Végveszélybe került Magyarország egyik legnagyobb cége, az ISD Dunaferr

Az ISD Dunaferr (az egykori Sztálin Vasmű, majd Dunai Vasmű) sorsa fordulatokban gazdag, ugyanakkor bántóan önsorsrontó történet. Egy teljes térség, 4500 közvetlen munkavállaló, családtagokkal, beszállítókkal pedig közel 25 ezer ember egzisztenciája a tét. Jelenleg nincs elfogadott 2019-es mérlege a cégnek, nincsenek kellő számban igazgatósági, felügyelőbizottsági tagjai, közgyűlés által választott vezetői, a dolgozóknak nincs kollektív szerződésük, a bérek akadoznak, a társaság képtelen közgyűlést tartani. Pedig éppen kedvező lenne az acélipari környezet, de csak átlagosan 50-60 százalékon ketyegnek a dunaújvárosi kapacitások.

Ha csak pár elemet felvillantunk ízelítőül, jól látható, hogy ennél a cégnél aztán tényleg minden összejött, ami csak összejöhet.

1. A dunaújvárosi Dunaferr céget a 2004-es privatizációban az ukrán ISD (Індустріальний союз Донбасу), vagyis az ukrán, lengyel és magyar cégekkel rendelkező Donbasz Ipari Szövetség vásárolhatta meg. A hatalmas ukrán csoport éppen abban a Donyec-medencében volt a legerősebb, ahol tombolt a kelet-ukrajnai polgárháború, így az ISD a konfliktus egyik legnagyobb ipari kárvallottja lett.
2. Az ukrán tulajdonosok valójában már korábban, a 2008-as pénzügyi válság idején bajba kerültek, akkor az orosz állami Vnyesekonombank (VEB) hitelei segítettek. Ám ezt a bankot az oroszok ukrajnai beavatkozásai (Krím, Donbasz) miatt szankciókkal sújtották, és ez az ISD Dunaferrt vezetését és finanszírozását is megnehezítette.
3. A három meghatározó tulajdonos egyike, az ukrán–örmény–orosz Oleg Mkrtcsan 9 éves börtönbüntetést kapott Oroszországban, a másik két tulajdonos (Szergej Taruta és az említett VEB Bank egy cége) pedig nem állnak szóba egymással.
4. A cég ciprusi főtulajdonosa, a Steelhold képtelen igazgatót kinevezni, döntést hozni, közgyűlésen részt venni, vagy eladni a társaságot. Az igazgatóság egyetlen megmaradt tagja és az immár felhatalmazás nélküli vezetőség, nevesítve Tatjana Taruta és Jevgenyij Tanhilevics elkeseredett küzdelmet folytatnak a cég irányításáért. miközben a vállalkozás helyzete egyre csak súlyosabb.
5. Az olyan nagy foglalkoztatóknak, mint amilyen az ISD Dunaferr, a magyar állam is olykor a segítségére siet (lásd Mátrai Erőmű), de a szocialisták által privatizált, ráadásul ellenzéki vezetésű városban működő cégen az önkormányzat és a szakszervezetek segélykiáltásai ellenére nem segít senki, igaz, az acéliparban ez nehéz is lenne a tiltott állami támogatás vétsége nélkül.

Végveszélyben

Az ISD Dunaferr nehéz helyzetéről elsősorban a kiszivárgott belső levelekből lehet tudni, de a jövedelmüket féltő dolgozók, illetve a szakszervezeti vezetők is segítették a munkánkat. Arról már több cikk is született korábban, hogy az ISD Dunaferr vezetése felmondta a munkavállalókkal a kollektív szerződést, és a dolgozók már csak késéssel, részletekben és az extrák nélkül kapnak fizetéseket (eddig így azért legalább megkapták a pénzüket).

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

Győri Gábor, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke szerint a szerződés felmondása óta a cég vezetői már nem is kommunikálnak a szakszervezetekkel, nem tájékoztatják megfelelően az üzemi tanácsot. Szerinte ennek a zavaros és áldatlan helyzetnek az a legnagyobb veszélye, hogy a képzett elektronikai szakemberek, kazángépészek, villanyszerelők elhagyják a társaságot, rájuk még a járvány idején is sok helyen lehet szükség, viszont nagyon nehéz lenne pótolni őket.

