Friss hírek

Van jó hír is a magyar oltási programról
Augusztusban eddig másfélszer több harmadik oltást adtak be idehaza, mint elsőt és másodikat együttvéve. A jogosultak több mint ötöde kérte a harmadik dózist.
Van fenntartható nyugdíjrendszer, de azt több módszer ötvözetében találhatnánk meg
A nyugdíjviták évtizedek óta két fő rendszer hívei között folynak, szakértő szerzőnk szerint azonban a megoldás a kettő együttes alkalmazása lenne.
Megtévesztő, amit a kormány az oltásokról mond, pedig lenne mivel egyértelműen érvelnie
Az, hogy az oltás 60-70 százalékkal csökkenti a megbetegedés esélyét, nem teljesen ugyanaz, mint, hogy 99,8 százalék eséllyel nem kapjuk el a covidot.
Peking nem ad az adataiból, miközben saját gigacégeivel sem fél szembemenni
Az elmúlt egy évben úgy tűnik, hogy Peking nem nézi jó szemmel az óriássá nőtt cégek további térnyerését, és nem fél keményen fellépni velük szemben.
Kovács úr nagyon másképp zöldít, ha e-autóra vált, mint Herr Müller
Az elektromos és belsőégésű motorokkal hajtott autók környezeti összehasonlításai a nyugati szokásokból indulnak ki, az idősebb autóikkal kevesebbet járó magyarokra ezek az eredmények nem jók.
Máig érezhető gazdasági hatásai vannak a spanyol inkvizíciónak
Ahol a besúgóhálózatok jól működnek, és a félelem igazgatja az emberek mindennapjait, ott a vállalkozó szellem, és ezzel együtt a gazdasági aktivitás is visszaszorul.
Úgy épülnek az új olajfinomítók, mintha nem lenne klímaváltozás
Semmiképpen sem lesz könnyű elérni 2050-re a klímasemlegességet, de ha új finomítókat építünk, a régieket pedig nem korszerűsítjük, akkor nem is fog sikerülni.
Megvan az egymillió kilométeres Merci, amivel még taxiznak a Közel-Keleten? Ugyanez lesz a...
Az újrahasznosításnál jobb a használati idő végsőkig tolása, és ebbe az irányba is megy a piac.
Az ópiumnál is erősebb függőség fenyegeti az afgán gazdaságot
Bár külföldön ópiumtermeléséről hírhedt, az afgán gazdaság alapját valójában a nemzetközi segélyek adták, amelyek elapadása gyorsan válságot hozhat, és ezen a mesés ásványkincsek sem segítenek.
A Covid lett a harmadik leggyakoribb halálok Magyarországon 2020-ban
Külön haláloki kategória lett a Covid, amelynél csak a daganatos megbetegedések és a keringési rendszer betegségei követeltek több áldozatot.
Kövess minket Facebookon is!