Először került magyar szakács a világ száz legjobb séfje közé

A világ top 50 legjobb étterme, a világ 100 legjobb séfje – már nem a Michelin kalauz a legmérvadóbb, egyre több listán gyűjtögetik a világgasztronómia legfontosabb szakembereit. A The Best Chef Awards 2017 óta létezik, eddig magyar szakács csak jelölésig jutott el, Sárközi Ákost és Mészáros Ádámot 2020-ban jelölték, Tóth Szilárdot pedig tavaly, de helyezést csak idén ért el magyar szakács.

A The Best Chef szavazás kétlépcsős. A listára először minden évben 100 új séfet jelölnek gasztronómiai szakemberek, kritikusok, fotósok. Ezután az új jelöltek mellett az előző évben a top 100-as listán szereplőkre adhatják le a voksaikat a szavazók: a The Best Chef szakemberei, az előző év legjobb séfjei és az új jelöltek (természetesen ők magukra nem voksolhatnak). Így összesen 200 jelöltből áll össze végül az éves top 100-as lista. A szakma egyszerre nézi a séf kreativitását és a vele dolgozó csapat munkáját.

A Best Chef Awards célja, hogy világszerte kapcsolatot teremtsen a legjobb séfek között, általában több napig tartó szakmai programok között rendezik meg a díjátadót.

A világ legjobb séfje idén Dabiz Muñoz, a madridi DiverXO étterem szakácsa. A sokáig a világ legjobb étterme címet viselő Noma konyhafőnöke, René Redzepi a negyedik lett, a szlovéniai Hiša Franko séfje, Ana Roš őt is megelőzve a harmadik a listán. Heston Blumenthal a 49. helyen szerepen a listán. Máskülönben a sorban rengeteg spanyol és francia és skandináv szakács szerepel, de nagyon kevés amerikai és ázsiai.

Tóth Szilárddal és Boldizsár Mátéval két éve készítettünk interjút, amelyben így foglalták össze munkájuk lényegét:

„Mi olyan típusú otthonos fine diningot akartunk létrehozni, amiben a vendég jól érzi magát, nemcsak jót eszik, de át tudja magát engedni a pillanatnak. És ha közben mi is jól érezzük magunkat, kialakulhat köztünk egy egészséges szimbiózis.”

„Az innováció mellett nagyon fontosak számunkra a gyökereink, amikre építkezünk. Nem újragondolunk, hanem építünk. A kész szemléletmódunkba kell integrálni a meglévő ételt, és megfelelő tudással prezentálni. Nekünk nem kell a gulyáslevest kitalálni, az már van. A regionális gasztronómiában sokkal nagyobb potenciális erő van, sokrétűbb, sokszínűbb, és sok mindenről mi, magyarok sem tudunk. A külföldieknek pedig nem a csirkepaprikást kell megmutatni, hiszen azt ismerik, hanem más magyar konyhai elemeket.”