Pedig az acélipar még jól is menne

A társaság jogi helyzete azért rendezetlen, mert az elmúlt időszak közgyűlései nem határozatképesek (a társaság alapszabálya szerint a többségi jelenlét a megismételt időpontokban is szükséges). A cégnek nincs elfogadott 2019-es mérlege, amit a könyvvizsgáló (EY) kénytelen volt a cégbíróságnak is jelezni, sőt valójában már aláírók sincsenek a cégben.

Ha ezt a helyzetet nem orvosolja a társaság, a legrosszabb esetben a cégbíróság a megfelelő felszólítások után visszavonhatja a társaság adószámát, amely így már nem számlázhat, kényszertörlést rendelhet el. Magyarországon nagyon régen nem volt ennyi munkahelyet és egzisztenciát veszélyeztető vállalati „helyzet”.

Mindez azért különösen szomorú, mert a társaság az utolsó lezárt üzleti évében, vagyis 2018-ban 336 milliárd forintos forgalmat és 6,7 milliárd forintos adózott eredményt ért el. Nem akármekkora cégről van szó, és mintha a versenytársak (a luxemburgi bejegyzésű, de indiai Arcelor Mttal és a kassai vasművet is birtokló amerikai US Steel említhető) éppen felívelő szakaszban vannak, erős az igény az acélipari termékek iránt.

Ám a cég mostanában nagyjából 50-60 százalékos kapacitással, akadozva termel (havi 140 ezer tonna acéláru helyett 70-80 ezer tonna készül el), nehezen szerez nyersanyagot, több eszközére elzálogosította, a társaság leányvállalata (ISD Power) súlyos mínuszokat termelt a szén-dioxid-kvótákkal folytatott üzelmeivel is.

A bank, a politikus és az elítélt

Az érthetetlen önsorsrontás megértéséhez először a tulajdonosi körrel érdemes kezdeni. Az ISD Dunaferr közvetlen főtulajdonosa a ciprusi Steelhold Ltd., amely mögött három erőcsoport áll.

A VEB. A már említett orosz állami bank, az „Oroszország pénztárcájának” is nevezett VEB. Egészen pontosan az „orosz MFB”, vagyis a fejlesztési bank egy workout-cége (Vebinvest) a tulajdonos.

Szergej Taruta. A második erő Szergej Taruta ukrán üzletember és politikus. Az acélipari családból származó és onnan felemelkedő egykori kerékpárversenyző egy ideig a donyecki régió kormányzója is volt, majd Ukrajna elnökjelöltje. Jelenleg is parlamenti képviselő, Julija Timosenko volt miniszterelnök pártjának a második embere. És, ahogy az már a régiónk milliárdosainál lenni szokott, fociklubja is volt, a Metalurg Donyeck, amely egykoron a nemzetközi kupákban is vitézkedett (ha lehet vitézkedésnek nevezni például a német Werder Brementől elszenvedett 8-0-s vereséget). A klub mindenesetre csődbe ment, ami a keletukrán viszonyokat látva érthető, de azért például a keletukrán régióból a Sahtar Donyeck vagy a Zorja Luhanszk idén is szerepel az európai kupákban.

Oleg Mkrtcsan. A harmadik tulajdonos az örmény származású, de ukrán és orosz állampolgársággal rendelkező Oleg Mkrtcsan (Taruta és ő, illetve egy harmadik társuk voltak egykoron az ukrán ISD Donbasz alapítói). Mkrtcsannak is hatalmas vagyona volt, természetesen neki is volt egy saját, az európai színtérre is kijutó focicsapata, az orosz Kubany Kransznodar, de ez a klub is csődbe ment. Mkrtcsan most börtönben van, ráadásul éppen az említett VEB Banktól felvett hitelek szabálytalan felhasználása miatt kapott Moszkvában kilenc évet és vagyonelkobzást.

Határozatképtelenség

Amikor az ISD Dunaferr 2008–2009-ben telibe kapta a pénzügyi válságot, a 2 milliárd dollárral hitelező VEB a hitelekért cserébe tulajdont kapott, ő lett a többségi tulajdonos (50,1 százalékkal), Taruta és Mkrtcsan kisebbségbe kerültek.

