A vargabéles tízpercesre egyszerűsítve is ugyanolyan csodás

2023. november 10. – 16:20

A vargabéles tízpercesre egyszerűsítve is ugyanolyan csodás
Fotó: Ács Bori / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar konyha egyik furcsa intézménye a második fogásnak feladott desszertek kategóriája. Olyan édességek ezek, amelyek túlzottan laktatóak ahhoz, hogy harmadik fogásként együk őket, de édesek, tehát amolyan hibridek. Ilyen a máglyarakás és a gombócok mellett a vargabéles is. Mivel utóbbi legalább ötféle kiadásban létezik, újra és újra muszáj elkészíteni, és mindig másképpen.

Egy régi étel, ami sokféle verzióban létezik. A vargabéles készülhet

  • omlós tésztával, ahogyan az Ínyesmester írja;
  • rétestésztával, ahogyan Kövi Pál jegyezte fel;
  • rétestésztával és cérnametélttel;
  • rétestésztával és szélesmetélttel;
  • kevés túróval és sok tésztával, valamint fordítva;
  • mazsolával és anélkül.

Az itthon elterjedt cérnametéltes verziót már rég elvetettem, a cérnametélt nálam húslevesbetét, sokkal jobb szélesebb tésztával. (Bár sok közel-keleti desszertben kap szerepet, szóval lehet, keleti hatás ez a változat.) Tényleg nem hittem, hogy ezen túl is van tovább, de a kolozsvári Café Bulgakovban megint máshogy készítik, és így talán még az eddigieknél is jobb. Egyszerűen hiányzik róla a tésztaburok, helyette tejföllel, vagy – kóstolás útján végzett receptkutatásom szerint – tojással kevert tejföllel öntik le. Fontos különbség, hogy a helyi tejfölök nem 20, hanem több mint 30 százalékos zsírtartalmúak, ettől olyan hihetetlenül krémes az egész. A tetejére még áfonyalekvárt is adnak és sok extra tejfölt.

Nemcsak az volt óriási meglepetés, hogy burok nélkül is remek dolog a vargabéles, de az is, hogy így sokkal egyszerűbb és gyorsabb az elkészítése.

Tésztaburok nélkül ugyan a béles már nem lesz béles, hiszen ez a régi magyar sütemény pont attól kapja a nevét, hogy két tésztaréteg közé kerül valamilyen töltelék. A bélesek már a 17. századi szakácskönyveknek is fontos elemei, eredetileg egyszerű kenyér- vagy tojásos tésztaburokkal készült, és töltötték túróval, káposztával, gyümölccsel.

A meztelen vargabéles tökéletes utánzatához jó minőségű tojásos tésztára van szükség, igazán elkötelezettek persze azt is kézzel gyúrják, van is hozzá útmutató. Kevésbé elszántak vegyenek a legjobb, legtojásosabb elérhető változatból. Kell még nagyon jó túró és tejföl is, minél zsírosabb, annál finomabb lesz a végeredmény.

Vargabéles, egyszerűen

Fotó: Ács Bori / Telex
Fotó: Ács Bori / Telex

Alapanyagok:

  • 125 gramm tojásos metélt (szárazon mérve)
  • 500 gramm zsíros tehéntúró
  • 2 evőkanál porcukor
  • 2 evőkanál tejföl
  • 50 gramm olvasztott vaj + 1 evőkanál az edényhez
  • 3 nagy tojás
  • 2 marék mazsola (elhagyható)

a tetejére:

  • 1 tojás
  • 150 gramm sűrű tejföl

a tálaláshoz:

  • tejföl, áfonyalekvár

A tésztát bőséges, enyhén sós vízben puhára főzöm, leszűröm, és hagyom kihűlni.

A sütőt előmelegítem 190 fokon.

A tojásokat szétválasztom, a fehérjéket és a sárgákat külön nagy tálba teszem. A sárgákat tartalmazó tálba teszem a túrót a tejföllel, kevés porcukorral, olvasztott vajjal, az egészet alaposan elkeverem. A fehérjéket egy csipet sóval habbá verem, és a masszához adom, összeforgatom. Végül óvatosan belekeverem a főtt, kihűlt tésztát is. Egy tűzálló tálat kivajazok, beleteszem az egész keveréket. A tejfölt simára keverem a tojással, és a tetejére öntöm, egyenletesen elsimítom. A sütőbe tolom, és kb. fél óra alatt összesütöm.

Tálaláskor kerülhet a tetejére további tejföl és lekvár is.

A Telex Főzőiskola sorozatában olyan recepteket mutatunk, amelyeket kezdők is nagy eséllyel sikerrel tudnak elkészíteni. A sorozat korábbi epizódjait itt találják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!