, amely miatt a Klímavédelmi Hatóság több tízmilliárdos bírságot és kötelezettséget állapított meg.

A feljelentők szerint, ha a cégvezetés van házon belül, fennáll a veszélye, hogy az ezzel kapcsolatos iratok megsemmisülnek, de abban bíznak, hogy a banki tranzakciókról szóló dokumentumok elérhetők maradnak.

Az igazgatóság mindenesetre azt kéri a hatóságoktól, hogy tegyenek azonnali lépéseket a vagyonkiáramlás megakadályozására (valahogy úgy, mint a Buda-Cash ügyében történt, ahol azonnal zároltak minden számlát).

Jogilag ki a vezető?

A helyzet jogi kulcsa alighanem az, hogy ki lehet a társaság jogilag is érvényes felhatalmazással rendelkező vezetője? Természetesen ebben is vita van. A cégpapírok szerint Tatjana Taruta az egyetlen szabadon cselekvő igazgatósági tag, és ő akár egyszemélyben is kinevezhet a koronavírus miatt elrendelt rendkívüli cégvezetési szabályok alapján igazgatósági és felügyelőbizottsági tagokat. Ő meg is nevezte a december 3-i hatállyal felkért képviselőit.

A vezetőség eközben ezt vitatja, és úgy véli, hogy orosz igazgatósági tagok bejegyzése is folyamatban van. Itt már furmányosabb a logika. Korábban ugyanis valóban volt három moszkvai lakcímmel rendelkező orosz igazgatósági tag (Leonyid Frumkin, Julija Kaszperszkaja-Birman, Alekszander Zavalov), de ők, nem ismert okokból szeptember 30-i hatállyal lemondtak, október 22-i dátummal meg is történt a törlésük.

Most az orosz vonal azzal érvel, hogy ezeket a lemondott orosz igazgatósági tagokat újra be kellene jegyezni. Ha jól értjük, arra hivatkoznak, hogy a lemondás csak akkor érvényes, ha van új igazgatósági tag, különben 60 nappal meghosszabbodik a tagság és a második járványhullám miatt amúgy is kitolódnak a mandátumok.

Tarutáék szerint a bejelentéstől számított 60 nap rég lejárt és a cégbíróság törlése nem megfellebbezhető, arról jogerős végzés született.

Egyáltalán ki hozhat befektetőt?

Itt tartunk december közepén, és valójában a helyzet ha lehet, még rosszabb, mint elsőre.

Új tőkeerős befektető ugyanis, még esetleges befektetési szándék mellett is nehezen érkezhetne. Ennek ugyanis két módja van, a meglevő főrészvényestől (a ciprusi Steelhold Ltd-től, amelyben vegyesen vannak az orosz s ukrán felek) vehetne részesedést, vagy, szintén a főtulajdonos által megerősített felhatalmazás alapján tőkeemelés történhete.

De a Steelhold eltűnt, nincsenek vezetői, nem jön el a közgyűlésekre, ráadásul a cégben az orosz és az ukrán felek együtt rendelkeznek tulajdonnal, de nem úgy fest mintha szóba állnának eymással.

Vagyis tőkeerős befektetőt aligha tudna hozni csak úgy az egyik fél a másik jóváhagyása nélkül. Összefogással minden sikerülne, anélkül semmi sem.

A 24. óra

Sajnos tényleg minden a felszámolást sejteti, vagy esetleg az utolsó szalmaszál jön még szóba, az állami beavatkozás. 2013-ban Varga Mihály egyszer már nyilvánosan is jelezte, hogy a magyar állam megvenné a céget, de ez akkor sem sikerült.

Az államnak vélhetően jobb enne, ha akár orosz, akár ukrán befektetővel, de nélküle mentené meg valaki a céget és a sok munkahelyet.

Hiszen, ha a magyar állam ki is nevezne a veszélyhelyzetre hivatkozva egy biztost, a tulajdonviszonyokat ő sem változtathatja meg. Az orosz és az ukrán fél békéje, vagy legalább tűzszünete nélkül még akkor sem tűnik reálisnak a tartós rendezés.