Friss hírek
A számok megerősítik, hogy brutális visszaesés volt az év végén a vendéglátásban
A forgalom harmada tűnt el a szektorból tavaly, az előző évhez képest.
Lassabban nőhet idén a magyar gazdaság, de a tőzsdét ez nem zavarja
Az Amundi Alapkezelő idén csak 3,5 százalékos növekedést vár, a budapesti tőzsde viszont folytathatja a felzárkózást.
Pont azok nem tudnak otthonról dolgozni, akiknek egészségügyi szempontból a legjobb lenne
Jelentős különbségek vannak az egyes szektorokban dolgozó munkavállalók egészségügyi állapota között.
Nem a koronavírus-oltás miatt megy jól az AstraZenecának
A rákellenes készítmények forgalma ugrott meg, a koronavírus-oltást önköltségi áron adják, egyelőre.
Magyarország elkezdi szélmalomharcát a világ meghatározó élelmiszeripari trendje ellen
Üzleti lehetőség helyett ellenségnek kiáltjuk ki a modernizációt, amikor kampányt indítunk a növényi alapú élelmiszerek – elkerülhetetlen – térhódítása ellen.
Helyzetbe hozta a járvány a világ egyik legkülönlegesebb gazdasági társulását
A vakcinageopolitka középpontjában találták magukat a BRICS országok. Dél-Afrikából terjed az egyik új vírusvariáns, Kína, India és Oroszország pedig oltásokat gyárt.
Egy szezonban 74 ezer turista utazik az Antarktiszra, és beviszik a koronavírust
A szakemberek szerint a kontinens rendkívül sérülékeny vadvilágát is veszélyezteti a világjárvány.
Nyugat-Európában csökkenti, Kelet-Európában növeli a vallásosság a radikális jobboldal esélyeit
A témáról tanulmányt író kutatók szerint nyugaton még mindig nem tudnak versenyezni az új jobboldaliak a hagyományos kereszténydemokrata pártokkal a vallásos szavazók megszerzéséért.
A koronavírus idén teljesen lenullázta az influenzát
Az adatok alapján úgy néz ki, hogy az északi féltekén is megismétlődik az, amit nyáron a déli féltekén tapasztaltak: gyakorlatilag nincs influenza.
A részmunkaidősök jobban dolgoznak, mint a teljes állásúak, ha megfelelő feladatot kapnak
A járványhelyzet és a recesszió miatt újra előtérbe kerültek az atipikus foglalkoztatási formák. Ezek jelentősége azonban messze túlmutathat a válságkezelésen, és hosszabb távon is megmaradhat, ha...