Az ISD azóta, ha lehet még kétségbeejtőbb helyzetbe került, mert a „senki földjén” maradt cégei (a csoport ékköve, az egykori Alcsevszki Vasmű Luhanszktól 45 kilométerre található). Állítólag a gyár most is termel, de a tulajdonos sem információt, sem osztalékot nem kap a vállalataitól.

A ciprusi cég pedig ezzel a hármas körrel régóta teljesen döntésképtelen, Mkrtcsan fizikailag akadályozott (hiszen börtönben van), Taruta és a VEB nem állnak szóba egymással, pedig a tulajdonosoknak együtt kellene kinevezniük egy cégképviselőt, de ez így nem sikerül, így a Steelhold nem vesz részt a közgyűléseken, nem tud tárgyalni, nem tud új cégvezetőket kinevezni, az áldatlan helyzet működésképtelenné tette az ISD Dunaferrt.

Sodródás

A magyar társaságnak azért van is, de nincs is menedzsmentje. A társaság élén viszonylag régóta az egykoron az orosz tulajdonos támogatta Jevgenyij Tanhilevics áll. Az ő aláírása szerepel a dolgozókat tájékoztató mostani leveleken is, egy egészen különleges titulussal („legfőbb, általános vezérigazgató-helyettes). Rajta kívül állítólag még három embernek van érdemibb befolyása a cég vezetésére, Sevcsik Mónika RMS- és HR- igazgatónak, Matuss Péter pénzügyi és számviteli igazgatónak, illetve egy kulcsi lakcímmel rendelkező, korábban sok külföldi testületi tagot képviselő ügyvédnek, Nagy Péternek.

Ám megfelelő létszámú igazgatósága, felügyelőbizottsága, vagy a céget aláírási joggal is képviselő vezetői már nincsenek a társaságnak, Tanhilevics megbízatása szeptember 30-án lejárt. Az igazgatóságból korábban az orosz tagok egységesen lemondtak, így gyakorlatilag csak ketten maradtak, Tatjana Taruta (Szergej Taruta Londonban végzett közgazdász lánya) és Oleg Mkrtcsan (utóbbi akadályoztatva).

Ez is egy érdekes helyzet, a magyar törvények szerint ha valakit börtönbüntetésre ítélnek, ő nem lehet cégvezető, és az EU-s bírósági rendszerek össze is vannak kötve. Ám az orosz ítélet nem ér össze a magyar cégbírósággal, vagyis nincs olyan dokumentum, ami alapján az akadályoztatott igazgatót lehetne törölni, hivatalosan sehonnan nem derül ki, hogy ő börtönben van, csak az orosz cikkekből, például innen.

Lépéskényszer

A cégpapírokból az is kiderül, hogy Jevgenyij Tanhilevicsnek valójában már június 30-án megszűnt a mandátuma, de a veszélyhelyzetre alkalmazott 102/2020-as kormányrendelet akkor még arra adott lehetőséget, hogy két orosz igazgatósági tag meghosszabbította a mandátumát szeptember 30-ig.

Már ennek jogszerűségét is vitatják a cégnél, mert a többi igazgatósági tag nem értesült erről a döntésről (videócsetes igazgatósági ülésre pedig lett volna azért lehetőség) a szakszervezetek pert is indítottak, mert szerintük Tanhilevicsnek már nem lett volna joga felmondani a kollektív szerződést.

Azóta a koronavírus második hullámában megint kihoztak egy azonos tartalmú kormányrendeletet (502/2020), most ez alapján az egyetlen megmaradt igazgatósági tag, Tatjana Taruta szeretné feltölteni az igazgatóságot és a felügyelőbizottságot tagokkal, hogy legalább ennyiben közelítsen a törvényes állapothoz..

Meg kell menteni

Az ISD Dunaferrt a melósok szerint valahogyan mindenképpen életben kell tartani, mert ha a nagykohó egyszer leáll, akkor vége a dalnak, megköt a vas, többé nem lehet felmelegíteni, ez egy olyan üzem, ami csak folytonosan működtethető.

