Hogy lehet egy isten háta mögötti német kisvárosban világrekord magas a GDP?
Hogy lehet egy isten háta mögötti német kisvárosban világrekord magas a GDP?
Ahol több a családi tulajdonú közepes méretű vállalat, ott kisebb a munkanélküliség, nagyobb a GDP-növekedés, és kevésbé akarnak elvándorolni a fiatalok.
Hogyan lehet a jövő a magyar kutatás-fejlesztésé?
Hogyan lehet a jövő a magyar kutatás-fejlesztésé?
A járvány új lehetőségeket nyit meg a k+f-ben, de egyelőre néhány nagyvállalat döntésétől függ, hogy ezekkel élhetnek-e majd a magyar kutatók.
A cseh statisztika más, mint a magyar, és ott csökkenő reálbér látszik
A cseh statisztika más, mint a magyar, és ott csökkenő reálbér látszik
Magyarországon a járvány első hullámában is 4,6 százalékos reálbér-emelkedést mutattak a számok, míg Csehországban a válság hét év óta először vezetett 2,5 százalékos csökkenéshez az első fél évben.
Automata konténer kisboltokat kezdett telepíteni egy francia cég
Automata konténer kisboltokat kezdett telepíteni egy francia cég
Nem kell hozzá más, csak egy elektromos csatlakozás, és olyan helyekre lehet lerakni a konténert, ahol egy hagyományos kisboltot nem éri meg fenntartani.
Csőd szélére került egy ázsiai ország a kínai hitelek és a járvány miatt
Csőd szélére került egy ázsiai ország a kínai hitelek és a járvány miatt
Egyre közelebb kerül a fizetésképtelenséghez Laosz, miután devizatartaléka egymilliárd dollár alá csökkent, és több hitelminősítő is rontott a besorolásán.
2020-ra egyértelművé vált, hogy lophatósági válság van Magyarországon
2020-ra egyértelművé vált, hogy lophatósági válság van Magyarországon
Fenntartható-e hosszú távon olyan rendszer, amelyben a kisember egyre kevesebb kis kihágást úszhat meg, a legmagasabb szinten viszont minden gátlást eldobnak?
Utasok helyett tonhallal és kütyükkel a fedélzeten igyekeznek túlélni a légitársaságok
Utasok helyett tonhallal és kütyükkel a fedélzeten igyekeznek túlélni a légitársaságok
A teherszállítás fellendülése a légitársaságok vigasza, ami azonban csak a gigantikus veszteségek enyhítésére elég.
Ötmilliárd ember beoltása múlhat azon, hogy lesz-e elég fagyasztó
Ötmilliárd ember beoltása múlhat azon, hogy lesz-e elég fagyasztó
Sok múlhat az első adagok kiszállításának tapasztalatain, de még akkor sincs megfelelő infrastruktúra, ha a covid-vakcinákat fagyasztás nélkül lehet szállítani és tárolni.
Elégedett a luxusautók iránti kereslettel a Rolls-Royce vezére
Elégedett a luxusautók iránti kereslettel a Rolls-Royce vezére
A járvány mélypontja után ismét egyre többen vesznek Rolls-Royce-t, a keresletet a most bemutatott, százmillió forintba kerülő modell is élénkítheti.
Fára akasztott telefonokkal próbálnak több megbízáshoz jutni futárok Amerikában
Fára akasztott telefonokkal próbálnak több megbízáshoz jutni futárok Amerikában
A kiszállítási feladatokért zajló versenyben elég furcsa módszerhez folyamodtak egyes amerikai futárok és ügyeskedők.
Kövess minket Facebookon is!