Friss hírek

Világszerte súlyos következményei lehetnek, hogy 38 fok van Szibéria sarkkörön túli részén
Szibéria a klímaváltozásban leginkább érintett régiók egyike. Ennek következményeit azonban nem csak a helyiek, hanem az egész világ viseli.
Vissza tudja-e szerezni az OPEC korábbi befolyását?
Itt a lehetőség, hogy a kartell megadja a kegyelemdöfést az amerikai palaolajnak. A kérdés, hogy mihez kezdenek a lehetőséggel.
Magánhadsereggel és luxusjachttal segít a legelesettebbeken a világ egyik leggazdagabb embere
Amikor Vanuatut letartolta egy ciklon, a Google-alapító Sergey Brin yachtja éppen arra járt. Azóta a világ egyik legkülönlegesebb mentőcsapatát hozta össze.
A budapestiekre már eddig is aránytalanul kevés önkormányzati forrás jutott, de még ebből is...
Egyre inkább a kormányzati önkény dönti el, hogy mely településekre mosolyog rá a szerencse.
52 milliárd befektetés után 1,2 milliárdos veszteséget is felhalmozott már a ZalaZone próbapálya
Tavaly már működött a pálya, de az autóipart nem érdekli: 109 milliós árbevétel mellett 787 millió forint veszteséget hozott össze az állami cég 2019-ben.
Májusban sem csillapodott sokat a kirúgási hullám Magyarországon
Utoljára négy éve volt ennyi álláskereső. Májusban a fővárosban, illetve a kereskedelemben és a vendéglátásban rúgták ki a legtöbb embert.
Tízezreket rúgtak ki a magyar hotelek és éttermek, sokan elhagyják a pályát
A hivatalos adatokon még nem látszik, de nagyon sok ember veszítette el az állását a vendéglátásban és a turizmusban. Visszavenni csak egy részüket tudják.
NAV-végrehajtás indult az utcákra visszatérő Lime ellen
A cég hadilábon áll az adózással és a számlaadással, a fővárosi önkormányzat és a BKK mégis népszerűsíti uniós forrásból.
Fontos, hogy több nő kerüljön a döntéshozók közé
Ha azt akarjuk, hogy a nők számára is fontos ügyekkel foglalkozzanak a döntéshozók, ahhoz az kell, hogy több nő kerüljön a döntéshozó testületekbe.
Kövess minket Facebookon is!