Ebben a helyzetben állítólag már aktivizálta is magát az egyik ”nagykutya„, Szergej Taruta iderepült nemrég egy private jettel. Járt Dunaújvárosban, tárgyalt a cég dolgozóival, a szakszervezetekkel, ugyanakkor a cég legfelsőbb menedzsmentje (Tanhilevicsék) elkerülték, és azóta a két csapat, vagyis a Tanhilevics fémjelezte ”Dunaferr-vezetőség„ és a Tatjana Taruta meghatározta ”igazgatóság„ éles hangú üzenetekben vádolja egymást a cég tönkretételének szándékával.

Kölcsönös vádak

A menedzsment ukrán ”portyázó„ csapatnak nevezte Tarutáékat, utóbbiak szerint pedig éppen a felhatalmazás nélküli, aláírási joggal már nem rendelkező menedzsment alatt folyik el a pénz. A társaság honlapja eközben úgy tünteti fel továbbra is a honlapján, mintha lennének kinevezett vezetők, de valójában ez már nem az aktuális állapot.

Közben az egyik beszállító, egy orosz hátterű, de osztrák cég (Safin Group) már jelzálogjogot is szerzett a Dunaferr egyes eszközeire, készleteire, sőt, állítólag a menedzsment vevői követeléseket is erre az orosz–kazah hátterű társaságra engedményeztek, ráadásul éppen szeptember 30-i dátummal, vagyis aznap, amikor utoljára volt Tanhilevicsnek aláírási joga.

Ennek kapcsán az a kérdés is felmerült, hogy amennyiben már nincs aláíró a cégben, ki intézte el például egy még ennél is későbbi, novemberi jelzálogjog bejegyzését a közjegyzőnél.

És az állam?

Áldatlan egy helyzet, de az állam sem lép, természetesen joggal mondhatja, hogy ez egy magáncég, mi köze neki mindehhez. De rengeteg emberről és a magyar ipar egyik legnagyobb kapacitásáról van szó, teljesen érzéketlen sem lehet a kormányzat.

A Dunaferrt 2004-ben (Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején) privatizálták, előbbi eladta, utóbbi leigazolta a szerződési feltételek teljesítését,

A magyar állam azóta az uniós előírások miatt nem igazán tud, talán nem is igazán akar segíteni. A költségvetési támogatás csak akkor jöhetne szóba, ha a magyar állam részesedést szerezne az ISD Dunaferrben, és mint tulajdonos tőkeemelést hajtana végre. Ám itt megint előjön az a kérdés, hogy ha nincs képviselője a ciprusi cégnek, ki tudna egyáltalán tárgyalni az eladásról (a sajtóban felmerült, hogy mind az állam, mind Mészáros Lőrinc érdeklődött korábban).

Győri Gábor elmondta, hogy a Vasas Szakszervezet írt már Palkovics Lászlónak, Szijjártó Péternek, Gulyás Gergelynek is, de az amúgy ellenzéki dunaújvárosi városvezetés a fideszes képviselők egyetértésével szintén a kormányhoz fordult, de segítség nem érkezett.

Pedig a koronavírus kinyitott erre egy kiskaput. Az állam most a stratégiai fontosságú cégekhez kinevezhet kormánybiztost, aki gyakorolhatja a közgyűlés jogköreit (ez történt a Kartonpack-ügyben), már csak az a kérdés, hogy van-e bárki, aki egy nagy rakás, nehezen megoldható problémát át szeretne venni, illetve szívesen foglalkozna egy bonyolult jogi helyzetet kibogozásával, orosz állami bankkal, ukrán oligarchákkal, szankciókkal.

Azt hallottuk, hogy alaphangon úgy 100 millió eurót (35 milliárd forintot) kéne most a cégbe sürgősen betolni. A helyiek úgy érzik, hogy az ellenzéki városvezetés miatt sincsen sok esélyük a központi segítségre. Egy időben többen abban reménykedtek, hogy a hatalmas Paks 2 építkezéshez szükség lehet az ISD Dunaferr termékeire, ám a gyárban úgy tudják, hogy oda éppen olyan betonacélra lesz majd szükség, ami nem szerepel a Dunaferr termékpalettáján.

Pedig nagyon jó lenne valamilyen megoldás a cég sorsára, mert ha a bizonytalan szállításokat észlelő vevők elpártolnak, vagy, ha a munkavállalók elmennek, akkor nagyon gyorsan összeomolhat a dunaújvárosi acélipari vertikum, a termelést és a reputációt leépíteni könnyű, visszaépíteni azonban szinte lehetetlen lenne.